„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Dr. Marx Gyula: Az én 1956-om

AZ ÉN I956-OM kötődő, kapcsolódó társai voltak. Vállalásuk és áldozatuk révén méltán ragyognak a magyar történelem fénylő egén! Bizonyos az is, hogy a forradalom erejét adó fellázadt tömegek viszont teljesen elutasították a kommunizmus bármelyik formáját (Sztálintól Titóig bezárólag!). Szabad választásokat, többpártrendszert, a szovjet gazdasági kizsákmányolás és katonai megszállás azonnali megszüntetését kívánták! Mindezt, tekintettel az akkori nemzetközi helyzetre, az osztrák államszerződéssel azonos státust jelentő négyhatalmi garanciákra alapozott köztársasági berendezkedésben szerették volna megvalósítani! Röviden összefoglalva így írható le az akkori helyzet. Ebbéli nézetemet, ahogy akkor érzékeltem és láttam, máig sem kellett lényegében megmásítanom. Ugyanezt gondolom azokról, akik a harcok és a megtorlások során vesztették életüket, akár hősként, akár mártírként haltak meg egy nagy nemzeti és világtörténelmi ügy szolgálatában. Visszatérve az 56-os történésekhez, a november 3-i Mindszenty beszédet már otthon, Marikával és barátainkkal együtt hallgattuk meg. Újra örültünk egymásnak és egyhónapos kislányunknak. Másnap hallottuk, hogy az oroszok nagy erővel rátörtek Budapestre. Nagy Imre barátaival a jugoszláv követségre menekült. Megindult a menekülők áradata! Itt volt előttünk is a nagy kérdés: menni vagy maradni?! Ezt azonban hamar eldöntöttük. Egy csecsemővel menekülni, bele az ismeretlenbe (lágerek, tömegszállások), csaknem biztos halált jelent a kicsinek. Maradunk! Viszont jön a számonkérés! Be lehet-e zárni egy fél országot? Arra számítottam, talán méltányosabb elbánásra kerül sor. Az, hogy a megtorlás részeként többszáz embert, köztük a törvényes miniszterelnököt, kivégeznek, és nyugatról semmiféle - még erkölcsi - segítség sem érkezik, rémálmomban sem jutott volna eszembe. A börtönéletet már ismertem, gondoltam, majd kibírom. A munkástanácsok változatlanul működtek. A kórházat gyakorlatilag a munkástanács vezette. Éltünk és végeztük a munkánkat. Óvatosságból szépen összegyűjtöttünk mindent, amit emlékként vagy szellemi értékként megőrizni akartunk, nehogy egy váratlan házkutatás áldozatául essen. Kisebb csomagokban rábíztuk két, általunk teljesen megbízhatónak tartott nővérre. Ők meg is őriztek mindent! A duplumokat kétfelé osztva, más-más csomagban adtuk át. Egymásról sem tudtak, de a kérésünknek hűségesen megfeleltek. Mindketten már régóta az örökkévalóságból figyelik sorsunkat, hálánk jeléül álljon itt a nevük! Bacsó Erzsébetnek és Malek Júliának köszönöm, hogy emberségükkel és imáikkal is támogattak bennünket! 117