Kisfaludy Strobl Zsigmond (1884-1975) (Zalaegerszeg, 2004)

Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975)

Kisfaludi Stróbl Zsigmond fogja, szeme kissé összehúzódik, vastag bajusza kétoldalt felfelé pödrött. Tekintete inkább joviális, mint átható, a beérkezett, a világra a maga mögött tudott eredményes munka jó érzésével tekintő emberé, vagy akár az unokáira pillantó nagypapáé. Magunk előtt látjuk őt elégedetten hátradőlni a karosszékben. A kerek, nyugalmat árasztó arc Shaw-étól nagyon távoli jellemet állít elénk. A drámaíró arcmása - bár megmintázásakor jó tíz évvel idősebb volt Hunyánál - nem a beérkezettséget, hanem a folyamatos szellemi aktivitást, sőt erőfeszítést tükrözi. Karaktere éppen a Hunyával, mint hétköznapi emberrel való összehasonlításban domborodik ki igazán, s kerül még közelebb a szemlélőhöz. Végül vessünk egy pillantást egy pompás mozgástanulmány-kisbronzra, a Hortobágyi csikósra (1957). A lovas-szobor témája, mint az európai szob- Kat 4

o. rászat egyik legnagyobb szakmai felkészültséget igénylő feladata, visszavisszatér Kisfaludi Stróbl művészetében. Az ágaskodó, csavarodó testű lovon biztosan ülő, kezében kardot, vagy ezúttal ostort tartó lovas nehéz, de hálás téma. A Hortobágyi csikós esetében szinte a Végvári harcok magyar Kat. 40., 101. vitézét látjuk viszont, azonban a ló és a lovas mozgásának iránya itt attól eltérő: a ló feje balra fordul, az ostorával durrogtató csikós felsőteste pedig jobbra, sőt, kicsit le is hajlik a nyeregből. A kis szobrot e két ellentétes irányú mozdulat, valamint az ágaskodó ló révén felfelé irányuló harmadik, plasztikailag különösen izgalmassá teszi, méltó utódjává Leonardo da Vinci budapesti, kisméretű ágaskodó lovasának. A merész mutatványokra is képes, szilaj lovon vágtató hortobágyi csikós pedig a hasonló paripákon száguldó, a távoli pusztaságokról érkező honfoglaló magyarok távoli utódja, s mint ilyen, jelkép is, nemzeti identitásunk fontos szimbóluma. Kisfaludi Stróbl Zsigmond egész pályáját a századforduló szobrászatának Fadrusz János, Zala György, Teles Ede, Stróbl Alajos művészete által fémjelzett akadémikus, klasszicizáló törekvései határozták meg. Művészeti hitvallásában a természet-közeliséget hangsúlyozta, s ez az ő értelmezésében a közérthetőséget és a látványhoz való viszonyulását is jelentette. Elutasította az avantgárd művészet újabb és újabb formai törekvéseket, művészet-elméleti kérdéseket felvető irányzatait, s következetesen haladt a megkezdett úton. Nem érintette meg pályakezdése időszakának, a 19-20. század fordulójának az újításokat eredményező szellemi és kulturális válsága, úgy érezte, hogy a hagyományos formanyelv tökéletesen megfelel művészi mondanivalójának kifejezésére. Fontos volt számára a megrendelővel és a közönséggel való közvetlen és jó kapcsolat, de ez nem ment az igényesség rovására. Képes volt egyenletesen magas színvonalon dolgozni, amit nem 15