A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Pap József: Kontinuitás és diszkontinuitás Magyarország vármegyei tisztikaraiban

PAP JÓZSEF 3. Az 1860-61-es átalakítási kísérlet hatása a vármegyei tisztikarokra Az 1860-61-es átalakulás általában szakítást jelentett az önkényuralommal, ennek pedig megvoltak a személyi következményei. A választók Pest-PilisSolt, Heves és Külső-Szolnok valamint Somogy vármegyében radikális, Baranya és Csanád vármegyében toleráns, Borsodban pedig átmeneti személyi politikát folytattak. Általános jellemző tendencia volt, hogy az idegen származású „Bachhuszároknak" távozniuk kellet az újjáalakult vármegyékből, de a helybéliek gyakran álláshoz juthattak. A más vármegyékből származó magyarok nagyobb arányban kerültek rendelkezési állományba, tehát ténylegesen nem viseltek hivatalt. Ennek az is oka lehetett, hogy miután fiatal korukban elköltöztek szülőhelyükről, olyan politikai közegbe kellett volna visszatérniük, ahonnan évekkel ezelőtt kiszakadtak, ahol esetleg nem rendelkeztek a megválasztáshoz szükséges kapcsolatokkal és az önkényuralom alatti szereplésükről semmilyen bővebb információval sem rendelkezett eredeti lakóhelyük választásra jogosult elitje. Ők kerültek tehát a legnehezebb helyzetbe, hiszen mind a régi, mind az új lakóhelyükön az önkényuralom kiszolgálóit láthatták bennük. Kimutatható, hogy a provizórikus tisztviselők gyakrabban kerültek be az új tisztikarba, mint a definitívek; ez egyrészt annak a következménye, hogy a definitívek között kevesebb volt az idősebb, megfelelő személyes kapcsolatrendszerrel bíró megyei politikus, másrészt pedig a kollektív emlékezet számára a közelebbi szerepvállalás nagyobb súllyal eshetett latba. Jellemző volt ugyan az 1848-49-es tisztviselők visszatérése, de általában csupán a Bach-korszak első szakaszában megfigyelhető részvételi arányban szerepeltek. A különböző időszakokban szerepet vállaló tisztviselők között azonban gyakoriak voltak a személycserék, az azonos százalékértékek más-más személyeket takartak. Az 1860-61-es évben tehát jelentős törés következett be az egyéni karrierekben, ez azonban nem jelentette, hogy minden esetben megszakadtak volna a kontinuitást biztosító kapcsolatok az alkotmányos és az önkényuralmi apparátus között. (* Az ide vonatkozó, Az 1860-61-es év tisztviselői с táblázatot ld. az 56. oldalon. A szerk.) Különösen érdekes, hogy csupán egy olyan megyét találunk az elemzettek között, ahol a nem kompromittálódott alkotmányos tisztviselők abszolút meghatározott szerephez jutottak, sőt három vármegyében a Bach-korszakban szolgáltak száma meg is haladja őket. Azokban a megyékben, ahol alacsony az önkényuralmi tisztviselők aránya és ezzel párhuzamosan magas az új emberek száma, kiemelkedően nagy lesz a pályaelhagyók száma. Ennek oka talán az lehet, hogy 1860-61-ben nem elsősorban a rátermettség, a szakmai végzettség alapján válogattak az állásokra, hanem a politikai beállítottság, közéleti szerepvállalás szerint, az ilyen emberek nagyobb arányban hagytak fel a hivatalvállalással. Az 1848-as nemzedék lassú eltűnése pedig az idő előrehaladta miatt plauzibilisnek tekinthető. A vizsgált tisztikarok Baranya és Csanád kivételével minimális kontinuitást mutatnak a provizórium irányába. 60