Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Kézműipar, népművészet
kásán, vagyis darázslépesen ki nem tudta hímezni. Ha szépen kivarrta, ilyen dicsérő szókat mondtak rá: »Ebbű lesz án a derik asszon, ez osztán kitudta kurvanyázni a tarisznyamazzagot!« Vőlegénynek a gatyát, inget az eskövőre a lánynak kellett elkészíteni." A régi hímzőasszonyok kezemunkáját már csak a múzeumok őrzik. Ónálló ipart űztek a kovácsok. Egy-egy faluban több kovács is működött, és voltak olyanok, akik a mezőgazdasági munkát és a kovácsmesterséget egyszerre művelték. A századfordulón Zalalövőn 13, Söjtörön 11, Tófejen 9, Pusztamagyaródon 8, Zalabaksán, Pákán, Lentiben 7-7, Bánokszentgyörgyön 6 kovács működött. A cipész, a csizmadia sem hiányzott a göcseji falvakból, sőt némelyikében több is akadt. Szabó mester inkább csak Zalaegerszegen tudott a munkájából megélni. Itt az 1900-as években 109 szabó működött, de az előző évszázadban is híresek lehettek, hiszen adataink vannak arra vonatkozóan, hogy a göcseji szegek nemesei zalaegerszegi szabókkal dolgoztattak. A göcseji falusi kézműipar egy másik ágát tekintve szólnunk kell még a fazekasmesterségről. Az 1772. évi Zala megyei adóösszeírás 213 fazekast említ. A foglalkozásokat és a mesterségek műveléséből származó forintjövedelmeket felsoroló statisztika 440 zalai település közül 43-ban számolta össze a fazekasmestereket. De ennél jóval több működhetett a megyében, ti. az összeírások nem minden falut vizsgáltak. A göcseji Bödeházán például 15 fazekas működött, Kozmadombján 2, Pákán 2, Szentpéterföldén 2, Várföldén 2, Zalaegerszegen 15. Ezek a fazekasmesterek céhekbe tömörültek. A legrégebbi Zala megyei fazekascéh, a nagykanizsai 1670-ben alakult, a zalaegerszegi 1690-ben, a pákai 1778-ban, a bánokszentgyörgyi 1779-ben. Miután a fazekascéhek megszűntek, már nem lehetett nyomon követni a fazekasok számát, ugyanis ezután általában csak azokat a mestereket vették föl a nyilvántartásba, akik mázas edényeket készítettek. Zalában azonban inkább a mázatlan edényeket készítő és főleg paraszti munkát is végző háziiparos fazekasok működtek. Ők tehát az iparosokat nyilvántartó összeírásokban nem szerepeltek. Kerecsényi Edit kutatásai szerint Zala megyében 1875ben 170 fazekasiparos működött csak, de ez a szám 1900-ra 288-ra nőtt. Zala megye helyneveit vizsgálva feltűnik, hogy milyen sok dűlőnév utal az „agyagipar", a gerencsérmesterség igen korai meglétére. Egy 14. századi oklevél Milejszeg vidékéről egy „Agyaguswth"at említ. Markó Imre Lehel szerint azonban ebből nem lehet pontosan megállapítani, hogy „az »agyagos« jelző az út minőségére vonatkozik-e, avagy egy Agyagos nevű területre, ahol agyagbánya volt. A ma is élő földrajzi neveket tanulmányozva azonban igen sok olyan helynevet lehet találni, amely a fazekasipar tevékenységét őrzi. Erre utal például a becsvölgyi „Főső-fazék-fődes", a nemeshetési „Fejjéres", a kálócfai „Fejjérfődes-gödör". Minden valószínűség szerint a gerencsérmesterségre utal a Csonkahegyhát határában található „Gerencsér-lik". A zalaegerszegi fazekasok innét hordták az agyagot. De Kerkekutason is van „Gerencsér-ritás" (irtás), Kustánszegen „Gerencsér-kút", Becsvölgyén „Gerencsér-kúti rétek", Pórszombaton „Gerencsér-lik", Barlahidán „Gerencsér utca". Sok esetben előfordulhat, hogy ezek a nevek személynévhez kötődnek, többnyire azonban a háziipari tevékenység emlékét őrzik. 1674-ben Hernyékről azt írják, hogy „Ezen falu határában vagyon két helyen Gerencsér Mester Embereknek mesterséghnek folytatására való föld, melytül akik abbul dolgoznak a végin specificalt taxa szerint arendát fizetnek." A hernyéki határban ma már semmi sem utal arra, hogy itt valaha fazekasok működtek. A fazekasmesterséget csupán háziiparként űző parasztok többnyire a téli időszakban korongolták, és tavasszal égették cserepeiket. Az év többi részében földjüket, szőlőjüket művelték. A tavaszi égetés után többnyire az ismerősök még a háztól elhordták az árut. A megmaradt portékát a fazekasok szekérre rakva, a közeli falvakba vagy nagyobb városokba vitték eladni. Munkájuk nagy részét használati edények készítése tette ki, s csak nagyon ritkán szánták rá magukat díszesebb darabok gyártására. 152. Edényszárítás, Nova, 1959. 103
