Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

A szegek

határain belül egymástól elkülönülő szereket, Zalában a falvakból kirajzó és utóbb önállósult szegeket hoztak létre" - állapítja meg Szabó István. A dombokat elválasztó vízmosások, árkok, völgyek, a lápos ingoványos mezők egyáltalán nem voltak alkalmasak a megtelepedésre. A dombtetőkön - mint már említettük - mélyen fakadt a víz, hiánya okozta a legnagyobb nehézséget az ide települt szegek lakóinak. A megtelepülök tehát inkább a domboldalakat, ritkábban dombhátakat vagy a platók peremét választották. Müller Róbert régészeti kutatásai is azt bizonyítják, hogy a göcseji szegek többsége legelőször a dombok alsó harmadában, vagy a lankás déli lejtésű dombok oldalában létesült. Régészeti felmérések adataiból és történeti forrásainkból azonban azt is tudjuk, hogy természeti csapások, a török háborúk és bizonyos gazdasági tényezők is közrejátszottak abban, hogy a szegek népe sokszor helyet változtatott, máshová költözött. Az 1600-as években hosszan tartó telek hideg időjárása és bőséges csapadék jellemezte területünk éghajlatát. Az áradások felduzzasztották a mocsaras részeket, és a peremükön fekvő települések lakói kénytelenek voltak feljebb húzódni. Sokkal nagyobb mozgásra kényszerítették azonban a szegek lakóit a török háborúk. A portyázó törökök elsősorban a főbb utak mentén települt falvakban szerezték be zsákmányukat. Félelemből, az életüket mentve, a szegek lakóinak többsége elmenekült korábbi lakóhelyéről, és másutt, olykor csak néhány száz méterrel arrább, a következő dombon újratelepült. Sok szeg szűnt meg ebben az időben, és helyettük újabbak létesültek. Arról is tudunk, hogy két szeg népe összeköltözött. Ilyenkor leginkább oda költöztek, ahol a templom állt. Ez figyelhető meg például Milejszegen és Keresztúron (Petrikeresztúr) is. Az is ismeretes, hogy elpusztult jobbágyfalvakat szállnak meg eredeti lakóhelyükről kiköltözött kisnemesek. Többek között Nagylengyel, Lickó és Szentmihályfalva esetében szólnak forrásaink a falu nemesi megszállásáról. Feltehetően Milej, Becsvölgye és Petri volt az a három nagyobb település, amely legelőször létesült. Ezek az „egyes családok kirajzása után is megtartották központi jellegüket, hisz összefogták és keretet adtak a határaikon belül létesült más szegeknek. Központi jellegük kifejezésre jutott abban is, hogy itt létesültek a templomok és az önálló plébániák, ennek megfelelően közös maradt a temetőjük is" - olvashatjuk Müller Róbert egyik írásában. A közelmúltig is zárt egységet képező szegek vidékén négy éven keresztül végzett régészeti terepbejárásokat. Milej, Becsvölgye, Petri és Keresztúr határait vizsgálta. Eredményei alapján vizsgáljuk meg Becsvölgye és a hozzá tartozó szegek sorsát megtelepedésüktől a 19. század végéig. Beccögriek (Becseszegnek) nevezik azt a sík rétet, amely a mai Barabásszeg északi részén, a Papdomb vagy Papkert alatt fekszik. Itt lehetett Becsvölgye legősibb települése, amelyről a Becsvölgy elnevezést kapta. Egy 1178. évi határjárás mint terra Bech említi. Tőle délre állt Becsvölgye temploma, amely a török korban elpusztult. A sík területen fekvő települést a középkorban Becsszegnek is hívhatták. A forrásokban többször lehet Becs családnévvel találkozni, például 1497-ben Becsvölgyi, 1513-ban Becs, 1542-ben szintén Becsvölgyi nevezetű nemesi családokat írtak össze. Becsszeg dűlőnévként maradt ránk, mert a török kori összeírások mint települést nem említik. Lakói feltehetően Barabásszeg lakóival költöztek össze. A mai Barabásszeg középkori településelőzménye Bánszeg volt. A mai településtől keletre a domb alján terült el a Barabás család ősi szálláshelye. De itt lakott a Bán család is. A két település később összeépült. Annak ellenére, hogy a két települést először csak a 18. század végén említik, már korábban is e két család lakhelye lehetett. A két település lakói a 16. vagy 17. században költözhettek fel a dombgerincre. Egy észak-déli irányú dombhát gerincén fekszik Kereseszeg. Lakói a Kerese család tagjai lehettek, akiket már az 1542-es és 1600-as összeírások is ismernek. Azt is tudjuk forrásainkból, hogy 1556-ban csak egy kúria állt itt. Ennek a lakói is felhúzódhattak a mai település helyére, a domb gerincére. Az Árpád-kortól a török időkig folyamatos lehetett az élet a Kislengyel-patak jobb és bal partján fekvő mai Vörösszeg helyén. A 18.század végéről már vannak írásos emlékeink is, akkor a Vörösfiak szereként említik, bár Veres nevezetű kisnemes család már a 15. században is létezett. Ez a település nem változtatta helyét a török korban sem. 10. Becsvölgye (Kislengyel) szétszórt házai, 1952. 16