Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Állattartás
1842-ben a már korábban is említett kustánszegi Németh György és Németh Mihály fiai osztozkodtak. A sok tagba szakadt földön, a régi és új házon és különböző gazdasági épületeken kívül felosztásra került „a két öregebb Lovak, egy csikó, két alább való ökör, egy meddő tehén, egy esztendős borjú, két erősebb ökrök, két jármos tinók, egy borjas tehén borjajával, Egy esztendős vörös üsző tinó, egy másik üsző tinó". A disznókból „mindenkinek jutottak, illyen formán Mihálynak jutott két egyenlő öregebb disznó, egy malatzozóban lévő sűdő, egy fejér esztendős ártány, meg is egy másik esztendős ártány, valamint egy fejér esztendős emse sűdő hat idei malatzokkal együtt. Györgynek jutott egy szürke és tarka öregebb disznó, egy öregebb kan, egy tarka ártány, egy másik esztendős göbe sűdő, egy másik kék göbe sűdő is, valamint az idei apró malatzok közül is hat ki válosztva általadattak... A közös birkák elhányottak egyaránt egy-egy részre jutott 23... Méhekből jutott egyegy részre 8 kassal." Egy 1800-as Rózsásszegből származó hagyatéki leltárban a marhák és sertések felsorolása után számba vették a „majorságot is, mely szerint Lúd tojó 2, 8 tojással, Tyúk 10, Kakas 1" is az örökségben volt. A kozmadombjai jobb módú kisnemesnek a számítások szerint 12 marhája, 31 sertése, 2 lova és 92 juha volt, a kustánszegi Németh családnak 12 marhája, 3 lova, 23 sertése és 23 juha volt. Természetesen ezek a kiragodott adatok nem adnak általános képet a kisnemesi gazdaságok állatállományáról. Voltak ennél szegényebb, de voltak módosabb gazdaságok. A jobbágyháztartások állatállományáról pedig egyáltalán nem tudunk pontos képet adni, mivel az ezt feltüntető adóösszeírások teljesen megbízhatatlanok. Az erdei legeltető rideg állattartás fénykorában a göcsejiek a magyar szilaj marhát tartották. Gönczi idejében a „szilaj marhák tenyésztése, mondhatni, egészen megszűnt a kisgazdaságoknál". Már a múlt század második felében a szarvasmarha-állomány többségét a „nemesebb nyugati fajok" alkották. Gönczi számításai szerint 1911-ben Göcsejben csak 575 darab magyarfajta volt, ezzel szemben a pirostarka száma 28 062, a borzderes és egyéb fajták száma pedig 442 darab volt. 15 év alatt a magyarfajta marha 2589-ről 575-re apadt. Göcsejben szép számmal tartottak - főleg a kisnemesi vidékeken - ökröket. Gönczi szerint régebben a sima „sirokszőrű" és hosszú orrú és derekú, sárga magyarfajta disznót tartották, a mangalica fajtájú „kondorszőrű giczadisznók csak azután honosultak meg, miután a sirokszőrűek kivesztek". A századfordulón Göcsejben 25 459 sertés volt, 191 l-re ez a szám 2246-tal emelkedett. Lovakat főként Göcsej sík, lapos vidékein tartottak szép számmal. Lótenyésztésre a magas dombok, a meredek partok alkalmatlanok voltak. A századforduló éveiben az erős muraközi, vagy muraközivel keveredett lovak voltak túlsúlyban, régebben azonban „túlnyomóan magyar fajtát tenyésztettek, melyről most mint paragi lóról vagy maczkóról emlékeznek meg" - idézzük Gönczi Ferencet. Természetesen a göcseji parasztgazdaságokban szép számmal tartottak baromfit. Ludat főként a tolláért, kacsát, tyúkot pedig annyit, hogy a család egész évi tojás- és hússzükségletét fedezze. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy Göcsej feudális-kori gazdálkodásában az állattartásnak igen nagy jelentősége volt. „Ezt az állattartást azonban a közös legelők és a szintén elsősorban legelőnek használt erdők elkülönítése, illetve felosztása már a múlt század közepén jelentősen korlátozta." Simonffy Emil számításai szerint a kisnemesi falvakban 1869-ben 4,1 számosállat jutott száz kat. hold termőterületre, „szemben a göcseji 16,2, illetve a nyugat-zalai 18,2 számosállattal". „A legelőkért folytatott harc a parasztság számára szomorú eredménnyel zárult - idézzük újra Simonffy Emilt a korábbi közös legelők tekintélyes részét elvesztették." S ezt a rétek és a szántóföldi takarmánytermelés sem tudta pótolni. Ez a körülmény, különösen a korábban marhatenyésztésből élő falvak esetében, a parasztok elszegényedéséhez vezetett. A kisnemesi falvak helyzete - a rossz föld, a nagyobb méretű birtokelaprózódás, a járhatatlan utak, a távoli értékesítési lehetőségek - az állattartásban is korlátokat szabtak és gátolták az intenzív gazdálkodási ágak kialakulását. 137. Itatás legeltetés után, 1966. 85
