Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Irtásos földművelés
Az irtásmunka második fázisa a „szűkebb értelemben vett irtás, illetve, ha a földet teljesen tisztába tették: a tisztítás volt". Az irtás a törzsek levágása, elhordása, a gyökerek elhordása sokszor évek múlva követte a kerengetést, de az aszalás után is gyakran csak évek múlva irtottak, égettek. Előfordult, hogy kerengetés után 5-10-20 év múlva került sor az irtásra, ami azt is jelentette, hogy a kiölt fák mellett hamarosan újra sarjadt az erdő. Takács Lajos a keringetés, aszalás és az irtás közötti hosszú időtartamot azzal magyarázza, hogy - főként a 18. században - az irtást végzőknek már volt megélhetést biztosító elegendő szántójuk (főként az említett belső termelési sávban), s így a távolabbi irtásföldek részben csak a birtokot növelték. A foglalás után tehát volt idejük „szép lassacskán kitisztogatni, szántóföldnek átalakítani". A keringetésre a tavaszi időszakot választották. Amikor már megindult a nedvkeringés, „amikor kiforrt a fa leve", könnyen le lehetett húzni a „fa héját". A tűzifának való fa ilyenkor könnyen száradt, hamar pusztult. Viszont, ha épületfának akarták felhasználni, akkor ősszel és télen kellett keringetni. A tisztítás legfontosabb munkaeszköze a fejsze, a ritukapa (irtókapa) és a laposkapa voltak. A nehéz, fáradságos munkát többen végezték, szomszédok, rokonok egymásnak segítettek. Tisztítás után előfordult, hogy az irtásföld köré tüskés ágakból kerítést, ún. gyepűt húztak, amely a bevetett földet védte a legelésző állatoktól, vadaktól. Az irtásföldet viszonylagos letisztítás után egy-két évig legelőnek hagyták. Az ágaktól, törzsektől megtisztított területen jól nőtt a fű, viszont szántani a törzsököktől, tuskóktól még nem lehetett egykönnyen. Egy-két év korhadás után ezeket már könnyűszerrel ki lehetett emelni, és megkezdődhetett a tényleges talajművelés. A talaj feltörését, szántásra való előkészítését vidékünkön a „fölszeg" kifejezéssel jelölték. 1768-ban egy tárgyaláson „a kustánszegi Ns. Kustán Mihály elmondta, hogy Kustán Benedek a kiirtott erdőnek »föl szántására« több falubelit »segítségül maga mellé vévén, és nagyobb erővel lévén, úgy szegte föl az irtást«". Más periratokban is olvashatunk „föll szegett irtás földek"-ről. A felszeg kifejezés Takács szerint a „kemény föld felhasítását emelte ki, amelyet kétségtelen már ekével kellett végezni". Az eke előtti talajtisztogatás pedig ásóval és kapával történt. A gödröket, hepehupás talajt el kellett egyengetni, a földet el kellett simítani, és ezt a munkát csak kapával végezhették. Akik már az első évben kísérletet tettek a szántásra, nehezen tudtak a tuskók között átvergődni ekéjükkel. A második szántás az ún. bakhátas szántással, „közökre szántással" kezdődött. A közök védték meg az árvizektől a vetést. „Noha az irtott terület a kitisztítással és a közökre szaggatással a szántók sorába került, és megkezdődött rajta az e vidéken szokásos szántóföldi művelés, irtásos jellegét korántsem veszítette el, éppúgy, mint a szegek többi szántója sem." Ezen a vidéken ugyanis ismeretlen volt a nyomásos gazdálkodás, amely „általában jellemző volt a jobbágyparaszti gazdálkodásra. De ha pusztán a föld használatát, s a talaj művelésmódját tekintjük is, azonnal érthető, hiszen e szántók nagy része friss irtás, s amelyik nem friss, az is korábban erdő volt, míg a régi szántók fokozatosan erdővé váltak" írja Takács Lajos. Szinte alig akad olyan göcseji település, amelynek dűlőneveit vizsgálva ne akadnánk irtásgazdálkodásra utaló elnevezésekre. A kerengetésre, kerítésre vonatkozó helynevekkel Németfalu, Szentliszló, Milejszeg, Petri keresztúr határában találkozunk. Az aszalás emlékét őrzi a vaspöri „Aszottas", „Aszottasi-dálő", a kálócfai, csesztregi „Aszallás". Az égetésre utal Káváson az „Egetett sűrű", Vaspörön az „Egetett vágás". „Irtásföld", „Irtás dűlő", „Kis és nagy Irtás", „Irtási árok", „Irtási út", „Irtások alja" pedig kivétel nélkül szinte minden faluhatárban akad. A parlagolás hagyományára is sok helynév utal, így például Káváson a „Kis kerek parag", Salomváron a „Bogár parag", Nemeshetésen a „Kósa parraga", de Bocföldén vannak a „Parlagrétek", Pusztamagyaródon a „Parlagszer". Miután a földet a fáktól, gallyaktól, törzsektől megtisztították, ásóval, kapával vagy éppen ekével feltörték, megkezdődhetett a növénytermesztés. Altalános gyakorlattá vált, hogy az irtásföldbe elsőként kapásnövényeket ültettek. Többnyire két-három éven keresztül krumplit vagy kukoricát, ritkábban kölest vetettek el229. Szántás, 1967. 76
