Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Az otthon és a család - Konyhák
A nyílt tűzhelyek jellegzetes főzőedénye volt a háromlábú cseréplábas is. Az 1751-ből való gelsei adatok 4 cseréplábast is említenek egy háznál, 1777-ben Döbrétén „két lábas cserép", 1779-ben Szent Balázson „egy két fülű cserép és más két kisebb cseréplábosok" szerepelnek az összeírásokban. Ötven évvel később Bakónakon „két kis lábas" került jegyzékbe. A háromlábú cseréplábasokat a későbbi évtizedekben, sőt még a 20. században is készítették. A füstöskonyhákban továbbra is használták és megbecsülték ezeket a régi típusú fazekasedényeket. A kemencepadkára állítva parazsat húztak az edény alá. A kisebb-nagyobb cseréplábasokban kásákat főztek leginkább, de mártásos húsokat is készítettek bennük. Tésztaféléket, gánicákat, kásákat cseréptepsikben sütöttek. Említésük a 19. század elején tűnik föl, de túlélték a füstöskonyhák világát és még napjaink modern tüzelőberendezéseiben is szívesen használják a cseréptepsiket. Manapság szintén tésztákat, réteseket sütnek ezekben a kerek, magas falú zöld-barna-sárgamázas edényekben, amelyek legtöbbjének alját jellegzetes fésűs-hullámos mintával díszítették a gerencsérek. Míg a 16-17. századi paraszti és kisnemesi konyhák főzőedényei cserépből készültek, a 18. század derekától a nyílt tűzhelyeken megjelenik a háromlábú vasserpenyő. 1751-ben Szentgyörgyvölgyön, 1760-ban Sándorházán, 1774-ben Andráshidán vettek jegyzékbe lábas serpenyőket. Döbrétén 1777-ben írtak föl lábas vasserpenyőket. Az 1770-es években árverésen 1-11/2 krajcárt fizettek ezekért a használt vasedényekért. Valójában hajlított vaslemezből készültek, széles szájperemmel, lefelé szűkülő oldalakkal. Szegecseléssel erősítették össze az oldalát, szögletesre hajlított három lábát is szegecsek fogták föl a fenékhez. Hosszú, vége felé vastagodó, belül üres nyelébe kerek fadarabokat erősítettek, hogy a kezet védjék a forróságtól. Sült húsokat készítettek bennük. Használatuk azonos volt a cseréplábasokéval. A parazsat a magas lábakon álló serpenyő alá húzták. A hosszú nyelű serpenyőket a forró kemencébe dugták, s abban sütötték meg a húsokat. Húsokat, pecsenyéket sütöttek lábakon álló vasrostélyokon is. Ezek a hússütő vasrostélyok tudomásunk szerint - főként a nemesi konyhákban fordultak elő. Szegényebb és módosabb nemesi családok vagyonleltáraiban szinte mindenütt találkozunk velük. Legelőször azonban a Csesztreg-Mihon-i ásatás késő középkori leletei között bukkan föl egy rostély. Az egyhelyiséges lakóház-kocsma nyílt tűzhelyén használhatták. Néhány évtizeddel később egy-egy „vasrosta", „rostély" (1767, Gelse), „vasrostélly" (1774 Andráshida), „pecsenye sütő rostéi" (1779 Andrásfa) szerepel már a füstöskonyhák jegyzékeiben. Valószínű, hogy később is szívesen sütöttek rostélyon húsokat, mert még a 19. századi hagyatéki leltárakban az örökölt tárgyak között szintén találunk említést „vass rostély"-ról (Bakónak, Lickó). Ezeket a rostélyokat parázs fölé állítva a lábas serpenyők és cseréplábasok mintájára használták. A vasrostélyokkal együtt említik az összeírok a „vas nyárs"-at, „pecsenye forgató nyárs"-at. Legtöbbször egymás után sorolják föl a vasból készült siitő-főző alkalmatosságokat, hiszen az árverésre bocsátott tárgyak közül valószínűleg gyakrabban keltek el az összetartozó tárgyegyüttesek. 1754-ben Gelsén „egy vass macska, egy vass nyárs", 1767-ben ugyanitt „vass nyárs középszerű rostély vass láb 1, Vass Kalán, serpenyő", 1774-ben Andráshidán „egy serpenyő, egy vas nyárs, egy vas rostélly, egy vass macska, egy tűztakaró vass" került felvételre. Zalaszentbalázson 1779-ben egy szegényes konyhában csak „egy rostél"-t, „egy vas nyárs"-at és „egy kis húsos vas vellá"-t találtak. 1784ben egy módos kisnemesi háztartás felszereltségét „egy nagyobb és kisebb vass nyárs, vass rostéi, vass kalánok, vass tepsi, vass lább, vass fazék, szapuló vass láb" jelezte. 1784-ben egy másik háztartásban „vass 54
