Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
A ház és az udvar
25. Sarvaly falu rekonstruált alaprajza. Sabján Tibor munkája. A 17. századtól azután egyre sokasodnak azok az írásos emlékek (hagyatéki leltárak, összeírások, különféle célokra készült lajstromok) is, amelyekben boronából készült házak, istállók, pajták, disznóólak nemcsak a nyugat-dunántúli faépítkezés jellegzetes példáit sorakoztatják föl, hanem a korabeli paraszti gazdaságok udvaraiba is bepillantást engednek. A leltárak „gerendából épült", „fából készült", „lágy faboronábúl", „faragott fából való", „gyenge fára épített", „boronábúl" épült épületekről tudósítanak. A régi iratokban sokszor azt is olvashatjuk, hogy egy-egy családi osztozkodás során a ház vagy pajta fele-fele részét egyik vagy másik családtag kapta, aki azután szétszedte az épületet, és saját telkén használta fel a régi faanyagot. „Göcseinek lakosi általányosan jó faragók lévén minden épületeiket ön magok készítik el. Házaik, istállójok, tágas pajtájok, és más gazdasági épületeik a' legszebb szurkos fenyő boronákból készültek, mellyek illy nemű fáknak Göcseiben egykori nagy bőségre mutatnak" idézzük Plánder Ferenc múlt század eleji leírását. Az épület talpfáját rendszerint vastag tölgyből faragták, a falakat fenyőgerendákból, az ún. fenyőboronákból. A tetőszerkezethez különféle fákat használtak. Az ollószárak többnyire bükkből, a szarufák, vagyis a ragok fenyő gömbfából, a lécek hasított fenyőlécből készültek. Az ablakés ajtókereteket tölgyfából faragták, de tölgyből, fenyőből állították össze a szoba- és konyhaajtókat és a kamrák, istállók ajtajait is. Keményfából faragták a faszögeket és az ékeket. Egy-egy ház, istálló, pajta faanyagának faragásához és az épület felállításához összegyűlt az egész rokonság, egymást segítették a munkában. Először kimérték az épület hosszát, kiválogatták a hatalmas talpnak való megfaragott tölgyboronákat és lefektették a kijelölt helyre. A talpak alá tölgyfa törzsököket ástak, a törzsököket kőtörmelékkel is alátámasztották. így védték az épületet a süllyedéstől. A talpboronák és a falboronák végeit is ún. keresztvéges illesztéssel rakták össze. A talpboronák összeillesztése után lemérték az egyes helyiségek, az ún. derekak nagyságát, a válaszfalaknál kereszttalpfákat raktak le. A talpfákra kerültek a falboronák. Mindig egy sort raktak körbe, és miután a sor elkészült, rakták az újat, míg a fal az épület magasságát el nem érte. Az ablakoknál és ajtóknál álló hornyolt gerendákba csúsztatták a faragott boronavégeket. Miután felhúzták a falat, a födémgerendázat felrakása következett. A kellő magasságra emelt boronafalakra keresztbe fektették a mestergerendát, amit rendszerint tölgyfából faragtak. Erre a kötőgerendák kerültek, amelyeket hosszanti irányba raktak, majd a hasított, faragott mennyezetdeszkázat következett. A födémgerendázatot és a deszkákat barna páccal itatták át, a mestergerendára sokszor szögletes, geometrikus mintákat véstek. 26. Boronaépületek Sarvalyon. Lakóház és beltelek rekonstrukciója. (c&lsc mctvj «ft J SőétiM. hnJUhßxt ) - 1: ofcvuTt tß* , ff. Yja.rruí Mtirt. 27. Az előző lakóház homlokzatai. Rekonstrukciós terv. 26
