Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Falu és társadalom

következtében kellett megválnia tőle, ezért elhagyta az ősi földet, máshol telepedett le. Néhány korabeli összeírás azonban hozzávetőlegesen képet adhat arról, hogy a göcseji kisnemesi falvak lakossága hogyan is változott az évszázadok során. Petrikeresztúrról tudjuk, hogy több kisebb faluból, illetve szegből tevődött össze, sőt Petri és Keresztúr a középkorban két külön helység volt. Petriben a 16. század elején „Czupi Albertnek, Vasperi Jánosnak, Szegi Péter özvegyének l-l adózó jobbágyportája volt. Ugyanitt egytelkes nemesek voltak a Lajos-, a két Vas-, a két Baza, a két Czizma-, a Számár-, Rencsei-, Herczeg- és Kovács családok". Az 1513. évi adólajstrom szerint Keresztúron Keresztúri Jánosnak egy adózó jobbágyportája volt. Egytelkes nemesek ekkor Csíkos Benedek, Keresztúri Benedek özvegye, Győrffi András, Patai Péter és László voltak. 1600-ban az adatok szerint 15,1690-ben 18 nemes család lakott Petrikeresztúron. Ebben az időben 5 zsellércsalád és 7 jobbágycsalád is lakott a faluban. A falu a török korban elnéptelenedett, puszta lett. Az itt megtelepedett jobbágylakosság révén „tiszta úrbéres község" lett, „a Keresztúri-, Pais-, Győrffy- és Gombos családok örökölt birtoka, akik között az alábbi libertinusok találhatók: Szabados (libertini) 11, ebből molnár (molitor) 1, bíró 1, velük élő fivéreik 1, fiaik 4. Jobbágytelkek nincsenek." 1748-ban a falu összlakossága 282,1778-ban 363,1828-ban 169,1869-ben 248,1910ben 456 fő volt. Böde községben 1513-ban három egytelkes nemes család lakott, 1690-ben kilenc negyedtelkes nemes és három zsellércsalád lakja a falut. 1770-ben a faluban összeírt családok száma 50 volt 130 lélekkel. A nemeseket külön számolták. 25 nemes családot (86 lélek) vettek fel. 1785 után így alakult a falu népessége: 1785-ben 339, 1828-ban 215, 1910-ben 511 fő. Milejben 1690-ben 59 negyedtelkes nemes volt. Jobbágytelek még 1728ban sem volt a faluban. A göcseji szegekben szinte alig akadnak jobbágycsaládok, s ha igen, akkor is a 18. századi települések szinte kivétel nélkül nemesi kurialista falvakként szerepelnek. Göcsej északkeleti községei - így például Ebergény is - a 18. század végére középbirtokos nemesek és nagyszámú jobbágyaik telephelyei lettek. Ebergény 1728-ban az Ebergényi család és Huszár István örökölt birtoka volt, és a nemeseken kívül 12 szabados lakta. 1778-ra igen megnőtt a falu lakossága. Az Ebergényi családnak harminc házas zsellérje, a Csillag örökösöknek tíz házas zsellérje volt. A nemesi kiváltságjogok egyik fő jellemzője a nemesi egyenlőség. Ebből arra következtethetnénk, hogy a belső társadalma viszonylag egységes volt. A tények azonban nem ezt mutatják. A nemesi öntudat összefűzte ugyan a falu lakosságát, de az ősi jogon megnemesített családokat egy bizonyos fokéi megkülönböztetés elválasztotta azoktól, akik később emelkedtek nemesi rangra. A választóvonal nem volt éles, hiszen azonos, szegényparaszti szinten folyt az életük. Az ősi nemesi családok között szép számmal éltek ún. armalista nemesek, akik csak címeres nemesi levelet kaptak, de birtokot nem. Többnyire hűséges szolgálataikért kiemelt jobbágyok voltak ezek. Sokszor előfordult azonban az is, hogy egy-egy nemesi család annyira elszegényedett, hogy a nálánál módosabb jobbágytól kölcsönpénzt vett fel. Hálája jeléül jobbágyát a jobbágyterhek alól felszabadította, és lehetőséget biztosított számára, hogy nemesi sorba emelkedjen. 1699-ben Lentikápolnán Esterhás Gábor Kaszás Jánostól és Kaszás Györgytől, akik szabadosok voltak, ezer forintot vett fel. Ezért „egy egész fertály sessiót, az kin mostan maguk laknak... más két quarta sessiókkal együtt és minden ezekhez tartozó javakkal nekik adja, őket minden adózás nélküli birtoklásban megerősíti... azonkívül irtásföldeket, s hasonló képen az alsó Tótfalusy hegyvám szőlejeket is felszabadítottuk... Ha kedvek tartya, armálist is szerezhessenek maguknak és azzal, mint nemes emberek élhessenek." Kerkabarabáson szintén 1699-ben „Szechődy Ferenc és felesége, méltányolva Szabó János, Gergely és Ferenc... szolgálatait... mert tőlük 800 rhenusi forintot vettek fel - ezért őket és mindkétnemű örököseiket a jobbágyterhektől mentesíték és megengedik, hogy armális levelet szerezzenek." „A jobbágytelkeket... amelyen laktak... a hozzátartozó szántóföldekkel és réttel örök jogon nekik adják." Az armalisták azonban legtöbbször továbbra is adózók maradtak, mivel a „paraszttelek nemesi birtokká a földesűri szolgálat megváltásával s a jobbágy megnemesítésével sem válhatott, a közhatalom a telek után továbbra is adóztatta őket; az egykorú jogszabályok szerint ugyanis az armalista nemessége csak személynek szólt és nem paraszt eredetű jószágának is" - írta Szabó István. A Zala megyei nemesi falvakban igen nagy számban éltek olyan nemtelen férfiak is, akik nemesi származású nőt vettek feleségül, s olyanok, akik az ilyen vegyes házasságból születtek. Ezeket „a 18. századtól kezdve általában az agilis jelző alkalmazásával különböztették meg a magyar társadalom többi tagjától" - idézzük Szabó Bélát. A paraszti sorban élő nemesek évszázadokon keresztül nagy egymásrautaltságban éltek a velük együtt lakó vagy a környező falvakban élő jobbágyokkal. A jobbágyok között szép számmal voltak olyanok, akiknek 107