Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Kézműipar, népművészet
hajtott. Az alulcsapós kereket a víz forgatta. Külön kis szobában tartózkodtak az őrlők és a molnárlegények. A molnár lakóháza a közelben állt, amely szintén a jellegzetes hagyományos paraszti építkezés jegyeit hordozta. A házhoz szántóföld és kert is tartozott. A malomszerkezet javítása, de az újak készítése is a molnár feladata volt. Nemcsak a falusi parasztemberek jeleskedtek a faragásban. A gyakran „faragómolnárok"-nak nevezett molnárok is kiválóan értették a mesterséget. Ok malmaik és szerszámaik építésével, az egyes részek díszes kifaragásával tűntek ki, de mint tudjuk, előfordult, hogy bútorkészítéssel is foglalkoztak. A malmokba a férfiak jártak, az őröltetés az ő munkájuk volt. A „malomba járás" mindig nagy eseménynek számított, hiszen hétről hétre itt találkoztak a távolabbi falvakban élő ismerősök, barátok, régi cimborák. Itt, a malom előtt várakozva adták át egymásnak a világ híreit, itt tudták meg a nagy eseményeket, beszélgettek erről-arról, mindenkit érintő dolgokról, érdekes esetekről, történetekről. A falun kívüli közösségi élet másik jelentős színtere a piac, a vásár volt. A Zala megyei vásárokról már 16. század eleji oklevelek tanúskodnak. Országos viszonylatban is magas arányú volt a történeti Zala megye vásártartó helyeinek száma. A számítások szerint az említett időszakban 41 helységben tartottak vásárokat. Ebből 38 helyen hetipiacokat is és 14 helyen sokadalmakat. A számításokat Kubinyi András végezte. A számadatok jóllehet a középkori Zala megye vásáraihoz vonatkoznak, és inkább a megye keleti feléről valók, a göcseji területekre és attól nyugatabbra eső vidékek vásártartó szokásaira is érdekes adatokat nyújtanak. A vásártartó helyek, a vásárok, piacok ideje a későbbi évszázadokban se sokat változott, így talán a 18-19. században is érvényes lehetett Kubinyi Andrásnak az a feltevése, hogy „Zala megyében gyakorlatilag nem lehet olyan helységet találni, ahonnan egy héten legalább öt napon ne lehetett volna egy hetipiacot felkeresni. Bizonyára a legeldugottabb göcseji faluból is elszekereztek közelebbi-távolabbi vásárokra-piacokra. Az előző fejezetekben többször is olvashattunk arról, hogy mennyibe került például a 18. század végén egy-egy cseréptál, vasserpenyő, kályha, hogy mennyire becsülték a nemesi árvák ingóságait, mennyire tartották az állatokat, mennyit kellett fizetni a szép kelmékért, üvegekért... Ezeket az árakat itt, ebben a könyvben csupán összehasonlíthatjuk és érdekességként megállapíthatjuk, hogy egy láda árából hány cserépedényt lehetett venni, egy új vasserpenyő ára hogyan viszonyult például a fatányérok árához. A korabeli vagyonleltárak vizsgálata arról győz meg bennünket, hogy falvanként, családonként más-más becsértéke volt egy-egy újabb, kopottabb, jobb vagy rosszabb tárgynak. Külön témát igényelne annak felmérése, hogy az árjegyzékek alapján hogyan alakult a „Mester emberek Míveinek árazása" egy évszázadon keresztül. Egyáltalán mi jelentett akkoriban értéket? Mennyit áldoztak az újabb és újabb portékákért? Mennyiért kínálták a piacokon, vásárokon a férfiak a maguk-készítette gráblákat, vellákat, s az asszonyok a maguk-szőtte hímes vászonneműt? Tudjuk, nemcsak pénzben mérték, s mérik ma sem mindig az értéket... Néprajzi gyűjtőútjainkon sokszor találkoztunk olyanokkal, akik nem váltak meg családi emlékektől... egy ládától, egy fali tékától... egy Bibliától... egy régi tejesköcsögtől - még akkor sem, ha tudták, hogy azok a tárgyak múzeumba kerülnek s ott örökké megmaradnak. Mert ezek emlékek voltak és valóban értéket, a családi múlt egy-egy „vagyontárgyát" jelentették. S akik átadták...? Örültek, hogy a tárgyak múzeumba kerülnek, megmaradnak és fennmarad az eladó, az adományozó neve is... örökké. Találkoztunk olyan asszonnyal is, aki mikor eladta szép, piroshímes abroszát a múzeumnak, azt mondta: „ebből a pénzből szoknyaanyagot veszek magamnak, hogy elmondhassam, ez az Édesanyám abroszából van". Ennek a zalai parasztasszonynak édesanyja abrosza jelentette az értéket... és még ennél is többet. 154. Cserépvásár Zalaegerszegen, 1930. 105
