Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Béres Katalin–Megyeri Anna: Zalaegerszeg

ZALAEGERSZEG A Ruhagyár főépülete nak, az Állami Építőipari Vállalatnak. Az 1970-es évek végére fejeződött be a szocialista iparosítás extenzív szakasza Zalaegerszegen. Az 1950-es évek elején megkezdett kollektivizálás és központosítás következtében az 1960-as évek végére két mezőgazdasági nagyüzem, az Egyesült Zalavölgye Termelőszövetkezet és a Zalaegerszegi Állami Gazdaság foglalkoztatta a mezőgazdaságból élő népességet. A kiállításban látható, a neszelei tsz központ faláról származó emléktábla felirata jól illusztrálja, hogyan jött létre az 1950-ben alakult neszelei Dicsőség Sztálinnak termelőszövetkezetből és még további 13 környékbeli kollektív gazdaság egyesüléséből a hatalmas szövetkezet. Az iparosítást követő bevándorlás, a környező településeknek a városhoz csatolása, valamint a természetes szaporodás következtében Zalaegerszeg lakossága ugrásszerűen megnőtt. 1949-ben mintegy 22 ezer ember élt itt, 1980-ban már 56 ezer. Az 50-es évek ipari beruházását nem követte megfelelő ütemű lakásépítés. A katasztrofális lakáshiány és a közművesítés hiánya súlyos gondokat okozott a városban, ezért halaszthatatlanná vált egy korszerű városfejlesztési koncepció kidolgozása. Az 1960-as évek második felében meginduló nagy lakás és közműépítkezések, majd a belváros megkezdett rekonstrukciója nyomán teljesen átalakult a hajdani „porváros" arculata. A régi városmag körül családi házas övezetek létesültek, majd a város peremén új lakótelepek emelkedtek, először a Landorhegyi, majd a Kertvárosi, végül a Páterdombi. Az egerszegi tömbházakat - szerencsére - nem panelből, hanem kezdetben téglából, majd alagútzsalus technológiával építették. A belváros rekonstrukciója során felépült, Vadász György tervezte „csipkeházak" országos hírnevet szereztek a városnak, bizonyítva azt, hogy modern technológiával is lehet a szokásostól eltérő, tagolt felületű épületeket emelni. Zalaegerszeget városépítő tevékenységéért 1975-ben Hild-díjjal jutalmazták. A motorizáció fejlődése is hozzájárult a város arculatának - nem mindig pozitív - átalakulásához. Megszüntették a főutcák virágszigeteit, kivágták fasorait, felszámolták a templomkertet, hogy négysávosra szélesítsék és átépítsék a balatoni út belvárosi átkelő szakaszát - ezzel a későbbiekben súlyos károkat okoztak a műemlékekben. A 60-as években a zalaegerszegiek zöme még gyalog vagy autóbuszokkal közlekedett a városon belül. A fiatalok körében azonban mind népszerűbbek lettek a kismotorok. Ezek egyik első változata volt a kiállított Panni robogó, amelyre beborított hátsó kerekének köszönhetően szívesen ültek fel utasnak a lányok is ugyanis a kerék küllői már nem csavarták fel az akkor divatos bő, ráncolt szoknyákat. Az új lakásokba beköltözött családok otthonaikat a Zala Bútorgyár sorozatban gyártott bútorcsaládjaival rendezték be. Különösen népszerű volt a kiállításunk utolsó enteriőrjében, csak részletében látható Bizánc garnitúra, amely fekvőhelyeket, valamint étkező asztalt és székeket is magában foglalt. A két-három szobás kislakások nem tették lehetővé, hogy az életfunkciók elkülönüljenek egymástól, ehhez a bútorgyártás is alkalmazkodott: egy garnitúrában ötvözte a nappali, a háló és étkező bútorok elemeit. Az 1950-es évektől a városba kényszerből beköltöző falusi népesség sokáig megőrizte vidéki kötődését, és bár munkahelye és lakása Egerszeghez kötötte, igazi otthona szülőföldjén volt. Korszakunkban hétvégenként rendszerint kiürült a város, mindenki igyekezett haza, a falujába. Az idő múlásával ezek a kötődések lazultak, de igazán csak a már itt született újabb generáció érezte magáénak a várost, tekintette otthonának Zalaegerszeget. Az 1960-as évektől Egerszeg kulturális élete is színesebbé, gazdagabbá vált, létrejöttek a megyei közgyűjtemények, művelődési házak. 1968-ban megnyílt a Göcseji Falumúzeum, 1969-ben az Olajipari Múzeum, 1973-ban az egykori Takarékpénztár felújított épületébe költözött a Göcseji Múzeum. A város művelődni, szórakozni vágyó közönsége - a kiálKtásunk végén látható plakátok tanúsága szerint - koncerteken, 157