Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Kvassay Judit: A középkor (14–16. század) világi és egyházi emlékei Zala megyében

A KÖZÉPKOR VILÁGI ÉS EGYHÁZI EMLÉKEI ZALA MEGYÉBEN gyertyatartó például Ausztriában igen elterjedt típus volt. Idekerülését az osztrák határ közelsége és az a tény magyarázhatja, hogy a szomszédos Csesztreg a környék jelentősebb mezővárosai közé tartozott, amelynek piaca külföldi árucikkek cseréjére is alkalmas lehetett. A 14. század közepétől a belső rend megszilárdulása és a gazdasági fellendülés megmutatkozott az egyházi építészetben is: új templomokat és kolostorokat emeltek, régieket kibővítve átépítettek, immár gótikus stílusban. A ma is álló plébániatemplomok zöme Árpád-kori eredetű, amelyeket a 14-15. században, részben a korábbi épület falainak felhasználásával, megnagyobbítottak, kívül támpillérekkel, belül keresztboltozattal láttak el. A román kori, kisméretű, félköríves záródású ablakokat nagyméretű, csúcsíves, mérműves nyílászárókra cserélték. A 16. század második fele és a 17. század vége közti háborús időszakban az egyházi épületek igen jelentős károkat szenvedtek Zala megye területén. A török uralom alóli felszabadulás után kivétel nélkül mindegyiket javítani kellett, sokat romjaiból építettek újjá a 18. század folyamán. A középkori Zalaszentgyörgy - ma már a falu belterülete szélén álló, temetőkápolnaként funkcionáló - plébániatemploma kiváló példája a fent leírt folyamatoknak. A 13. században, téglából emelt, kisméretű, román templomot a 14. században gótikus stílusban bővítették, belsejét falfestményekkel díszítették. A török időkben pusztulásnak indult, 1756-ban állították helyre barokk stílusban. A 14-15. században újonnan emelt egyházi épületek kolostorok voltak. Elsősorban a legelterjedtebb hazai rend, a ferencesek gyarapodtak új alapítású rendházakkal, de épültek pálos kolostoregyüttesek is. Egyik legjelentősebb emlékünk a ferences rend számára, a 14. század végén, Keszthelyen emelt kolostor. Az egyhajós, sokszög szentélyzáródású kolostortemplom déli homlokzatát támpillérek tagolják, köztük karcsú, csúcsíves, mérműves ablakok. Mind a hajót, mind a szentélyt gótikus keresztboltozat fedi; az egykori falképek jelentős részletei is megmaradtak. A szentély déli falán található az alapító Lackfi nádor gótikus stílusban faragott, vörös márvány sírköve. A 16. század közepén várrá átalakított épületegyüttes magán viselte a jellegzetes ferences alaprajzi elrendezés vonásait: a kolostor és a torony a templom északi oldalán állt, a hajónak három bejárata volt. A 18. és a 19. századi átépítések elsősorban a kolostort érintették. Külön kell szólni az országos viszonylatban is egyedülálló egervári gótikus építőmúhelyről. Az általános gyakorlat az volt, hogy az épületdíszítő elemeket (bordákat, záróköveket, nyílászáró kereteket, párkányokat, szentségházakat) még abban az esetben is kőből faragták a korszakban, ha a falazatot téglából emelték. EgerA keszthelyi ferences templom és kolostor alaprajza váron viszont minden tagozat égetett agyag idomtéglákból készült. A műhelyben agyagtömböket formáztak, amelyeket száradás után faragással alakítottak a kívánt formára. Csak ezután került sor az égetésre. Evvel az eljárással kiküszöbölték az agyag száradásakor és égetésekor fellépő zsugorodást. Az eljárás speciális technológiát és igen precíz munkát követelt. Végeredményben így a kőben szegény vidéken a kővel azonos szilárdságú és tartósságú építőanyagot hoztak létre. A téglagótika mesterei Ausztriából érkeztek, ahol a 15. század első felében számos templomot, kolostort és várat emeltek a leírt technikával. A mestereket Egervári László, I. Mátyás király tárnokmestere foglalkoztatta egervári birtokközpontjának (várkastély, ferences kolostor, kápolna) kiépítésére. A műhely a 16. század elejéig működött, alkotásai Egerváron kívül az Egervári család örökébe lépett Kanizsaiak birtokain is megtalálhatóak. A kiállításban bemutatott építészeti tagozatok - a bordák, a bordaosztó, a zárókövek és az ablak-mérmű - elhelyezkedését segít elképzelni a boltozat-modell, továbbá az egervári templom déli homlokzatának, valamint a környéken legépebben megmaradt szentpéterfai (Vas megye) plébániatemplom belsejének fotója. Az Európa felé terjeszkedő Oszmán Birodalom első támadása 1479-ben érte a középkori Zala vármegye déli vidékét, a Mura menti falvakat. A mohácsi csata után a törökök fokozatosan terjesztették ki hatalmukat az ország területére. Ez avval is járt, hogy a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom határa, amelyet végvárak egész rendszere védett mindkét részről, folyamatosan változott. Elsősorban a Dunától nyugatra fekvő területek kerültek veszélybe, hiszen a szultánok hódításának végcélja Nyugat-Európa volt. Az 1532ben Bécs ellen indított újabb török támadás a Dél-Dunántúlon keresztül vezetett. A Dráva, a Kanizsa, a Zala és a Rába völgyein keresztülvonuló seregek feldúlták a zalai falvakat. 1541-ben, Buda elfoglalása után az ország középső része a törökök uralma alá került, és majd százötven évre állandósult a királyság három részre tagozódása. A 16. században a politikai szétta131