Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Kvassay Judit: A középkor (14–16. század) világi és egyházi emlékei Zala megyében

KVASSAY JUDIT A Lackfiak, az Anjou-kor legtekintélyesebb főúri családja, a Hahótok Muraközben fekvő jószágait, Keszthely mezővárost, valamint Tátika és Rezi várát szerezték meg. Birtoklásuk azonban nem bizonyult tartósnak. Zsigmond király elleni pártütésük büntetéseként vagyonukat elkobozta az uralkodó 1397-ben. A Mura-közi birtoktest sok ízben cserélt gazdát, mígnem 1546-ban a Zrínyiek kezére került. Ákos nembeli Mikes, szlavón bánként, a Dráván-túli területek visszaszerzésében tüntette ki magát. A jutalmul elnyert birtokok közé tartozott Pölöske vára, 15 faluval. Leszármazottai, a pölöskei Ördög család tagjai tulajdonában maradt a vár az 1690 után bekövetkezett pusztulásáig. A régi urak közül egyedül a Hahót nemzetség alsólendvai ága tartotta meg, mitöbb, gyarapította gazdagságát. A család felemelkedését megalapozó Lendvai Miklós szlavón és horvát bán, a Bánfiak őse, Károly Róbert hívéül szegődött. Érdemei elismeréséül nemcsak visszakapta ősei alsólendvai várát, hanem újabb birtokadományokban is részesült, köztük Lenti várát is elnyerte. A két várhoz tartozó, több mint száz falu Zala megye délnyugati csücskében összefüggő birtoktömböt alkotott. A Bánfiak egészen a 17. század derekáig, a család kihalásáig birtokolták. A megye legjelentősebb uradalmaival rendelkező birtokosok az ország főnemesei közé számítottak, akik megyei tisztségeken kívül számos országos hivatalt is betöltöttek, és más területeken is rendelkeztek uradalmakkal. Igen jelentős volt Zalában a jómódú középbirtokos családok száma. Közülük néhánynak, mint például az Egerváriaknak, a bajnai Bothoknak, vagy az ákosházi Sárkányoknak - egy-egy tehetséges tagjuk fényes udvari karrierje időszakában - időlegesen sikerült a legA kanizsai vár 16. századi erődítményei Botszentgyörgy vára, alaprajz, Vándor László ásatása nyomán magasabb körökbe felemelkedni, és nagy vagyont gyűjteni. A család többi ága azonban továbbra is az átlagos köznemesi életmódot folytatta. Zala megyében országos viszonylatban is kiemelkedően sok volt az egytelkes nemes. Ezek szerteágazó és túlnépesedett kisnemesi családokból származtak, már nem rendelkeztek jobbágyokkal, csupán a saját nemesi telkükön gazdálkodtak. A 16. század elejére számuk már több százra rúgott. Életmódjuk semmiben sem különbözött a parasztokétól, azok közül csak nemesi jogaik emelték ki őket. A 14. század közepétől beköszöntött békés időszak lehetővé tette, hogy a tehetős nemesek a birtokközpontjaikban emelt, a család állandó tartózkodási helyéül szolgáló várak esetében a védelmi szempontok mellett már a kényelem és a divat kívánalmainak is eleget tegyenek. Ez a kettősség jól megfigyelhető, például Botszentgyörgy vára felépítésében. A 15-16. század fordulóján, a bajnai Both család által építtetett várat széles, mély árok övezte, sarkait tornyok védték. A központi épületet viszont kényelmes lakóhelyként és reprezentatív kastélyként alakították ki. Az emeletes palotaszárny nyílásait késő gótikus és kora reneszánsz stílusban faragott kőkeretek szegélyezték, az ablakok üvegezettek voltak, a boltozatos termeket festéssel ékesítették, díszes csempékből rakott kályhákkal fűtötték. A középkori ember számára a jómód fokmérője - a birtokok és jövedelmük nagysága mellett - az értékes ingóságok (elsősorban nemesfém asztalneműk, ékszerek, fegyverek és drága textíliák) megléte volt. A ruházathoz és a lakás berendezéséhez használt prémek, selymek, damasztok, csipkék, a szövött és hímzett kárpitok az évszázadok folyamán elenyésztek. Csak az időtálló anyagokból - mint a kerámia és a fém - ké128