Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)
Kibonatkozás – művek és utazások - Litvánia – Vilnius
44. Szent Kozma és Dámján egy szerzetessel. Részlet a kórház frízéről, Zalaegerszeg, 1975 45. Neptun kút, Zánka, 1979 meg lehetett kerülni. Bőven kaptam megbízásokat. Szinte egyik munka hozta a másikat. Szerdahelyi Károly építész barátom állandó partnerem lett köztéri feladataimban, jó arány- és formaérzékét hamar felfedeztem. Közös alkotásunk többek közt a zánkai Neptun kút, a nagyatádi kút, a nagykanizsai térfal. A későbbiekben a vonyarci Sellő kút és a Halász emlékmű. Viszonylagos biztonság vett körül, dolgozhattam és odafigyeltek a munkámra. Mestereim is figyelemmel kísértek. Gádorhoz rendszeresen feljártam, Somogyival, Borsossal is jó kapcsolatom volt. Külföldi tanulmányutakra küldtek. Egy alkalommal Csehszlovákiába Csekovszky Árpáddal és Kovács Zsuzsa belsőépítésszel. Bejártuk Dél-Csehországot, és Prága nevezetességeit is egy hétig csodálhattuk. Egy másik alkalommal a romániai szövetség vendégei voltunk, Váró Márton, 66 Péri József, 67 Stefániay Edit 68 és én. Bukarestbe kötelezően utaztunk, egy hetet ott kellett töltenünk. Erdélyt nem ajánlották a Ceauçescu rendszer alatt. Moldvába mentünk, ahol megnéztük a csodálatos erődtemplomokat, kolostorokat Voronyetben, Moldovitában. A görögkeleti templomok 16. századi freskóin megállt az idő, a bizánci hatás a trecento korát idézte. Tanulságos út volt, a Kárpátok hegyei történelmünk néma tanúi. Az akkori román birodalmi művészet, a halk szavú, elővigyázatos emberi magatartás így együtt különös hatást váltottak ki. Erezni lehetett, hogy valami nyomasztja az emberek lelkét. A pusztuló falvak látványa ezt csak tetézte. Idehaza akkor azért más volt. Persze ez a változás bizonyosan nem jöhetett volna létre 1956 nélkül. 66 Váró Márton (1943-) szobrász, diplomát 1966-ban szerzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kolozsvárott, ma Magyarországon él. 67 Péri József (193 3—) az Iparművészeti Főiskola ötvös szakán végzett 1956-ban. 1970-ben Munkácsy-díjat kapott. 68 Stefániay Edit ( 193 6-) szobrász, iparművész, az Iparművészeti Főiskola díszítőszobrász szakán végzett 1962-ben. V ettünk egy darabka szántóföldet Vonyarcvashegyen 1972-ben, és egy év múlva elkezdtünk építeni egy hétvégi házat. Szerdahelyi Karcsi nagyon szép tervet készített. Alpesi típust idéző, jó arányú, érdekes ház lett belőle. Sokan megnézték, ilyesmi még akkor nem volt. Sóvári László kertész barátom segítségével szépen parkosítottuk a kertet. Ma is fejlesztgetjük. Köveket, szobrokat vittem le. Sajnos ez ideig mégis kevés időt tudtam ott tölteni. A műterem, a kemence megköt. Azonban mégis, az ott töltött napok mindig üdítően 60