Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Szűlői ház, gyermekévek

5 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete, TV. kötet. Budapest, 1912. 337-344. Malonyay gyűjtéseihez Göcsejben Borbély György gimnáziumi tanárt kérte segítségül. Akit a cserépkályhagyártás története, fortélyai érdekelnek, annak olvasmányul ajánlom Sabján Tibor: Népi cserépkályhák című kötetét. (A szerk.) deztem fel először, hogy minden művészethez a mesterségen keresztül vezet az út. Aki ezt megkerüli, annak minden művészi tevékenysége csak látszat vagy ügyeskedés. Megismerni az anyagot, törvényeit, és ha már birtokunkban van és társunk a tudás, akkor kezdhetjük el mondatainkat az anyag nyelvén megformálni. Mindezt alázattal, tisztelettel, és sok-sok önfegyelemmel. Ezt én már nagyapám munkájából megérezhettem, aki oly szeretettel dolgozott és sürgölődött agyag munkái között. Neki a pénz értéke nem sokat számított, csak a munka szépsége. Amikor az egyik gróf ügyintézője különleges kályha készítésére kérte, apámék döbbenten hallották a kialkudott alacsony árat. így magyarázkodott: fiam, örülök, ha ilyen munkát készíthetek. Számára örömet jelentett, és nem volt gond a barokk, rokokó, empire vagy a szecesszió stílusában megformálni egy-egy szép, kerek kályhát. Sok megrendelése volt. Emlegették, hogy készített kályhát a Vas megyei Szeleste egyik kastélyába, amely Juszuf Kemál egyiptomi herceg tulajdona volt, a novai Olga-majorban a Batthyány család, Szentpéterföldén József főherceg kastélya számára. Nagyapám elkészítette Deák Ferenc terrakotta portréját is. Később a Göcseji Múzeumba került, kiállították Deák Ferenc söjtöri szülőházában. Szeretettel gyakorolta mesterségét. Ha játék közben valamit véletlenül levertünk, mindig volt időnk elfutni, mert először a sérült munkadarabbal foglalkozott. A 20. század elején a megbecsült mesterembert Malonyay Dezső író néprajzkutató is megkereste, aki egy ideig figyelte, tanulmányozta munkáját. „A magyar nép művészete" című könyvében bemutatta nagyapám műhelyét fényképekkel is illusztrálva. E kötetet és az eredeti fényképek némelyikét őrzöm a mai napig. Szívesen olvasom újra meg újra a mai szemmel megmosolyogtató, szakmai hibától sem mentes leírást.

5 Idézzük hát szó szerint: „A dunántúli szobákban ritkán hiányzik a cserépkályha, amelyet a konyhából fűtenek. A kályhákat négyszögletes bemélyedő szemekből, tányérokból, kupákból állítják, sározzák össze. Itt az erdélyies csempe elnevezés ismeretlen. A kályhákat is leginkább vásárban veszi a nép. Egész kocsit megtöltenék a kályha alkatrészei. A szemek tányérszerűen bemélyednek s az ilyeneken nincs is díszítés; a díszítés a lapos négyszögletes szemekre kerül, amelyek a kályha alsó részét, talpazatát, sarkait képezik. A kályha felső peremét, párkányát is dí12 8. Nagyapám hirdetése a Magyar Paizs című hetilapban, 1901