Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Németh János pályája írások tükrében

18. század elején, a mai kápolna felépítése előtt állt egy kis templomocska, közelében remeték éltek, s ahova évenként búcsújáró zarándoklatot vezettek. Mi, régebben itt élők arra is jó szívvel gondolunk, hogy valaha az alsóerdei, padokkal körülvett tölgyfán függött egy Mária kép. Most itt ülhetünk le a közelébe. Jobb oldalt a régi egerszegi népszokás, a húsvéti határjárás egyetlen szöveges eleme olvasható: Sánc regiment, sánta kapitány, Félre török magyar elöl, jön a vicispán. Ma már ki tudná megfejteni e töredékes, kopott szöveg pontos értelmét. De tudjuk, hogy a határ­járás ősi szokás jóval régebbi a török korszaknál, a 16. században is megtartották. Összefüggött a tavasz ébredésének köszöntésével, a határjelek megújításának jogi tettével. Aztán amikor ezekre már nem volt szükség, hiszen II. József óta térkép rögzítette azokat, a 19. század első évtizedeiben, a nemzeti romantika korában, amikor a Megyeháza körül a vár régi árkát is betemették, szép hiedelem kapcsolódott hozzá: a várost elfoglalni készülő törököt a húsvéti körmeneten nagy zajjal járó, ruhájuk alatt fegyvert viselő egerszegiek elrettentették. A kor szelleme adta e magyará­zatot, s Vörösmarty is ekkortájt írta: Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban ... Filológiai akadékoskodás ugyan fennakadhat a határjárás e magyarázatán, de a szokás, a népi legen­dateremtés, a költői igazság mégis csak hitelesítette. így lehet e szokás felidézése a török elleni küzde­lem emlékművén is. A szöveg alatt a dob bizonyára azért szerepel, mert a dombormű megformálója, Németh János több mint félszázada, kisdiákként még szorgos dobosa volt az innét induló határjárás­nak. Szép gondolatébresztő, hazánk és városunk múltjának több fordulatára is emlékeztető alkotással gaz­dagodott a város. Köszönet érte az Egerszeg arculatát négy évtizede nagy szeretettel, hozzáértéssel ala­kító Németh Jánosnak és Szerdahelyi Károlynak. Köszönet érte a várost irányító testületnek, amely e mű istápolásával is elősegítette, hogy pátriánk hatvanezer lakója ne csak jobban éljen, hanem jobban otthon is érezze magát e városban." Németh József (Elhangzott a török elleni küzdelem emlékművének avatásán, 2001. május 13-án.) 78. A török elleni küzdelem emlékműve, részlet, Zalaegerszeg, 2001, (agyagmázas samott reliefek, 75*60 cm) 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom