Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Szűlői ház, gyermekévek

kű fafélék. Itt két ember rendszeresen vágta a fát a kemence gyomrának: az csak teljesen száraz, előre felvágott fát fogadott be. Gazdasági udvarunk is nagyon érdekesnek láttam. Akkoriban minden iparos embernek volt szőlője, földje, rétje, amit művelt vagy műveltetett, így szükség volt szénapajtára, istállóra. Mindig tartottunk lovat, néha tehenet is. A baromfiudvar végében volt a disznóól, minden télen vágtunk disznót. A kocsiszínben magyar fédères kocsi és szekér állt. Nagykanizsán volt nagyapámnak egy lerakata, melyet Gábor bátyám vezetett. Oda szállítottuk a kályhacsempéket. Természetesen mindig alkalmaztunk kocsist is. Ez volt tehát a házunk, a hosszú udvar két oldala, melynek végét az agyaggödrök és a kert zárták. Utána következett a mi igazi birodalmunk, játszóterünk, a környék gyerekeinek grundja, a Vizsla-rét. Ha a csősz nem látott bennünket a kaszálás előtt, nagy heverészések, nyári játékok, csatározások, focizás színtere. Sokszor a nagytemplom esti harangszava hívott bennünket haza. Télen meg a Vizsla-patak befagyott jegén korcsolyáztunk végig, ameddig lehetett. A házat azonban a lakók teszik élővé, megpróbálom hát leírni életüket, ahogy gyermekfejjel láttam. Édesanyám Kudich Irén kedves, melegszívű asszony volt, sugárzott belőle a szeretet és a megértés. Alkalmazkodó, az élet néha nehéz napjaiban is, amire szükség is volt egy ilyen nagy háztartásban. О gondoskodott a segédek étkeztetéséről, ellátásáról és a családról. Mindig jött egy lány vagy asszony, aki a munkában segített. Leginkább Schöllerné Regina nénire emlékszem, akivel igazán jó barátságban voltam, szerettem meséit. Anyám mindig nagy gondot fordított arra, hogy tisztán járjunk, mindenütt rend legyen. Bennem is így él tovább alakja a mai napig - alacsony termetével, kedves mosolyával és meleg tekintetével. Azt hiszem, senkire nem tudott haragudni, ez is hozzátartozott életéhez. Édesapám középmagas, jó megjelenésű ember volt. Kitűnő szakember, de értett a könyveléshez, adminisztrációhoz, így a műhely ilyen irányú vezetése is az ő feladata volt. Megjárta a vele egyidős ifjak kálváriáját. 18 évesen az első világháborúban, a Piavenál, majd később a román fronton, az Ojtozi-szorosnál katonáskodott. Onnan a bronz vitézségi érem és a Károly-csapatkereszt. Gyermekként sokat játszadoztam a kitüntetésekkel. Nem túl sokra becsülte őket. 3. Hart Józseffel, kedves atyai jóbarátommal a virágágyások előtt, 1938 (a Göcseji Múzeum tulajdona) 4. Édesanyám ölében, 1937 9