Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Pálffy Géza: A Bajcsavárig vezető út. A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században

A Baj csavarig vezető út A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században Pálffy Géza A

mai Nagykanizsától nyolc kilométernyire délnyugatra, az egykori Kanizsa-patak mocsarának „partján", 1578 szeptember-novemberében a stájer rendek tekintélyes anyagi támogatásával teljesen új végvár épült. Bajcsavár (németül Weitschawar) ötszög alaprajzú tégla- és palánkvára ezt követően Kanizsa 1600. őszi elestéig állt fenn, hogy feltartóztassa, vagy legalábbis megszűrje a Stájerország felé tartó török portyákat. Ezzel a speciális szereppel magyarázható, hogy őrségének fizetését és a véghely utánpótlását - bár néha óriási nehézségek árán - mindvégig a stájer rendek kényszerültek magukra vállalni (Id. Leopold Toifl alábbi írását). Bajcsavár különleges helyet foglalt el a 16. századi törökellenes határvédelmi rendszerben (1. ábra). Noha a Délnyugat-Dunántúl kulcsának közvetlen szomszédságában állt, katonai igazgatási szempontból nem a kanizsai, hanem a szlavón (vend) végvidéki főkapitánysághoz tartozott. A Dráva-Száva közötti végvárakat ugyanis az 1540-1550-es évektől saját védelmük érdekében másfél évszázadon át ugyancsak a stájer rendek tartották fenn. A szlavón főkapitányságon belül viszont Bajcsa és környéke különleges, mondhatnánk „autonóm" helyzetet élvezett, hiszen a hozzá tartozó őrhelyekkel (Fityeháza és Murakeresztúr) önálló kis védelmi övezetet alkotott.