Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Kovács Gyöngyi–Rózsás Márton (Budapest–Barcs): Törökök a Délnyugat-Dunántúlon (A barcsi török palánkvár)

KOVÁCS Gyöngyi - RÓZSÁS Márton igencsak kellett a szög. Ezeken kívül épületalkatrészek, eszközök, szerszámok, nagy számban patkók és lábbeli sarokvasak, kések és bicskák, továbbá különféle egyéb tárgyak láttak még napvilágot (10. kép). Avastárgyak között steyri kések (KOVÁCS-RÓZSÁS 1996, 54. jegyzet, 17. kép 6) is előfordulnak, ezek alapján más ausztriai illetve stájerországi áruk is lehetnek az anyagban. A fenti leleteket nagy mennyiségű állatcsont egészíti ki. Több tárgyat, leletegyüttest a rétegviszonyok alapján szűk időhatárok között tudtunk datálni, ugyanakkor az összleletanyag eléggé egységes. A 16-17. század fordulója változást hozott a várőrség minőségi összetételében: az 1618. évi zsoldjegyzék szerint a 17. század elején a korábban martalóc gyalogosok alkotta várőrségben az értékesebb katonai elemek (müsztahfízok, tüzérek, lovasok) is megjelentek. A leletanyag alapján azonban a minőségi változás nem járt együtt az etnikai összetétel megváltozásával, a vár népességében mindvégig a sütőharangokkal és kézikorongolású kerámiával jellemezhető délszláv (illetve balkáni) elem volt a meghatározó. A barcsi és a babócsai leletanyag néhány feltűnő egyezése alapján talán feltételezhetjük, hogy a két vár között nemcsak katonai együttműködés létezett, de ellátó forrásaik is részben közösek voltak. A várárokból, mely csak a török kort követően kezdett feltöltődni, változatos újkori leletanyag, mázas fazekak, tálak, továbbá bronz médaillon és kisebb vastárgyak kerültek elő. Miután a vár köré a török kort követően települtek a mai városlakók elődei, akik között számos horvát telepes volt, e 18. századi tárgyak készítői között helyi horvát mestereket is feltételezhetünk. Az ásatások nyomán csekély mértékben megismerhettük a 16-17. századi palánkvár néhány építészeti részletét, egy-egy rövid szakaszon erődítési rendszerét. A leletekből a Balkánhoz kötődő drávai török végvári élet egy szűk metszete, a megszálló népesség alapvetően luxus nélküli élete tárult fel. A tárgyi anyag - magyarországi összefüggésben - többé-kevésbé a dél-dunántúli török várak - Pécs, Szigetvár, Kanizsa, Babócsa, Segesd, Szekszárd-Újpalánk, Ozora, stb. - ásatásaiból megismert emlékanyaggal rokonítható (GAÁL 1985; GERELYES 1988; MAGYAR 1990; GERŐ 1985; stb.), teljesen különbözik a török kori magyar várak és a különlegesnek számító bajcsai stájer vár együtteseitől. A kereskedelem révén vagy egyéb úton beszerzett idegen tárgyak igen fontos jelzésértékűek. A balkáni sgraffito, török fajansz és kínai porcelán, itáliai majolikatöredékek, valamint az ausztriai termékek azokat - a 17. században talán bővülő - kapcsolatokat jelzik, melyek egyrészt a török várakat általában, másrészt magát a térséget jellemzik. * Az ásatási fotókat Kovács Gyöngyi, a helyszíni dokumentációs rajzokat Tálos János készítette. A tárgyfotókért Kádas Tibornak, a tárgyrajzokért Ősi Sándornak, a metszet- és szelvényrajzokért Merényi Armandnénak, a helyszíni felmérésért Egyed Endrének (MTA Régészeti Intézete) tartozunk köszönettel. 84