„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: A templomfestő Dorffmaister István I. 1760–1780

széles körben elterjedt toposz jellegzetes jegyeit. A főoltár festett architektúrája az ízlés megváltozásáról tanúskodik. Az oltárképet már nem kerek oszlopos felépítmény fogja közre, hanem lapos, klasszicizáló pilaszterekkel tagolt pillérek. Az elfoglalt mester sietsége érződik a balfi fürdőkápolna Sopron városának megrendelésére készült

23 festményein is. A főoltár Szent József-képe meglehetősen sematikus, bár a Dorffmaister-oeuvreben nem ismétlődik, az oltár-tabernákulum fölötti, rokokó keretezésű kis ábrázoláson Mária - ikonográfiái gyöngyszemként - a Szentlélek jegyeseként jelenik meg.

24 A szentélymennyezet ovális keretbe foglalt, harsonát fújó angyalábrázolásának kompozíciója kifejezetten, sőt bántóan üres, semmitmondó, a befejezetlenség érzetét kelti. E hiányosság elegendő alapot nyújt arra, hogy segéd(ek) közreműködését sejtsük mögötte. A hajóboltozat ábrázolása viszont a helyszínhez aktualizált témáját tekintve különösen érdekes: Jézusnak a Betesda tavánál történő csodás bibliai gyógyítását mutatja (70. kép). A képen a gyógyulást várók a tó szélén ülve-fekve várják, hogy az Úr felülről érkező angyala felkavarja a vizet, a középen álló Jézus - a bibliai történet szerint - éppen a magatehetetlen bénához fordul (1. Jn. 5:1-9). A képen szembetűnően keverednek Dorffmaister különböző kompozícióinak új összefüggésbe helyezett részletmegoldásai (félmeztelen, hátulról látott, lehajoló férfialak, gyermekét tápláló, ruhátlan felsőtestű, háttal ülő anya, kitárt szárnyakkal, oldalra nyújtott lábbal repülő angyalfigura, timpanonnal záródó, diadalív-szerű épülethomlokzat, íves, antikizáló kulisszafal stb.). Ez a szereplők egy részét aránytalanná torzító rajzhibákkal együtt alátámasztani látszik műhelyének létét - ami nélkül az 17791780-as évek rendkívüli termékenysége alig képzelhető el - és itteni tevékenységét, mely ennél az ábrázolásnál a kompozíció felvázolása és a befejező ecsetvonások közötti munkafázisokat takarhatja. 1779-hez két további freskómegrendelés is kötődik, az egyik Nován,

25 az ekkor nemrégiben alapított Szombathelyi Püspökség első főpásztorától, Szily Jánostól, a másik pedig Sopronban, a ferencesektől, akik immár harmadik templomuk dekorálását is a festőre bízták. Mikor Szily a Zala megyei mezőváros újonnan épülő plébániatemplomának kifestésére Dorffmaistert kérte fel (75. kép), nyilván már kereste a püspöki székhelyének kiépítésénél folyamatosan foglalkoztatható festőt. A feladat tehát hasonló volt a négy évvel korábbi császárihoz, nem csupán jellegét (a templom teljes festészeti dekorációjának kialakítása) tekintve, de abból a szempontból is, hogy a megbízó mintegy kipróbálta a művészt. Mindkét helyen érezhető is, hogy nagy gonddal igyekezett megrendelőjének megelégedésére tenni, de célját egyik alkalommal sem érhette el (Szilyvel szemben érzett, talán még a művész és a püspök által eltérően értékelt novai képeinek fogadtatásából eredeztethető csalódottsága csendül ki az évekkel később [1796] a szombathelyi munkálatok kapcsán a főpapnak írt leveléből).

26 Az 1779 október 8-án kelt, a novai templom kifestésére vonatkozó szerződésben

27 a püspök leírja a teljes ikonográfiái programot, melynek elkészítéséért 1.200 guident ígér. Dorffmaister különös műgondjára mutat, hogy az akkori jelen és közelmúlt legnevesebb bécsi mestereinek bevált - olykor hosszú típusfejlődés során kialakult - sémáit használja fel. Ilyen az Assunta-főoltárkép (14. kép, közvetlen előzményeit Tróger obernzelli [1744-46] és Maulbertsch győri oltárképében [1772-74] látjuk), a Jézus megkeresztelése oltárkép (Michelangelo Unterbergertől, esetleg Kremser Schmidtől [Sonntagberg, 1774] adaptált megoldás), vagy az Angyali Üdvözletmennyezetkép (Tróger, győri jezsuita templom, 1747). Bár mindhárom a festő kedvelt, többször visszatérő témája, ezúttal nem saját előképeket használt. Ennek ellenére novai együttese legsikerültebb ábrázolásának nem ezeket, hanem Jézus templombeli bemutatásának boltozati freskóját tartjuk (75. kép). A jelenet gyújtópontját a császári Kulcsátadás-ábrázoláshoz hasonlóan lépcsősor tetejére helyezte, de attól eltérően nem szabad ég alá, hanem opeionnal áttört (Tróger brixeni megoldását idéző) kupolatér belsejébe. A lépcső perspektivikus illúziója immár nem zavarja a szemet, a nagyszabású, festett architektúrába magától értetődő természetességgel illeszkedik a templomban állók illetve a vonuló Szent Család csoportja, valamint a kupola nyílásán leereszkedő angyal. Az ábrázolást nagyvonalú megoldása, kifejezőereje és a belőle sugárzó harmónia Dorffmaister legjobb alkotásainak sorába emeli. A soproni franci skánusoknak 1779-ben a lépcsőház kupolaképét festette („Assisi Szent Ferenc a feszület előtt"), a következő esztendőben pedig a templom szintén az „Assunta" jelenetét mutató főoltárképét, „Mária oktatását" megjelenítő mellékoltárképét, valamint az „Immaculata" ábrázolását készítette. Maga a főoltárkép a novai továbbfejlesztett változata (bár keletkezésük relatív kronológiája nem tisztázott), a karakterek, mozdulatok részben ismétlődnek (a Máriát közvetlenül kísérő angyal tükörképesen, Mária vagy a jobboldali apostol alakja minimális változtatással). Érdekes, hogy Sopronban a jelenet sokkal misztikusabb hatású. A tumba-szerü ravatalt körülálló, az angyaloktól mennybevitt Mária előtt felemelt karral hódoló apostolok körül sejtelmes felhő gomolyog, mely a Szűzanyát magába fogadandó szállt le. A háttérben állók alakja éppen csak felsejlik e párás-titokzatos kavargásban. A szá22