Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 1. kötet (Zalaegerszeg, 1996)

Szőke Béla Miklós (Budapest): The Mura-Region in the Early Middle Ages

SZŐKE Béla Miklós morva-medencei eredetének bizonyítékai lehetnek. Amellett, ha a du(d)lebek történetének avar epizódja valamely morva vagy cseh törzsre vonatkozott volna (akik egyébként legalább úgy szenvedtek az avaroktól, Id. Fredegar elbeszélését a vinidekröl),

55 akkor azt a lejegyzéskor minden bizonnyal megörökítették volna - hiszen a Methód-tanítványok nagy része éppen a morvák közül került ki.

56 Végül pedig a du(d)lebek jogállásáról, mint „fogoly"-telepesekről. A korai avar történelem korabeli forrásainak egyik legszokványosabb fordulata, hogy az avar hadjáratok „zsákmányának" egyik fontos, megbecsült része - gazdaságuk, társadalmuk „nomád feudális" jellege miatt - éppen a fogoly volt. Az avarok, akik más steppei nomádokhoz hasonlóan, egy sajátos szimbiózisban, kölcsönös haszonra alapozott kapcsolatban éltek korábbi szálláshelyeiken a városlakó - földműves, kézműves, kereskedő - rétegekkel, és élvezték a csak általuk nyújtható „szolgáltatásokat", a kárpát-medencei új szállásterületen, éppen a korábban átvonult néphullámok pusztításának köszönhetően, immár fájdalmasan nélkülözték ezeket. Ezért tehát nekik kellett - szinte a semmiből - újra megteremteni ezt a réteget, hogy gazdaságuk működésének egyensúlyát biztosítsák. Ezt pedig új hazájukban csak fogolyszerzéssel, az „agyelszívás" e kezdetleges módszerével tudták biztosítani. Foglyaik tehát nem hagyományos értelemben vett foglyok, „őreikkel" - miként a zalai példák mutatják - közös településeken élhettek, össze is házasodhattak s megőrizhették saját hagyományaikat, temetkezési szokásaikat is. Feladatuk képességeiknek és az igényeknek megfelelően eltérő lehetett. A zalaiak esetében az addig még lakatlan s a nomád életformára alkalmatlan terület megművelése, hasznosítása, azaz a földművelés és a belterjes állattartás, alkalmanként pedig - más szláv segédcsapathoz hasonlóan - befulcusként,

51 a Dalmácia, Istria, Itália, Friaul és a bajor-frank területek ellen éppen ekkortájt megszaporodó zsákmányszerző, fosztogató hadjáratokban való részvétel lehetett a fő feladatuk, ami később, az avar kaganátus életében történt jelentős változásokat követően ezen a stratégiailag fontos területen kiegészülhetett a határvédelem új feladatával. A Zala-Mura-közt élő avar-szláv népesség, kihasználva a folyóvölgyek és a vidék kedvező földrajzi fekvését, továbbá az adriai út hagyományos nyugati, délnyugati irányultságát, a kalandozások után is aktív kontaktusokat tartott az Alpok-vidék szlávjaival és rajtuk keresztül Észak-Itáliával ill. a bajor-alemann területekkel. A sírleletek tanúsága szerint ez a kapcsolat a 7. század utolsó harmadáig töretlen maradt. Ekkor azonban megszűntek a temetkezések, s felhagyták - amennyire a települések kevésbé pontosan keltezhető kerámiája alapján megítélhető - a településeket is. Vidékünk valamely rejtélyes ok következtében - a régészeti leletek eddigi tanúsága szerint - mintegy 100 évig, a 8. század végéig, 9. század elejéig lakatlanná vált. A Zala-Mura-közének elnéptelenedését látszólag semmiféle külső vagy belső ok nem indokolja. A 7. század második harmadától már a harci kürt is ritkábban harsant fel a kaganátusban, s a század végére nyugati szomszédaikkal is rendezték határaikat az avarok (ld. a határvonal kijelölését az Ennsnél 692-ben). Kérdés, hogy a Zala-Mura-köz elnéptelenedése egy újabb (írásos forrással végképp nem adatolt) áttelepítéssel magyarázható-e, vagy pedig maguk települtek el, „szöktek meg" a nyugatabbra lakó rokon szláv törzsekhez... Ez utóbbi eshetőséget támogatja az az egész 8. században egyetlen avar vonatkozású esemény, mely éppen a Zala-Mura-vidékkel határos karantán szlávok földjét érinti. A Conversio szerint „nem sokkal később [azaz, hogy Samo a karantánok királya volt (kb. 65872