Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Rácz György: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye ezer éve rel viselt (1324-43). Az ő feladata volt a megye végső pacifikálása mellett az említett birtokrendezések végrehajtása is. Későbbi pályafutása során királynéi lovászmesterként, szlavón és horvát bánként is beváltotta a király hozzá fűzött reményeit, így további birtokadományban részesült a megyében: 1343-ban megkapta a Kőszegi Farkas János fiai jószágvesztésekor (1340) királyi kézre háramlóit Lenti (középkori nevén Nempti) várát. A két uradalom a későbbiekben is a tőle származó és Zsigmond idején az ország legjelentősebb főnemesi famíliájává vált alsólendvai Bánfiak kezében volt. Birtokállományuk a megye délnyugati csücskében összefüggő tömböt alkotott, olyan mezővárosokkal, mint Dobronok, Hosszúfalu, Csesztreg és Szemenye. Az alsólendvai uradalom szervezésének korai időszaka az Árpád-korra nyúlik vissza, és, mint általában más esetekben is, elvész a „történelemelőttiség" homályában. Amikor a nyugat-magyarországi váruradalmak az oklevelekben felbukkannak — legtöbbször az Anjou-kor folyamán — már jelentős számú falu tartozik hozzájuk, de a legritkább esetekben tudjuk nyomon követni, hogy ezek hogyan álltak össze egy uradalommá. Alsólendva és Lenti tartozékainak hosszú sorát is csak 1379-ben, 1381-ben és 1389-ben ismerjük meg: a két uradalomhoz tartozó falvak száma meghaladta a százat, ezzel a Bánfiak a megye legnagyobb birtokosává váltak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megye Árpád-kori nagybirtokos nemzetségei közül a Hahótnak sikerült megőriznie befolyását és hatalmát. Bár a 13-14. század fordulójának belháborúiban a birtokaikon felépített jelentős számú erősséget elveszítették, más részük elpusztult (így Csáktornya, Buzádtornya, Láncréttornya, Hahót-Buzádsziget), a nemzetségből eredő egyéb családok (Hahóti, Csányi, Szabari) kezében még így is jelentékeny birtokállomány maradt, mint a vásárral rendelkező Zalacsány és Szabar. A %alavári konvent jelentése Erzsébet király néhe^ Zalaegerszeg déli határának bejárásáról, 1381 (Zala Megyei Levéltár). Kernend várának a Kőszegiek részére történő átengedését nem minősíthetjük az eredeti tulajdonosnak való visszaadásnak, mert nem ismerjük a vár 13. századi birtokosát. Figyelemre méltó érvek szólnak amellett, hogy a várat esetleg a Geregyék építhették, de 1328-ban már királyi várként szerepel a forrásokban. Amikor Kőszegi „Kakas" Miklós utódai, a Rohonciak - mintegy a családi hagyományt követve — 1336-ban az osztrák herceg szolgálatába állva ismételten fellázadtak I. Károly ellen, a király végleg elkobozta a család német határszéli várait, másutt levő várakkal kárpótolva őket. A vasi Lé káért cserébe így jutottak a valószínűleg jelentéktelenebb zalai Kemendhez, amelyről magukat Kemendieknek is nevezték. A várhoz a 14. században öt zalai és három vasi falu tartozott. Szigliget, amit Kőszegi Péter veszprémi püspök а Рок nemzetségtől foglalt el, a Kőszegiek bukása után sokáig királyi kézben maradt, s csak Nagy Lajos adományából került vissza 1344-ben а Рок nembeli Meggyesi család tulajdonába. Öt faluból álló uradalmát 1453-ban Újlaki Miklós szerezte meg, a Meggyesiek azonban a középkor végéig fenntartották a várhoz fűződő jogaikat. A nagyon kemény harccal megszerzett várak zömét Károly országszerte előszeretettel tartotta meg magának, várnagyait ültetve oda kormányzónak, kisebb részüket pedig hű emberei között osztotta szét. Nem történt ez másként Zalában sem, így jutottak a megyében jelentős uradalmakhoz addig ott birtokokkal nem rendelkező családok. Az új birtokosok a 14. században az ország főnemesei közé számítottak, több megyében is rendelkeztek nagy uradalmakkal, így lehetőségük volt arra, hogy a család különböző tagjai külön tartsák rezidenciájukat. Nemcsak az alsólendvaiak székhelye volt Zalában, hanem más itteni uradalmi központok nevét is viselték főurak és családjuk. 44