Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Káli Csaba: Zala megye az ötvenes években (1947–1956)

Kati Csaba: Zala megye a%„ötvenes években" (1947-1956) Diákszövetség és 162 EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége) alapszervezet fogta össze a MINSZ (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége) keretein belül, több mint 10.000 tagot számlálva. Az 1950 júniusában megalakított egységes kommunista ifjúsági szervezet, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) Zalában az év végén hasonló taglétszám mellett 237 alapszervezettel működött, döntő részt a falusi ifjakra támaszkodva. A gazdaságirányítás centralizálásának már jól bevált útján továbbhaladva, 1948. március 25-i hatállyal rendelte el a kormány a 100 főnél több munkást foglalkoztató üzemek államosítását. Ennek révén került sor a nagykanizsai Stern-téglagyár, a zalaszentgróti Zalavölgyi Iparművek Rt. (a megye ekkor legnagyobb téglagyára volt), a Kerkavölgyi Fűrészüzem Rt. (Lenti), a Badacsonyi Bazaltbánya Rt. (Badacsonytomaj, Nemestördemic), valamint a Dunántúli Mész, Tégla és Kőipari Rt. (Sümeg) áUamosítására. A MAORT a békeszerződésre tekintettel ekkor még elkerülte az államosítást, de 1949 végére — a már ismertetett metodika szerint — ez is megtörtént. Elsősorban a mezőgazdaságot érintve, 1949 elején már megyeszerte javában folyt a különböző szövetkezetek összevonása. A kommunisták, az elsődleges bázisuknak tekintett földműves-szövetkezetekbe igyekeztek beolvasztani az adott településen létező, különféle gazdasági szövetkezeteket (tej szövetkezetek, fogyasztási és értékesítési szövetkezetek, Hangya szövetkezetek, hitelszövetkezetek stb.) abból a célból, hogy gazdaságpolitikai akaratukat, a már elhatározott kollektivizálást, a lehető legteljesebben tudják érvényre juttatni. Ezek a folyamatok a falusi társadalomban súlyos konfliktusokhoz vezettek, amelyek a tagosítások megkezdésével tovább eszkalálódtak. Részben a már 1948 végétől alakulni kezdő földműves-szövetkezeti bérlőcsoportok (a tszcs elődjei) földigénye, részben az említett különböző fogyasztási és értékesítési szövetkezetekben pozícióval rendelkező — már ekkoriban kuláknak bélyegzett — nagygazdák ellehetetlenítésének kettős célja kényszerítette ki a tagosítást, vagy azok földjeinek elvételét. Az 1948/49-es gazdasági évben 1.152 ember került fel Zalában az ún. kuláklistára. 1950-ben már az is kevés volt, ha valaki „felajánlotta" az összes földjét, házát, termelőeszközeit, a kitelepítést akkor sem kerülhette el. Főként a jugoszláv határsávban élő volt nagygazdákat és más, a diktatúra által ellenségesnek minősített személyeket internáltak a Hortobágyra és más munkatáborokba. A mezőgazdaság kollektivizálása már 1948 szeptemberében, az első földműves-szövetkezeti bérlőcsoportok létrehozásával (Bagolasánc, Pusztamagyaród, Becsehely-Szurda-puszta) megindult. 1949 januárjában 19 — új nevükön — termelőszövetkezeti csoport működött, amelyek közül az ekkor megejtett felülvizsgálat 8-at javasolt meghagyni. Az engedélyezett három tszcs típusból jobbára olyanok alakultak, amelyek a közös gazdálkodásnak kevesebb jegyét mutatták. Ezek a tszcs-k viszonylag kis területen (100200 kh), szórt parcellákon, minimális gépesítettség mellett működtek. Az 1949. szeptember 2-án alakult A

Z 1951-ben épült ruhagyár Zalaegerszgen (képeslap, 1960 körül, nagykanizsai Vörös Csillag Tszcs például a következő Göcseji Múzeum). adatokkal volt jellemezhető: 11 család, 22 tag, 110 kh föld, 2 eke, 2 borona, 2 kocsi, 4 ló. 1949. november l-jén az MDP Zalaegerszegi Városi Bizottsága már levélben üdvözölhette az 50. zalai tszcs-t, amely Nekeresden alakult meg. A tszcs szervezés a hatalmas propaganda és az erőszak ellenére is rendkívül kényszeredetten haladt Zala megyében, messze elmaradva az országos átlagtól és a kívánalmaktól. Az átalakítás súlyos károkat okozott a mezőgazdaságban, tovább nehezítve a háborús károk eltüntetését. Jellemző példa az állatállomány alakulása: 1949-ben 1945-höz képest a szarvasmarha állomány 22 %-kal, a lóállomány 51 %-kal, a sertésállomány 60 %-kal volt nagyobb, viszont 1938-hoz képest 1949-ben a szarvasmarhák száma 14 %-kal, a lovaké 60 %-kal, míg a sertéseké 31 %-kal maradt el. Az állam a mezőgazdaság gépesítésére — egyben a termelők kiszolgáltatottságának növelésére — ún. gépállomásokat állított fel, amelyek monopolhelyzetüket kihasználva, egyedül végezték a gépi munkákat. A gépállomások gépparkja a kezdeti időkben a kulákoktól és hajdani földbirtokosoktól elkobzott gépekből (traktorok, cséplőgépek stb) tevődött össze. Legelőször Keszthelyen láttak hozzá gépállomás kialakítására, még 1948 végén, amit 1949 elejétől sorra követett a többi. 1949 nyarán kezdték el szervezni egyes állami kézben maradt területek köré az állami gazdaságokat. 1950 ele293