Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Rácz György: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Rác% György: Zala megye birtokviszonyai a% Anjou- és a Zsigmond-korban (Gyulakeszi, Sáska, Lovas, stb.) levő földek és szőlők jövedelme kisebb uradalmi bevételnek számított. A Csabi nemzetségbeli Resznekiek névadó vára a 14. század eleji harcokban elpusztult, köznemesi életszínvonalukat ugyanakkor sikerült megtartaniuk mintegy kéttucatnyi, a megye dél-nyugati részén elterülő falvuk (pl. Csütörtökhely) jövedelméből. Birtokaik java része a 15. század elejétől a Geregye nemzetségből származó, a vasi széleken birtokos Egervári családra szállt át, miután Reszneki Párizs 1403-ban a lázadók közé állt. Az Egervári család eredetileg mintegy tíz, a reszneki birtokokból pedig vagy 20 faluban bírt tekintélyes résszel Zalalövő és Egervár vidékén. Egervártól délre, ősi birtokukon, Fancsikán állt az 1400-as évek elején felépített kastélyuk. Ettől nem messze, Salamonvár (eredeti nevén Harkály falu) környékén, mintegy 20 faluban birtokolt a Salamonvári család 15. század közepi kihalásáig. Birtokaik a női leszármazottak révén öröklődtek tovább, és tipikus 15. századi jelenségként felaprózódtak a környékbeli kevésbé tehetős középbirtokos családok, így az ákosházi Sárkány és kutasi Térjék között. Rajtuk kívül még számos jómódú nemesi család osztozott a megye birtokállományán, mint például a Ják nembéli Sitkei, a Rátót nembeli Battyáni, a Béri, Biki, Debrétei, Ostfi, Rajki és még több más, amelyeknek többnyire a szomszédos megyékben is voltak részeik, így jövedelmeik még úri életmódot biztosítottak számukra. Zala megye jelentős számú jómódú nemesi családja mellett a birtokosztályok következtében a megye nemességének gerincét az egy-két faluban csak néhány jobbágytelekkel rendelkezők alkották. Egy-egy osztozkodás során a testvérek egyenlő arányban elosztották egymás között a jobbágytelkeket, a falu határát azonban továbbra is közös tulajdonnak tekintették, így a zalai falvak jelentős részét a 15. században már több kisnemes birtokában találjuk. E falvak birtoklástörténetét az egyes családok kihalása, a leányágakba történő beházasodások, további birtokosztályok, vásárlások és zálogosítások folyamatos mozgásban tartották. Zala megyében, a szomszédos Vassal egyetemben, országos viszonylatban kiemelkedően sok egytelkes birtokosok által „uralt" falu volt a 16. század elején. Ezek jelentős része már a Zsigmond-korban kialakult. Különösen a megye észak-nyugati részén volt sok, egytelkesek által birtokolt falu, ezeknek a családoknak a száma több százra rúgott. Szentgyörgyvölgyöt például 22 egytelkes család lakta, de Aracsát, Bebest, Becsvölgyét is számos, bár ennél kevesebb birtokos uralta. Ezek a falvak olyan nemesekből álltak, akik a szerteágazó, túlnépesedett családokból származván nem rendelkeztek jobbágytelkekkel és jobbágyokkal, így egyeden, saját nemesi telkükön (kuriáüs telek) gazdálkodtak paraszti módon, esetleg cselédet tartva. A 15. században már ők tették ki a birtokos megyei nemesség legnagyobb hányadát (kb. kétharmad részét). A jobbágyoktól általában elkülönülve, saját (nemesi) falvaikban laktak. Az egy faluban való közös birtoklás miatt a nemeseknél szokásos birtoknév utáni ,,-i" képzős családnév mellett szükségessé vált őket ragadványnevekkel megkülönböztetni. Szentgyörgyvölgy „birtokosai" például többek között a Petes, Tar, Faber, Dámján, Siket, Tegzes, Veres, Kecskés nevű családok voltak. A megye hatalmi- és birtokviszonyait legkevésbé sem befolyásolták. Zalában e főnemesi uradalmak, valamint a közép- és kisbirtokosok, illetve az egytelkesek által néha kibogozhatatlanul, közösen birtokolt falvak közé ékelődtek viszonylag nagy számban az egyházi testületek birtokai és birtokrészei. A világiakkal ellentétben az egyházi birtokokat kevésbé érintette az a birtokhullámzás, amely a középkori nemesi társadalmat és az államot leginkább jellemezte. Ennek oka az az egyszerű tény, hogy az egyházi birtokos esetében nem állt fenn az öröklés és a kihalás lehetősége. A királyoktól és magánbirtokosoktól kapott javaknak formailag különben sem a földi egyházi intézmény volt a tulajdonosa, hanem az illető egyház védőszentje, így az egyházi birtokok főként adásvétel vagy csere révén kerültek más birtokoshoz. Veszélyt esetleg a világi nagyurak hatalmaskodásai és foglalásai, majd Károly király birtok-visszavételi politikája, vagy a birtokkezelők tékozlásai jelenthetett csak, de a megyében az Árpád-kori egyházi birtokok lényegében változatlanok voltak korszakunkban is. A veszprémi püspökség esetében változást jelentett egyrészt a Tátikával kapcsolatos, már tárZsigmond király rendeletére a kapornaki konvent Köveskáli Péter deákot beiktatja egy köveskáli jobbágytelek birtokába. 1430 (Zala Megyei levéltár, Ma^ur Ildikó felvétele). 41