Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

gáló ún. udvari birtokszervezet alá osztották be, s a mindenkori királynét megillető birtokokat is ezekből hasították ki. Az udvari birtokszervezet alá rendelt királyi birtokok többsége a Balaton-felvidéken csoportosult. A Kálvölgy falvaiban élő királyi népek között feltűnnek a „kenyéradók, akiket közönségesen udvarnokoknak mondanak", de udvarnokokat emlegetnek a mai Balatonfüred, Gyulakeszi, Alsóörs, Szepezd, Balatonszőlős, Badacsonytomaj, Káptalantóti és Vászoly vidékén is. Az udvarnokok saját ispánságba szervezve éltek, forrásaink többször is emlegetik ennek vezetőjét, a „Zala megyei udvarnokok ispánjá"-t. Az udvarnokföldeket a rajtuk élőkkel együtt egy-egy királyi udvarház (curtis) alá rendelték, s feltehető, hogy eredetileg a királyé volt a megye közepén a veszprémi püspök novai udvarháza (curia), miként az is valószínű, hogy — más korai alapítású királyi monostorokhoz hasonlóan - a tihanyi apátság szintén egy királyi udvarház helyén jött létre. A királyi népek más csoportjait gyümölcskertész (Ábrahám), szőlőműves (Arács), tárnok (Lovas), szakács (Alsóörs), pohárnok (Balatonszőlős) vagy éppen énekmondó (Igrice) szolgálatra osztották be. Királynéi népekről tudunk a Balatonfelvidéken Balatonfüredről és Balatonszőlősről, s királynéi tárnokok éltek Lovason és Alsóörsön. A Kál-völgy királynéi szőlőműveseit, akik a jelentős földrajzi távolság ellenére a Somogy megyei Segesden lévő királynéi udvarház alá tartoztak, 1276-ban adományozta el Izabella királyné - IV. László felesége - a belháborúk során feldúlt veszprémi káptalannak. Volt ugyanakkor egy nagyobb királynéi birtoktest a mai Zalaegerszegtől nyugatra is, Teskánd és Dobron vidékén is. A királyi alapítású egyházak birtokainak egy tekintélyes hányada eredetileg szintén az uralkodói birtokszervezetek valamelyikéhez tartozhatott, s az alapításkor vagy utóbb került egyházi kézre. A Balaton-felvidék területén kiváltképp két egyház, a veszprémi püspökség, illetve káptalan és a tihanyi apátság birtokolt földeket. A veszprémi püspökség már 1009-ben megkapta Sümeget, s utóbb Ábrahámban, Arácson, Aszófőn, Csopakon, Dörgicsén, a Kál-völgyben, Gyulakeszin, Alsóörsön, Szepezden, Balatonszőlősön, Tapolcán, Balatonudvariban és Vászolyban van tudomásunk a veszprémi egyház birtoklásáról. A megye nyugatabbra eső vidékein a püspökségé volt a már említett novai birtokközpont mellett például az attól délnyugatra eső Szépeinek, a káptalané pedig Merenye és a szomszédos Újlak. Ali. században alapított két királyi apátságnak, Tihanynak és Zalavárnak elsősorban a monostorhoz közeli vidékeken voltak birtokai. Az 1055-ben, I. András király által létesített tihanyi apátságnak tehát a Balaton-felvidéken: Arácson, Aszófőn, Dörgicsén, Balatonfüreden, a mai Révfülöpön, Kövesden, Örményesen, Balatonszőlősön, Balatonudvariban és Vászolyban voltak földjei, a Szent Istvántól alapított zalavári monostor birtokai viszont a Zala folyó alsó folyása mentén, Hosszúfalutól Radáig sorakoztak. Kisebb-nagyobb birtoktestekkel rendelkeztek azonban - elsősorban a Balaton-felvidéken - más egyházak is, így a pannonhalmi (Kisapáti, Hegymagas), a zirci (Balatonszőlős), a bakonybéü (Balatonhenye, Alsóörs, Kővágóörs) és a somogyvári apátság (Szepezd), valamint a győri (Káptalantóti) és a fehérvári káptalan (Balatonszőlős). Forrásaink arról tanúskodnak, hogy Zala megye területének jelentős része kezdettől fogva világi magánbirtokosok kezén volt. A szabad birtokosok rokonságai — csakúgy, mint az ország más vidékein — nemzetségekbe szerveződve éltek. A nemzetségek, amelyeket a vélt vagy valós közös őstől való leszármazás tudata kovácsolt egybe, csak a 13. század elejétől kezdve tűnnek fel az oklevelekben, kialakulásuk azonban nyilvánvalóan már all. században megindult. Zala megyében két tucatnál is több nemzetség birtoklása mutatható ki: a mai fogalmaink szerinti arisztokráciához tartozó Atyuszoktól és Hahótoktól a jómódú birtokosok közé tartozó Damasákon és Bikácsokon át egészen a jelentéktelen, csupán egyetlen falu határában birtokos Aracsákig és Tekenyékig, de ismerünk a megyéből vár jobbágyi jogállású nemzetségeket is, s a Csábiak egyik ága szintén a zalai vár jobbágyai közé tartozott. Feltehető ugyanakkor, hogy a nemzetséghez nem kapcsolható jelentősebb rokonságok - mint 39 A Zala megyébe kiküldött birtokvi^sgáló bizottság (tagja volt többek köpött Bertalan veszprémi püspök és Arnold %alai ispán is) által kiadott oklevél. 1236 (Holub József nyomán). Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai a% Árpád-korban