Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Halász Imre: Az idegenforgalom Zala megyében

; Zala megye ezer éve Alugép) építésénél dolgozókat 10-12 fizető-vendéglátónál elhelyezzék. A hatvanas évek elején és közepén vették számba, tárták fel Zala megye idegenforgalmi látnivalóit, és 1964ben elkészült az első, több mint ötezer példányban megjelenő útikönyv, a „Zalai idegenvezető", mely gyakorlati tanácsokkal, valamint — majd száz oldalon — színes és fekete-fehér illusztrációkkal adta közre a megye idegenforgalmi értékeit. A hivatal tevékenysége a későbbiekben egyre inkább profitorientált lett. Irodái a megye városaiban egyaránt végeztek utazási irodai és fejlesztési tevékenységet. Az első két évtizedben kiépült megyei irodahálózata, irodája nyílt Zalaegerszegen (1962), Nagykanizsán (1966), Lentiben (1982), Keszthelyen (1960) és Hévízen (1958 Keszthely és Hévíz 1950 és 1979 között az 1950-ben Veszprém megyéhez csatolt Keszthelyi járás részeként Veszprém megyéhez tartozott, így esetükben a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal szervezetében történt létrejöttük évszámát tüntettük fel —), később Zalaszentgróton, Balatongyörökön, Vonyarcvashegyen (1985). Közben bővültek üzleti egységei is: a megye első hatvan ágyas turistaszállóját Nagykanizsán hozták létre 1965-ben, és ugyanebben az évben, ugyanitt adták át a megye első autóskempingjét is, melyben öt négyágyas faházat is felépítettek. A következő évben 42 ágyas motellel egészült ki a kemping fogadóbázisa, melyet az azt követő évben tovább bővítettek. A megye turizmusában nagy előrelépést jelentett, amikor 1968-ban megnyílt az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum, valamint a Magyar Olajipari Múzeum. Ettől kezdve megnőtt a Zalaegerszegre érkező turisták száma, ám a megyeszékhely sajnos csak a kirándulóturizmus célpontja lett, hosszabb időt senki sem töltött itt. Ebben az évben kapott új helyiséget a Zala Megyei Idegenforgalmi Hivatal, ettől kezdve új szolgáltatásként bevezették a menetjegy-árusítást, illetve az utazásszervezést. Lentiben megbízotti rendszerben megindult a fizető-vendéglátó tevékenység. Bár 1968 nyara — a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása miatt — nem kedvezett a turizmusnak, a statisztikák folyamatos emelkedést mutattak. 1969-ben Győr-Sopron, Vas és Zala megyék részvételével megalakult a Nyugat-Dunántúli Idegenforgalmi Bizottság, mely a régió komplex idegenforgalmi fejlesztését tűzte ki célul. Ugyanebben az évben tovább fejlődött az Idegenforgalmi Hivatal is: kialakították a nagykanizsai iroda új helyiségét, s ettől kezdve utazásszervezéssel, valutaváltással és menetjegy-árusítással bővült szolgáltatásaik palettája. 1970. január 1-vel került a Zala Megyei Idegenforgalmi Hivatal kezelésébe az 1965-ben befejezett helyreállításától kezdődően mindaddig megyei tanfolyami központként hasznosított egervári várkastély a benne működő szállóval és étteremmel, mely a zalaegerszegi turistaszállóval együtt a megyeszékhelyre irányuló — főként belföldi — turizmust szolgálta ki. Az 1960-as évek közepétől egy kis dél-zalai falu, Zalakaros kezdte el kiaknázni azt a szerencséjét, hogy 1962-ben - olajkutatás során — szokatlanul magas hőfokú, 96°C-os, ásványi anyagokkal dúsan telített termálvizet találtak itt. A vegyelemzés kimutatta, hogy a víz kiválóan alkalmas nőgyógyászati és mozgásszervi megbetegedések, valamint a fogágy betegségeinek gyógyítására. Helyi kezdeményezés nyomán, a megyei tanács segítségével indult el a termálfürdő kialakítása, melyet 1965. szeptember 5-én nyitottak meg. Az első, nem teljes évben már kilencezer látogatója volt. Öt évvel később már 150 ezer, a megnyitást követő huszadik évben pedig összesen 802.000 vendége volt a fürdőnek. Az országhatáron túl is hamar ismertté és népszerűvé váló, folyamatosan fejlesztett gyógyfürdő a szolgáltatások egyre szélesedő palettájával várta vendégeit, kiknek erőteljesen növekvő száma gyors településfejlődést indukált, amit előbb a nagyközségi (1984), majd a városi rang (1997) odaítélése fémjelzett. A megye első idegen nyelvű bemutatkozása 1973-ban történt meg, amikor megjelent a „Vue touristique" című magazin kiadásában egy magyar — német, kétnyelvű kiadvány, amely magyaroknak, németeknek egyaránt hasznos információkkal szolgált a megyéről. A német nyelvű kiadvány egyértelműen az aktív nemzetközi turizmus erősödését mutatta, elsősorban osztrák, német és jugoszláv (mindenekelőtt Szlovéniából) vendégek érkeztek az — ekkor még mindig Balaton-part és Hévíz nélküli — megyébe. Zalakaros forgalmát ekkor elsősorban a Balaton partról egy-egy napra idelátogatók erősítették, de egyre többen érkeztek már célirányosan külföldről is a dél-zalai fürdőhelyre. A megye idegenforgalmának életében a fordulópontot a keszthelyi járás 1979. január 1-vel történő vissza314 A Göcseji-hét reklámfüzete (Göcseji Múzeum).