Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Szőke Béla Miklós: Mosaburg – Zalavár

Zala megye ezer éve hossza közel 50 m, szélessége 25 m. Az alaprajzi bizonytalanságok ellenére valószínű, hogy olyan épületről van szó, ami mintegy előhírnöke későbbi román stílusú templomépületeinknek. Az egyapszisos szentély fejhez háromhajós bazilikális tér csatlakozik, a mellékhajók az apszishoz valószínűleg egyenes zárófallal kapcsolódtak, szentélyrésze nélkülözi a kereszthajós elrendezést s a négyezetet. Jellegzetes ugyanakkor nyugati végén a nagyméretű előcsarnok (narthex), aminek középső része valószínűleg nyitott volt, északi és déli oldalán keskenyebb, emeletes épületszárnyakkal, s a nyugati homlokzathoz csatlakozó, excentrikusan elhelyezett kör alakú harangtoronnyal. Legsajátosabb építészeti eleme azonban a főszentély oltára alatti mártírsír megközelítését, a mártírral a sírjára nyíló ablakocskán (fenestella) keresztüli közvetlen kontaktust lehetővé tevő folyosókripta (Umgangkrypta) és az azt keretező kápolna-koszorú. A mártír teljes testét magába foglaló kripta kialakulását meghatározó módon befolyásolta az a fejlődés, ami a nyugati keresztény egyház teológiai gondolkodásában a halál utáni életről és a vonzataként kialakult reliquia-kultuszban a korai középkorban lezajlott. Elterjedése pedig szorosan összefügg a Nagy Károly-i ideológia térhódításával, a frank birodalom új szellemi orientációjával, az ún. „Karoling reneszánsz"-szal, Rómának és a római birodalomnak az élet minden területén normatív példaképpé emelésével. A római Szt. Péter bazilikát (egyéb elemeiben is) előképnek tekintő zarándoktemplom típusa az egész Karoling birodalomban elterjedt, virágkora a 8. század második felére, 9. század elejére esik, s a század közepére már kissé korszerűtlennek is bizonyult. Minden alapunk megvan tehát annak feltételezésére, hogy a Vársziget közepén egy faoszlopos épület elbontása után a mártírsír tiszteletére alkalmas folyosókriptás zarándoktemplom építéséhez fogtak hozzá. Olyan „tiszteletreméltó" templomot építettek, melynek programja a nem sokkal korábban és/vagy ugyanekkor épülő bajor, thüring és szász gyűrűkriptás templomokéval azonos: az oltár alatt eltemetett (egy folyosóban azonban megközelíthető) szent mártír tegyen Isten segítségével csodákat, hogy a népeket a távoli vidékekről is a templomhoz vonzza, ezáltal is erősítve azokat keresztény hitükben. Ezt a grandiózus méretű, a körülményekhez képes nyilvánvalóan díszes kivitelű templomot csakis egy „Karoling-reneszánsz" műveltségű, gazdag és nagy hatalmú személy építtethette, akit joggal azonosítunk Liupram salzburgi érsekkel. О az, aki a Conversio szerint 850/54859 között infra civitatem Priwinae felépítteti a Szt. Adorján templomot. Valószínű, hogy a templom jogi állása szerint kolostortemplom is volt, amelyről - ahogy az különösen a mártírsírt tartalmazó zarándoktemplomoknál szokásos — egy hozzá rendelt szerzetesi közösség gondoskodott. Kolostorépületük, clausurájuk valahol a közelben kellett legyen, de a templomhoz közvetlenül nem csatlakozott, erről pozitív régészeti adatokkal nem szolgálhatunk. A templom egyszer még a 9. században részben, vagy egészen leégett; ezt bizonyítják az aranyfestésű és színes ablaklapok, amelyek részben megégtek, s az is, hogy előkerülési helyükön, a szentély mögötti folyosóban a padlót megújították: ekkor a folyosó terrazzo-padló borítást kapott. Arról azonban egyelőre semmi biztos adatunk nincs, hogy milyen mértékű volt ez az égés, és hogy milyen változások történtek a templom más helyein, mint ahogy arról sem, milyen további átépítések történhettek a végső pusztulásig. A keresztény magyar királyság korára azonban a templom már helyreállíthatatlanul romos állapotba került, amit legfeljebb kőbányaként tudtak használni az ezredfordulón itt újra megtelepedő bencés szerzetesek. A Zalavár-Várszigetet körülölelő szigetek egy részén nemesi udvarházak létesültek, így a tőle északra fekvő Zalavár—Récéskút és a délre elterülő Zalaszabar—Borjúállás-szigeten, míg más szigeteken (Zalavár—Kövecses, —Rezes, Garabonc—Ofalu) szolgálónépi közösségek hoztak létre települést. A kisméretű Zalavár—Récéskút sziget közepe táján Radnóti Aladár 1946-1953 között tárta fel először a 9. században épült háromhajós kőbaziükát (H. 20,2-20,5 m, Sz.12,1 m). A kívül téglalap alakú templom keleti egyenes falába három félköríves apszist „írtak be". A hajót 4-4 pillér osztja három részre. Ezek építési ideje azonban kissé bizonytalan, Radnóti előbb all., majd a 9. századra keltezte őket. Az osztópilléreknek megfelelően a déli és északi falakat is támpillérek tagolták. A nyugati főbejárat mellett az északi oldalon a 3. és 4. pillér között, a délin az 1. és 2. között nyüt bejárat. A nyugati oldalhoz egy narthex csatlakozott, vele azonos szélességű a tőle délre nyíló „baptisterium". A templomot habarcsba rakott lapos homokkövekből és másodlagosan felhasznált római kövekből építették fel. A hajó padlóját nagy lapos gránitkövek fedték, míg az apszisokat, amelyekhez lépcsők vezettek fel, durva terrazzo-padlóval borították. Az apszisok falain sárgás rózsaszínű „freskók" (?) nyomai látszottak, nehézkes, esetlen technikával kivitelezve. A templomot tűz pusztította el. A dokumentáció áttekintése után Cs. Sós Ágnes figyelmét elsősorban a Radnóti által talált két cölöpsor keltette fel, amelyek a bazilikával párhuzamosan húzódtak s annál korábbinak látszottak. Hogy tisztázza az oszlopgödrökhöz tartozó épület jellegét és korát, 1961-63 között nagyrészt újra feltárta a bazilika környékét. Ásatásának eredménye két újabb, a kőbazilika előtti időszakra keltezett templom, egy „fatemplom" és egy „kő-fatemplom" lett. A kőbazilika kutatásának fontos eredménye, hogy a templom délnyugati sarkához épített „baptisterium"-ban Cs. Sós Ágnes revíziós ásatása nem találta kút nyomát, csak egy oszlop gödrét, ami a „kő-fatemplom" szerkezetébe jól beleillik. A szakrális épületek mellett profán települési nyomok is napvilágra kerültek, melyeket Cs. Sós részben az első fatemplom előtti, részben a kő-fa templom utáni, de még a kőbazilika előtti fázishoz kötött. Hogy a „fa temp lomokkal" valami nincs rendben, arra az elmélet megjelenése után hamarosan Bóna István, majd Tóth Sándor is rámutatott, és részletesen foglalkozott vele jelen sorok szerzője is. Már ezeknek a „templomoknak" az egész kora középkori Nyugat-Európában egyedülálló méretei is gyanút keltettek, s ezt csak tovább •28