Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Müller Róbert: Római és népvándorlás kor

Zala megye ezer éve meg a magyarszerdahelyi temető használata. Szinte évenként ismétlődtek a betörések, különösen 271-től kezdődően fokozódott a nyomás a pannóniai határvonalra, miután a rómaiak kiürítették Dacia provinciát. A katonai anarchiának, az egymást sűrűn váltó császárok és ellencsászárok uralmának 285-ben Diocletianus császár vetett véget, aki megkezdte a birodalom gazdasági, társadalmi, politikai-igazgatási újjászervezését. 293 és 295 között Pannónia provincia területét négy tartományra osztották. A Dunántúl nyugati fele a Pannónia Prima elnevezést kapta, székhelye Savaria lett, de a katonai parancsnok, a dux továbbra is Carnuntumban maradt. Ezzel egyidejűleg nagyszabású építkezések indultak a limes megerősítésére, sőt a Duna bal partján is emeltek erődöket. A katonai építkezések kisebb megszakításokkal az egész 4. században folytatódtak. Bár a barbár támadások nem szűntek meg teljesen, a tartomány belsejében is gazdasági fellendülés figyelhető meg. Ennek bizonyítéka, hogy a feltárások során szinte valamennyi római kori településünkön építkezés nyomaira bukkantunk, illetve új villa rusticákat építettek. Sallában először egy nagy útmenti állomást - mansio — emeltek, amit a század közepén átépítettek, központi fűtéssel és fürdőhelyiségekkel komfortosabbat tettek, falait festéssel díszítették. Ez a hatalmas épület, amelynek alapfalai Zalalövőn konzerválva megtekinthetők, már alkalmas volt magasabb vendégek, akár császári személyiség fogadására is (villa publica). A legnagyobb változás Keszthely környékén figyelhető meg. Nemcsak új majorságok létesültek, de ez a terület része lett a késői császárkor legnagyobb katonai beruházásának. Először a pannóniai limes észak-déli szakaszával párhuzamosan, a Duna vonalától mintegy 50 km-re hoztak létre egy belső védelmi vonalat, amit a környei, táci, ságvári és alsóhetényi erődök jeleznek, majd ezek átépítésével és falaik megerősítésével egyidejűleg Keszthelytől délre Fenékpusztán is építettek egy hatalmas erődöt. Ez 377 x 358 m-es, négyszög alaprajzú volt, amit külső oldalán 44 kerek torony védett. A falak vastagsága meghaladta a 2,5 mt. A falsíkok közepén négyszögletes belső tornyokkal védett kapuk voltak. Az eddigi kutatások alapján az erőd belseje viszonylag ritka beépítésű volt. Az északi és déli, illetve a nyugati és keleti kaput összekötő utak találkozásánál volt a parancsnoki épület, a praetorium. Az eddig feltárt 22 épület többsége központi fűtéssel ellátott lakóépület volt. De ismerünk egy hatalmas, 102 x 43 m alapterületű épületet, amelynek a rendeltetése bizonytalan, egy öthajós, reprezentatív fogadóépületet, egy ókeresztény bazilikát és egy nagy gabonaraktárt (horreum). Ez utóbbi kettő alapfalai és a déli erődal fenékpusztai horreum alapfalai. 4. század. i , \ • , • л -, J r x rj x x kapu rekonstrukciója a helyszínen megtekinthető. Az erőd építésének pontos ideje, és rendeltetése máig vitatott. Legvalószínűbb, hogy a 4. század közepén II. Constantius császár uralkodása idején épült. Az előkerült leletek is bizonyítják, hogy egyik funkciója az lehetett, hogy hadtáp bázisként innen látták el a limesen lévő erődöket utánpótlással, másrészt a 4. században megszervezett mozgó hadsereg — a comitatenses — befogadására is alkalmas volt. A Notitia Dignitatum alapján egy cohorsnyi, mintegy félezer gyalogos katona alkotta az állandó helyőrséget. Sajnos ez az erőd sem bizonyult bevehetetlennek. A 374-375-ös nagy barbár támadásnak, amely vidékünket is elérte, áldozatul esett az erőd, valamennyi védművében megtalálható a sikeres ostromot jelző égésréteg. A pusztítást jelzik az elrejtett éremleletek, és az a tény, hogy kevés kivétellel a Keszthely-környéki római temetők használata megszakadt. Bár az erődöt újjáépítették, a 4. század végétől egyre nagyobb mértéket öltött területünkön is a romanizált lakosság menekülése. Ezzel egyidejűleg betelepítették az első barbárokat, és ezzel vidékünket is elérte a nagy népvándorlás. A népvándorláskor A 370-es évek közepén a hunok a Volgán átkelve legyőzték az alánokat, a keleti gótokat, majd a vizigótokat. Utóbbiak Alavivus és Fritigern vezetésével bebocsátást kértek a birodalomba, de miután a kapzsi hivatalnokok ellopták „ellátmányukat", fellázadtak, és 378-ban Hadrianopoüsnál tönkreverték a római elitalakulatokat. A lázadók egy részét Alatheus és Saphrax vezetésével 380-ban szövetségesként — foederatiként — Pannoniában telepítették le. Az írott források nem közlik, hogy hol nyertek új otthont ezek a népek, de a régészeti leletek alapján területünkre is eljutottak. A Kilimán-Felsőmajornál feltárt kis temető sírjainak többségét ugyan kirabolták, 20