Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Németh József: A 18. század művelődése, a szabadkőművesség

Zala megye ezer éve évvel később, 1798. április 12-én kelt. Ez elsősorban Spissichet marasztalta el, s nemcsak alispáni tisztségétől fosztotta meg, hanem mindennemű hivatal viselésére is alkalmatlannak nyilvánította. Tuboly Lászlót és Kozits Istvánt Spissichhel való kapcsolatuk, valamint az iratok eltitkolásban való bűnrészesség miatt a táblabírók sorából töröltette. Festetics Györgyöt megfosztotta császári és királyi kamarási rangjától, és Bécsből is kitiltotta. Althan Mihály főispánt királyi megrovásra Bécsbe idézték, Csány Ferenc Vas megyei szolgabírót elmozdították állásából, s szigorú dorgálásban részesítették. Hivatalukból felfüggesztették Mlinarich Lajos második alispánt és Tuboly Imre jegyzőt. Az elmarasztaltak mindegyike — Tuboly Imre jegyző kivételével — szabadkőműves volt. Horváth Ádám nem vett részt ebben a tiltakozásban, ekkor már nem lakott Zala megyében, az évtized közepén Nagybajomba költözött Az ítélet érdekessége, hogy szöveg szerint is utal a szabadkőműves páholyra: a megbüntetettek „a szabadkőművesek zalaegerszegi páholyában a fennálló közhatalom ellen fondorkodtak". Ez azonban a kutatók egy része számára hosszú ideig nem vált nyilvánvalóvá, mivel a szövegben nem páholyt írtak, hanem annak szokásos jelét (a négyszöget) illesztették. A szöveget magyar fordításban először 1876-ban közzétevő Bátorfí Lajos nem tudott mit kezdeni e jellel, azt „egerszegi váratok négyszögében"-ként értelmezte. Festetics ettől kezdve látványosan szakított a politikával, erejét, lehetőségeit keszthelyi és csurgói iskoláinak, a Georgikonnak, könyvtárának szentelte. Nem leheteden, hogy Nagyváfhy Jánossal történt látszólag ok nélküli szakítása is politikai indítékú. A közismerten szabadkőműves jószágigazgatótól megválik, de részére Csurgón megteremti a gondtalan élet lehetőségét, s majd két évtized múlva újra felveszi vele a nyilvános kapcsolatot is. Az egerszegi páholy tagjainak életsorsa külön vizsgálódást igényelne, most csupán három olyan résztvevő rövid bemutatására vállalkozhatunk, akik kulturális-irodalmi szempontból is jelentősek. Spissich János 1745-ben született Sümegen. 1761-ben belépett a jezsuita rendbe és Kőszegen, Komáromban, Gyöngyösön volt tanár. 1771-ben megvált a szerzettől, megyei jegyző, majd jószágkormányzó, 1790-től zalai alispán, diétái követ. Nagy tudása, széles látóköre, hat nyelv ismerete, szónoki tehetsége révén nagy tekintélyt szerzett. Valószínű, hogy 1790 nyarán Budán ismerkedett meg és kötött barátságot Kazinczy Ferenccel, aki mindvégig nagy tisztelettel szólt róla. Verset írt hozzá, később arcképét is saját kötetének élére nyomatta, ez az egyetlen ránk maradt Spissich-portré. Számos forrás szerint az 1790-es évek elején a legradikálisabb politikusok közé tartozott, szoros kapcsolatban volt a köztársasági mozgalommal, neve már a per első szakaszában is szóbajött. Amikor Sigray a vesztőhelyre menet feljelentette, újra vizsgálat indult ellene. Talán bizonyítékok hiányában, talán mert a kivégzések után a mozgalmat már nem ítélték veszélyesnek, felmentették. 1797-ben egyik kezdeményezője annak, hogy a zalai megyegyűlés tagadja meg a franciák eüeni felkelést. Ezért büntetésül megfosztották hivatalától, kis birtokára, Görbőre vonult vissza, ott élt 1804-ben bekövetkezett haláláig. Horváth Ádám és Kazinczy levelezésében másfél évtized múlva is sokszor visszatér a közös barát emléke. A páholy másik jelentős, ma már alig-alig emlegetett tagja Tuboly László. Zalai köznemesi család fia, jogi tanulmányai után megyéjében kapott hivatalt. Előfizetője a Moniteurnak, s amikor Spissich ellen eljárás indult, ő semmisítette meg a terhelő iratokat. 1797-ben őt is megfosztották hivatalától. Talán hogy ne legyen annyira szem előtt, egy ideig Festetics muraközi uradalmában vállalt munkát. Élete második felében nagylengyeü birtokán élt. Francia és latin szerzőket fordított, cikke jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. 1810-ben ő hívta újra Zalába Horváth Ádámot, közösen akartak házat építeni. A devalváció miatt erre nem kerülhetett sor, így Horváth a szomszédos Petrikereszturban telepedett le. Közösen vásárolták meg Spissich könyvtárát, sok időt töltöttek együtt, Tuboly két lánya is tagja volt a Horváth által szervezett Göcseji Helikonnak. Közismertebb Horváth Ádám tevékenysége. Rendkívül sokoldalú író, 1795 előtt a magyar irodalom élvonalában szerepelt. Szabadkőműves kapcsolatai révén 1789 után néhány esztendeig rendkívül sokrétű közéleti szerepet is vállalt. Több jel arra utal, hogy lehetett valami köze a Martinovics mozgalomhoz is. Hajnóczy József egy levelének részletéből tudjuk, hogy ismerte Horváthot, épp ő adta át neki Spissich egy levelét. Az is bizonyítható, hogy Horváth egyik versének névtelen főszereplője a halálra ítélt Hajnóczy. (A vers címe: „A szentenciázott vőlegény, az Ötödfélszáz énekek 32. darabja". Az egyik zalai kéziratos gyűjteményben fennmaradt változatban e kapcsolat megnevezése is szerepel. ) Ez időben keletkezett írásainak egy részét ő is megsemmisítette. Somogyba költözésének okai közt az sem kizárt, hogy új, semlegesebb környezetbe kívánt kerülni. A közélettől másfél évtizedre visszavonult, csak a református egyházban vállalt tisztségeit látta el lelkiismeretesen. Élete utolsó évtizedében szinte kétségbeesett igyekezettel próbált újra a magyar irodalom tevékeny részese lenni, de ekkor írt nagyszám műve között sem akad maradandó értékű. Petrikereszturon összeállított népköltészeti, népzenei gyűjteménye azonban rendkívül jelentős. Ugyancsak hasznos forrást jelent levelezése, melyben a szabadkőműves emlékek összegyűjtésére, megőrzésére tett kísérletei is figyelmet érdemelnek. Közel két évtizednyi hallgatás után, az 1810-es évek második felében újra felbukkannak a szabadkőműves gondolatok. Búvópatak módjára, bátortalanul, a kései olvasó számára szinte alig érzékelhetően. A még élő, Dunántúlon lakó elvbarátok közt újra éledezik a kapcsolat, a Balatonfüred melletti arácsi hegyen megint találkoznak. Horváth Ádám gyűjti a régi szabadkőműves társak életrajzi adatait, ezekről hosszasan levelezik Kazinczyval. Talán a szabadkőműves kapcsolatok miatt ítélték gyanúsnak az első keszthelyi Helikont, minden kinyilatkoztatott királyhűsége ellenére is. A Tudományos Gyűjtemény 1818. III. kötetében olvashatjuk: „A tavalyi keszthelyi Helikonról a tavalyi Tudományos Gyűjteményben előforduló tudósítást a német recensens úgy ítélte meg, mint egy politikai lakomározásnak leírását, holott az egész tudósításnak szinte minden sora többnyire a hazához és ki126