Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Horváth Zita: Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 között

Horváth Zita: Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 köpött egy helyen és egy időben. A Balaton-felvidéken a kilenced-szedést kevés helyen találjuk meg, a legtöbb helyen hegyvámot adtak a jobbágyok, de ott, ahol csak pénzben adóztak, a kilenced is, a hegyvám is, sőt sok helyen a robot is hiányzott. Ezen utóbbi megállapítás a megye többi részéről is elmondható, a legtöbb helyen békésen egymás mellett élt a pénzbeli adózás és a robot. A robot mennyisége megyeszerte — természetesen kivételek akadnak — vagy nem érte el a Mária Terézia által a későbbi urbáriumban megszabott mennyiséget (évi 52 igás, vagy 104 kézi robot), vagy ha el is érte, nem haladta azt meg. A terhek mértékére természetesen hatással volt a jobbágy jogállása, aszerint, hogy örökös, vagy szabadmenetelű jobbágy, illetve jobbágy vagy zsellér volt az adózó. Zala megyében a helységek egy részében vegyesen éltek örökös és szabadmenetelű (szabad költözési joggal rendelkező) jobbágyok, valamennyi mezőváros lakosai szabadmenetelűek, Lenti—Külsőváros kivételével, ahol örökös jobbágyok is éltek. Szabad költözésűek a török által részben vagy egészében elpusztult falvak betelepített vagy betelepedett lakosai (pl. a tapolcai járásban), illetve a kuriáüs falvakban élő jobbágyok is. A Muraköz és a belatinci uradalom falvainak, az alsólendvai uradalom nagyobbik részének és a lenti uradalom néhány falujának jobbágy lakossága örökös jobbágy volt. Összességében a szabad költözésű jobbágyok száma meghaladja az örökös jobbágyokét a megyében. Az úrbéreseknek nagyjából a fele zsellér, arányuk a 100 holdon aluli kisbirtokon a legmagasabb, nagyon sok birtokos nem is rendelkezett úrbéres jobbággyal, csak zsellérrel. Az 501-1000 holdas birtokon is több a zsellér, mint a telkes jobbágy, a tízezer holdon felüli nagybirtokon fele-fele arányban oszlottak meg. Egyedül az 1.001-5.000 holdas birtokon haladta meg a telkes jobbágyok száma a zsellérekét. A zsellérség a zalai úrbéres földeknek közel 8 %-át használta. A 18. század második felére a művelt terület minimum 60%-a vélhetően paraszti használat alatt állt az országban, ez a kép megfelel a megyei viszonyoknak is. Az úrbéreseknek a birtokos csoportok között megoszlása a következőképpen alakult. A világi magánbirtokon a megye egész úrbéres területének kb. 80 %-ára az úrbéresek mintegy 79 %-a, a világi papi birtokon az úrbéres föld 14 %-ára az úrbéresek 13 %-a, a szerzetesrendi birtokon az úrbéres föld 4 %-ára az úrbéresek 4,5 %-a jutott. A zsellérek nagy számából azt hihetnénk, hogy a megyei parasztság életkörülményei elviselhetetlenül rosszak voltak, hiszen sokáig a szakirodalomban az elzselléresedés a pauperizáció szinonimájaként szerepelt. A források ezzel szemben azt mutatják, hogy a zselléresedésnek különböző okai voltak, amelyek nem feltétlenül jelentettek elszegényedést. Zala megyében az úrbérrendezés idején 23 mezőváros volt, amelyből 18 került úrbérrendezés alá, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Turnischa, Szentgrót és Nova kimaradt belőle. Az ezen városokban élő lakosság zöme zsellér volt, akiknek egy része nemcsak mezőgazdaságból, hanem pl., kézműiparból élt, vagy a városon kívül szőlőt művelt. Mivel a szőlő nem tartozott a telki állományba, ezért a szőlőműveléssel foglalkozó jobbágyokat az összeírások zsellérnek állapították meg. Ugyancsak zsellérnek számított az a jobbágy, aki irtványföldön gazdálkodott, amely szintén nem tartozott a telki állományba, viszont az irtásföldet művelő jobbágy robottal nem, csak terményjáradékkal tartozott földesurának. Sokszor ez kedvezőbb viszonyokat teremtett. Egyébként is csak az úrbérrendezés egyértelműsítette a zsellér-kategóriát, amikor kimondta, hogy az 1/8 teleknél kisebb földdel rendelkező jobbágyok a házas, míg az ennyivel sem rendelkezők, akiknek sokszor házuk sem volt, a hazátlan zsellérek. A zsellér és az úrbéres jobbágy közti különbség csak a jobbágyfelszabadítás időszakában válik igazán jelentőssé. A jobbágyság differenciálódása Zala megyében előrehaladott volt, fél, vagy annál kisebb résztelekkel rendelkezett a jobbágyság 68,75 %-a, közülük nyolcad telke volt 1.176 jobbágynak (11,85 %). A parasztság helyzetére természetesen nemcsak a jogi viszonyok voltak hatással, hanem a gazdálkodás természeti feltételei, technikai színvonala, a föld minősége, az erdők és vizek használatának lehetősége is. A megye termőföldjei rosszabbak voltak az átlagosnál, elsősorban rozsot és kétszerest (a búza és a rozs vegyes vetése), ritka esetben tiszta búzát termettek. A zab és árpa termesztése is folyt ebben a korszakban, kezd elterjedni a paraszti Paras^tábrá^olások Tomasich János Csáktornya-térképén, 1794 (Országos Széchenyi Könyvtár). 121