Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Turbuly Éva: A megye újjászervezése

Zala megye ezer éve A megye újjászervezése Míg a központi kormányszervek Magyarországon elsősorban felügyeleti és tanácsadói szerepet játszottak, — utóbbival az uralkodót segítették - a feudális adminisztráció alapegységei a helyi, elsősorban megyei önkormányzatok voltak. A nemesi vármegye alapjait a 13. században rakták le. A korai feudalizmus végére kialakult szervezet és forma lényegileg átmentődött a 18. századra, s megmaradt egészen az 1848-as forradalomig. A megyék jogkörét a törvények és a szokásjog alakította ki, közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatokat egyaránt elláttak. Részt vettek a jogalkotásban is, részben helyi szabályrendeleteik, a statútumok, részben országgyűlési követeik révén, akiknek állásfoglalása döntő volt az országgyűlés alsótábláján. Tisztviselőiket — a király által kinevezett főispán kivételével — maguk választották, vagy nevezték ki, ügyeikben nagyfokú önállósággal jártak el. Központi felügyeletük a Helytartótanács megalakulásával (1724) erősödött meg, amely egységes normatívákat alakított ki, szabályozta a szakigazgatás menetét, s felügyeletét egyre konkrétabb ügyekre terjesztette ki. A felszabadító háborúk, a Rákóczi szabadságharc, valamint a század elején a pestis pusztításait követően — bár Habsburg fennhatóság alatt — békés, újjáépítő korszak köszöntött a lakosságra. Megszűnt az ország szétszakítottsága, helyreállt a belső rend. A kipusztult, lakatlan területeken a sok évszázados múltra visszatekintő vármegye, amely döntő szerepet játszott a hódoltság alatt a magyar államiság megőrzésében, szervezeti hiányosságai ellenére képes volt az újjáépítés és általában a megye életének megszervezésére, irányítására, ehhez azonban szükségessé vált az írásbeliség fokozása, egy gyengén működő, de mégis létező központi megyei adminisztráció kiépítése. Ehhez segítséget nyújtottak a század elejének törvényi szabályozásai (1715, 1723. és 1729. évi törvénycikkek). E törvények egységesítették a megyék sokszor eltérő gyakorlatát, számos ésszerű és hasznos szabályozás született. Az 1723. évi 56. te. előírta, hogy a főispánok „ha csak a király és az ország közszolgálatában elfoglalva nincsenek" állandóan a megyében lakjanak, hogy 3 évente kötelező tisztújítást tartani, valamint az alispánok és a megyék más tisztviselői nemesek, birtokosok, „s ama megye földesA%1'731'-32-ben épült megyehá^ Zalaegerszegen, urainak semmi módon le nem kötelezettek legyenek." A hivatalokra az egész megye beleegyezésével kellett őket megválasztani. Az 58. cikkely szabályozta a megyei közgyűlések megtartásának módját, leszögezte, hogy a közgyűlések határozatait a kisgyűlések, illetve a vezető tisztségviselők sem változtathatják meg. Az 1729. évi 15. te. rendelkezett arról, hogy megyénként csak egy rendes alispán működhet, aki alá, ha szükséges, helyettes alispánt kell választani hatáskörének pontos szabályozásával. Korábban Zalában is évszázados gyakorlat volt a kettős alispánság. A 25. te. írta elő, hogy a megyei bírák és tisztviselők a törvénykezési és más hivatalos iratokat évenként kötelesek eredetiben a megye levéltárába benyújtani. A megyének azonban hosszú évszázadokon keresztül nem volt székhelye, így levéltára sem. Az 1723. évi 73. törvénycikk rendelkezett arról, hogy: „mindazon megyék, melyeknek megyeházuk még nincsen, ilyet gyűléseik és törvényszékeik tartása, levéltáruk, s okleveleik megőrzése, a gonosztevők, s foglyaik őrzése és a végrehajtások eszközlése végett biztos, s amennyire lehet, magoknak a megyebelieknek nagyobb kényelmére, mindegyik megye közepén fekvő helyen, és (ha lehet) városokban, vagy nagyobb, kiváltságos mezővárosokban szerezzenek." 1733ra készült el Zalaegerszegen a megyeháza, a mai bíróság épülete. Ez a tény véglegesen eldöntötte a megyeszékhely kérdését is. A 17. században a közgyűléseket változó helyszíneken, a török veszély miatt legtöbbször a Vas megyei Körmenden tartották. (Részben ezzel magyarázható gyér látogatottságuk.) A főispánok gyakran távol voltak, a jegyzőkönyveket, és általában a megye iratait az alispán, vagy a jegyző őrizte saját házában, onnan vitte magával hivatalos alkalmakra. Az iratok átadására a jogutódnak több példát találtunk, ennek ellenére az állandó vándorlásban könnyen elkallódtak, pusztultak. Zalát 1596 és 1715 > 114