Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A török háborúk kora (1540-es évek–1690) - Németh József: A reformáció

Zala megye ezer éve figyelmeztette Bánffyt: „tudomásunkra jutott, hogy alsólendvai jószágtokban antitrinitárius nyomdász rendezkedett be, akit erdélyi vajdánk ariánus eretnekség miatt Erdélyből kiűzött, s most nálatok mégis eretnek könyveket nyomtat és árul. Ha ezen rendeletünk ellen cselekesztek, szigorú eljárást fogunk ellenetek indítani." E királyi parancsot a pozsonyi káptalan kézbesítette a zalai főispán Bánffy Miklós testvérének, Lászlónak, aki azt felelte, hogy nincs tudomása az ügyről. Harmadfél esztendeje nem járt Lendván, és különben is az efféle dolgokban csak a püspök és az egyházmegye legfőbb cenzora illetékes intézkedni. Negyedévvel ezután, 1574. május 12-én Kulcsár még Bánffy Miklósnak ajánlotta prédikációinak díszesen kiállított nagy gyűjteményét: „Postula, az az evangeliumoknac, mellieket esztendő által a keresztyénec gyülekezetibe szoktac oluasni es hirdetni, prédicatio szerint való magyarázattia. Az régi és mostani sze(n)tírásbéli doctoroknac írásokból Írattatott a Kultsár György also lynduai prédicator által 1574 esztendőben. (Also Lyndvan 1574. Rodolphus Hoffhalter.) A kötet mind tartalmában, mind kiállításában figyelemre méltó. 561 fólió, vörös és fekete nyomású címlappal, lapjait 50 kis képecskékből álló bibliai témájú sorozat is díszíti. Valószínű, hogy a metszetek nem e mű számára készültek, hanem egy tervezett Újszövetség illusztrálására. Minden prédikáció három részből áll: az aznapi evangéliumi szakasz magyar szövegének közlésével kezdődik, ehhez összefoglaló magyarázatot fűz, végül a tanulságok részletes kifejtésével, a tulajdonképpeni prédikációval zárul. Művét az írástudóknak szánta, akik ezek olvasása által kívánnak hitükben megerősödni, de segíteni kívánta a lelkipásztorokat is. Nemeskürty István mutatta ki, hogy a Kulcsár által felhozott érvek, használt hivatkozások, tekintélyek a kor értelmiségének, papjainak általános ismeretanyagához tartoztak, a többi posztillával közös forrásokra vezethetők vissza, a hasonló művekben általánosan szereplő elemek voltak. A posztillák felépítése, hangja, stílusa abban különbözik Bornemisszáétól, hogy olvasmányosak ugyan (Méüusztól eltérően), de nem bocsátkoznak novellisztikus részletezésbe, feldolgozásokba. Horváth János úgy véli, hogy „nyelvén van valami csekély göcseji íz, de nem következetesen." Öt évvel később Bártfán újra megjelent, s még 1597-ben is kiadták. Szenczi Molnár Albert a legjobb gyűjteménynek tartotta. A szerző hírnevét, megbecsültségét mutatja, hogy Kanizsai Pálfi János épp fél századdal később is fontosnak tartja feljegyezni halálának pontos idejét: „hazánk néhány kiválóbb evangéliumi szolgájának halála éve, feljegyezve emlékezetül a jövendőnek. Kulcsár György, az alsóündvai eklézsia szolgája (aki magyar posztillát is hagyott hátra) 1577. június 16." Ezután Lendva művelődéstörténeti, vallási jelentősége, központi szerepe is csökkent. Thury Etele szerint ugyan a Kulcsár által kifejlesztett skólája a következő évtizedben középiskolai színvonalon működött, de kisugárzó hatásáról nem maradtak adataink. A lendvai nyomda még előbb megszűnt. Hoffhaltérnek innét is menekülnie kellett, lehet, hogy nyomdájának egy része is odaveszett. О maga 1577 második felében Debrecenben bukkant fel. III. A 16. század utolsó éveiben vált átmenetileg központtá Kiskomárom. 1596-ban Zala keleti és Somogy nyugati egyházaiból létrejött a kiskomáromi református egyházmegye. Területe 1629-ben lecsökkent, ettől kezdve mintegy 40 egyház tartozott hozzá. Néhány esperesének nevét is ismerjük: Soós János (612), Nagy Gáspár (16161624), Pathai István (1624-1626), Kanizsai Pálfi János (1634-1639), Briccius Dániel (1639-1655), Rátkai György (1656-) Igmándy Márton csökölyi lelkész (1690 körül). Közülök ketten is a magyar reformáció kiemelkedő személyiségei. Pathai István már 1612 óta a dunántúli református egyházkerület püspöke volt. О kezdte a kiskomáromi anyakönyv vezetését, több vallásos tárgyú műve is megjelent, egyik éppen 1626-ban: Amaz hét fejű és tíz szarvú fene bestián ülő ... parázna Babillónak .. .mezételenségének tüköré. A mai olvasónak már homályosnak tűnő cím hitvitázó iratot takar, éles hangjának is része lehetett abban, hogy Pathainak hamarosan Erdélybe kellett menekülnie. Hosszabb időt tölthetett azonban Komárban Pálfi János. A 16. század utolsó évtizedében született Kanizsán, az 1600-as évek elején több iskolában: Fertőszentmiklóson, Csepregen, Kőszegen és Komáromban tanult, megfordult a heidelbergi egyetemen is. Pápán, Németújváron volt prédikátor, 1629-ben, Pathai távozása után a dunántúli reformátusok püspökévé választották. Amikor Batthyány Ádám 1633-ban áttért a katolikus hitre, Kanizsait is elűzte, aki a következő évben a komári vár kapitányának, Sárkány Istvánnak hívására érkezett szolgálatának új helyére. Leveleskönyve a kor, különösen a dunántúli reformátusok történetének igen jelentős forrása. Az egyház anyakönyvében találunk értékes adatokat az itteni iskola működéséről is. Több éneke is fennmaradt, egyiket a Szentsei daloskönyv őrizte meg. A többi egyházról alig rendelkezünk adatokkal. A reformáció két ága csak a század utolsó évtizedében vált szervezetileg is ketté, az ezzel kapcsolatos események, zsinatok főleg Vas megyéhez, Csepreghez kötődtek. Elszórt utalásokból tudjuk összeállítani azon települések nevét, melyeken a 16-17. században biztosan működött református prédikátor: Antalfalva, Arács, Aranyad, Bagód, Bagonya, Csopak, Csicsó, Dabrónak, Dörgicse, Egervár, Gelse, Hahót, Háshágy, Hegymagas, Jakabfa, Kisgörbő, Kiskomárom, Kanizsa, Kapolcs, Koppány, Kővágóőrs, Lenti, Lendva, Légrád, Lovas, Mencshely, Mihály fa, Nagygörbő, Nemesapáti, Ollár, Ozmánbükk, Pacsa, Palóznak, Petend, Perlak, Résznek, Rigács, Sárkánysziget, Söjtör, Stridó, Surd, Szegvár, Szentgrót, Szentgyörgy, Szentgyörgyhegy, Szepezd, Szentilona, Szécsisziget, Szilvágy, Udvari, Vaspör, Véged, Zánka. 100