A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Néprajz - Szentmihályi Imre: A Göcseji Múzeum mángorlógyűjteménye

A GÖCSEJI MÚZEUM MÁNGORLÓI 347 . •-' . A közkedvelt választósávos csoportba tehát 23 darabunk tartozik (10—24, 28—30, 32, 33, 36—38. sz.). Évszámhatárok: 1828 és 1844. Az osztatlan felületűeknél is kirajzolódik két, földrajzilag is meghatározható alcsoport. Az egyik a barlahidai (43, 44. sz.), melynél az alig szélesedő lapot — hullámos keretelővonalak között — elnagyolt, indásszárú stilizált és vésett növény díszíti. A másik alcsoport (63—66. sz.) jellemzője — a szintén stilizált növényi díszen kívül — a félkörívek és a csigavonalak alkalmazása. Tipikus darabjai az 1895-ben Budafán készült 63— 64. sz. mángorlók. A 63—66. sz. darabok tehát a budafai alcsoporthoz tartoznak. A díszítés iránya. — A 61 díszített darabból 36-nál a nyéltől, 6-nál a lap végétől indul ki a díszítés, 19 darabnál pedig közömbös, vagy a lap közepétől kiinduló a dísz. A legtöbb darab díszítése tehát a nyéltől indul ki, vagyis a díszítmény nézőpontja a mángorló használat közbeni helyzetének megfelelő. A nem határozott (közömbös) irányú diszítés jellemző egyrészt a korai, geometrikus díszű darabokra (1—7, 9. sz.), de az újabb anyagban is előfordul. A lap végétől kiinduló dísz 1838—71876 között fordul elő, zömében 1850 körül (34—36 sz.). Szimmetria. — Valamennyi díszített darabunk szimmetrikus, vagy arra törekvő. A szimmetria azonban nem teljes, részleteiben szabad. Érdekes példája ennek a 19—20. sz., ahol a szimmetrikusan elhelyezett virágok nem teljesen azonosak, különböző sziromszámúak. A minták — a növényiek és a mértaniak egyaránt — változatosak. Több darabon vallási szimbólum — a 35. számon e tárgyú alakos ábrázolás —- is előfordul. A növényi dísz általában stilizált. A bordázott választósávos csoportban ez különösen szembetűnő: a szívből kiágazó növény tulipánt, de rozettát, makkot, stb. is terem. Az alakos dísznél mángorlóink faragói reális ábrázolásra törekedtek. Állatábrázolást (madár, ló, bárány) a 8. (1824), 12. (1833), 32. (1841) és a 35. (1850), emberábrázolást pedig a 32. (1841), 35. (1850), 36. és 37. (é. n.) számú darabokon találunk. Az elsőn betyárábrázolás, az utóbbi három ábrázolás tárgya pedig borozó férfi (pásztor) és nő, a múlt század derekáról, a 37. sz. a század első feléből. E négy darab viselettörténeti szempontból is jelentős. A páros jelenetet ábrázolók egy típusnak tekinthetők. Szinte összes díszített darabunk mintája faragókéssel — bizsukkal — befaragott, ennek megfelelően a keskeny bevágások átmetszete ékalakú. A széles levél-, stb. minta kimélyítését csupán 9 spanyolozott — vagy annak szánt — mángorlónkon tapasztaljuk (24, 25, 32, 33, 35—38, 62. sz.: 1833— 1889 között; az utolsó kivételével a múlt század derekáig terjedő időből). Gyalu és véső használata csak szórványosan, újabban fordul elő, inkább a lap keretelésére szorítkozva. Négyszöges átmetszetű vésett dísz csak 3 darabunkon (43, 44, 69. sz.) látható. Befelé szélesedő — átmetszetben trapézalakú — bevágott dísz egyetlen darabunkon sincs. Néhány mángorlón karcolás és beütögetett dísz észlelhető. 13 darabunk spanyolozott (1816 —1895 között); 13 darabon a mélyítések kifestésé látható: a 6—22. számok között, tehát zömében a bordázott választósávos csoportnál, de ez még 1912-ben és 1923-ban is előfordul; egy darab (23. sz.) pedig részben festett, részben spanyolozott.