A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Helytörténet - Tilkovszky Lóránt: A tagosítás és legelőelkülönözés Széchenyi István pölöskei uradalmában

TAGOSÍTÁS SZÉCHENYI URADALMÁBAN 251 a náprádfaiak a hatalom karnak ellenek való megrendelését, magokra a katonaságot bevárni nem fogják".

61 A megye közgyűlésén jelen volt 13 pölöskei paraszt is „kik lestek, váljon minő kimenetele lészen a náprádfai jobbágyok ellenszegülésének". Azonban igen leverteknek látszottak a hozott végzés következtében." „Mi ha nem történik, már eddig talán a mérnököt kiverték volna a mérésből." így is „jobbadán a felső mezőn a czövekeket kilopdosták és elvitték". — A náprádfai karhatalom megítélése azonban annyira mégsem sújtotta le a közgyűlésen jelenlevő pölöskeieket, hogy ne nyújtották volna be ez alkalommal folyamodványukat, melyben előadták, hogy elsőosztályú földjeiket erőszakkal elvették, más földjeiket pedig rosszabbakkal cserélték fel, s azokhoz még kellő járást sem hagytak fenn; továbbá hogy a földek becsüje nélkülük történt meg, s megyei pártolások is nagy hiánnyal tétetett. — Kerkápoly alispán, akit a pölöskeiek folyamodásának eshetőségére Kovács jó előre figyelmeztetett, „a pölöskeieket jól leszidta, majd fél óráig tartván nekik leczkét; ezt követte főfiscus úr általi lepirongatások". A pölöskeiek azonban nem ijedtek meg, hanem ragaszkodtak kérvényük átvételéhez. Az alispán, — mit tehetett egyebet, — átvette, és kiadta az uradalmi ügyésznek, hogy az abban foglaltakra vonatkozóan adjon nyilatkozatot. De aztán jobbat találtak ki: ha a megyei főügyész a helyszínen hallgatná meg a pölöskei jobbágyok panaszait, s ott sikerrel kapacitálná őket, — a folyamodvány közgyűlési tárgyalását el lehetne kerülni. Mivel a megyei főügyész helyszíni vizsgalatának gondolatával kapcsolatban a pölöskeiekben remények támadtak, nem volt nehéz ebben megegyezni.

62 Az augusztus 20-án Pölöskén megjelent Barcza megyei főügyészt a jobbágyok a határban „össze-vissza jártatták", sorra megmutogatván, amit sérelmeznek; —de ő végül is azt jelentette ki, hogy az ítéletet minden körülmények közt végre fogják hajtani, ha kell, karhatalommal is. Azzal nyugtatta azonban őket, hogy „ha a kihasítás után is megsértettnek vélik magokat, a pert meg lehet újítani". A jobbágyok ebben meg is nyugodtak, s a megyei főügyész nevetve mondta az uradalom ügyészének, hogy „csak egyszer birtok jókba menjenek, eszökbe sem jut a perújítás. Kivált ha census mellett egy kis kenderföldeket is adand a tekintetes igazgató ur nekiek."

63 A pölöskei bonyodalmak részleteibe Széchenyi maga is kénytelen volt bepillantani, mert augusztus 6-i levelét a pölöskeiek még meg sem kapták, amikor szorongatott helyzetükben két követet Cenkre küldtek, de azok Széchenyit nem találván, hollétét nekik senki meg nem mondván, visszatértek és egy második folyamodványt is intéztek Széchenyihez. Széchenyi, — szokásához híven, — ezt is Lunkányihoz küldte, hogy fogalmazza meg az adandó választ. Ez az instancia nem maradt ránk, csak Széchenyi erre tett érdekes megjegyzése: „Az egész kellemetlen dologban az nevetséges, hogy pölöskei jobbágyaim annyira ismerik és olly buzgósággal olvassák könyveimet!"

64 Nyilvánvaló ebből, hogy ez az instancia is a Széchenyi álbl Uo. ü3

.Uo. r-Mí'.i ,>fe-::: :<;; \ '.''':, 04 L. Széchenyi — Luinkányihoz. Bécs, 1845. aug. 25.