Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

ELSŐ RÉSZ: Zalavármegye története. írta: Kozma Béla - 14. Muraköz és a nemzetiségi probléma

50 hozzánk való ragaszkodásukat számtalanszor kimutatták. A török és az osztrák elnyomók elleni küzdelemben a magyarokkal együtt adtak hősöket, akik életüket áldozták a szabadságéirt. Zrínyi törökverő hősei, Kossuth honvédéi sorában ott találjuk a magyarok mellett, velük egy sorban, a muraközi horvátokat és vendeket. A Dráván túl élő faj testvéreikkel soha nem rokonszenveztek, sőt állandó gyűlölség vert közéjük éket. Más volt az életmódjuk, a gondolkozásuk, mások a szokásaik, még a nyelvük is sok vonatkozásban elütő a zágrábvidéki horvátok dialektusától. Ezekről a muraköziek mindig megvetéssel beszéltek és «illirec»-nek csúfolták őket. Panaszra különben sem volt okuk. Ha az évszázadok során ki is jutott számukra a szenvedésből, nem érték a csapások őket egyedül. A balsorsban osztályos társaik voltak a magyarok. A vármegye urai sohasem tettek nemzetiségi szempontból hátrányukra kiütő megkülönböztetést köztük, éppen, mert az évszázadok viharai kovácsolták lélekben eggyé a két népet. Az alkotmányos kormányzat helyreállta óta a megye vezetőinek, a főispánoknak és alispánoknak mindig egyik legfőbb gondjuk volt a békesség megőrzése és a legnagyobb tapintatóssáiggal intézték az őket érintő ügyeket. Meghagyták nyelvüket, iskoláikat. Ha nekik nem is volt okuk az elégedetlenkedésre, annál több ókuk volt arra a drávántúli horvátoknak, akik irigy féltékenykedés, sel nézték a magyar-muraközi horvát egyetértést. A Muraközben a népiskolai oktatás nyelve a horvát volt, aminthogy a loyàlis magyar kormányzat mindenütt a nemzetiségi vidékeken a kisebbségeknek saját anyanyelvükön való oktatását rendelte el. A zágrábi horvátok, akik körében lelkiismeretlen izgatók már ekkortájt kezdték terjeszteni a «Nagy-Illiria» eszméjét, úgy akarták megnyerni terveik számára a muraközieket, hogy elárasztották őket Zágrábban, de főként Bécsben nyomott, célzatos szövegű, magyargyalázó, horvát nyelvű «tankönyvekkel». Äz izgatók azonban nem érték el kútmérgező céljukat, abból az egyszerű okból, mert a muraköziek nem értették meg a számukra idegen, zágrábi dialektusban írt könyveket. Sőt követelték, hogy olyan könyvből tanítsák őket, amelyet megértenek! A muraköziek jogos panaszát először Szabó Imre, a horvát többségű csáktornyai kerület képviselője tolmácsolta 1878-ban az országházban. Feltárta beszédében a muraközi iskolák bajait és sürgette a kormányt, hogy létesítsen a Muraközön állami tanítóképezdét. Itt, a horvát izgatás ellensúlyozására olyan magyar tanítókat képezzenek ki, akik a horvát és vend lakosok iskoláiban, mint ezeket a nyelveket értők, a horvát nyelv mellett a magyart is taníthatják. Trefort Ágoston akkori kultuszminiszter a csáktornyai képviselő javaslatának igazságától áthatva, el is rendelte a tanítóképezde fölállítását és az Csáktornyán meg is kezdte működését. A muraközi iskolák ebben az időben még a zágrábi szentszéktől függtek és az megkövetelte, hogy a muraközi iskolákhtoz került tanító vizsgát tegyen a horvát nyelvből, máskülönben nem véglegesíti. Az illír agitátorok révén a zágrábi szentszék felháborodással értesült róla, hogy a csáktornyai tanítóképezdében nem a délszláv irodalmi nyelvet tanítják, hanem azt a dialektust, amelyen a muraiköziek beszélnek. Tulajdonképen az fájt nekik, hogy a muraköziek