Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
134 frontszolgálata van. Kitüntetései: nagy és kis ezüst, Károly csapatkereszt. SZÉKELY SÁNDOR r. k. tanító * 1904. Farád. Iskoláit a budapesti kegyesrendieknél és a pápai tanútóképzőben végezte. Peda gógiai munkásságát Nemeskereszturon kezdte meg. 1925 óta Kapolcson működik. A Hangya szöv. ügyv. igazgatója, a Lövészegylet vezetője, bitközségi jegyző, mezőgazdasági bizottság jegyzője. TÓTH ISTVÁN ny. m. kir. csendőrtörz* őrmester * 1889. Lemhény (Háromszék m.). Iskoláit Lemhényben végezte. 1912-ben be vonult a 2. huszárezredbe. A tényleges szol gálát kitöltése után a csendőrséghez osztatta be magát. Mint csendőr 1913-ban a hunyadmegyei Várhelyen kezdte pályáját. A csend őrképző iskolát Fogarason végezte. A világháború alatt kiváló Szolgálatot teljesített román vidékeken. 1918-ban Veszprémbe helyezték. 1919-ben a fővezérséghez osztották be. Majd jánoshalmai állomásozása utián mint a közéi, minisztériumban mint bevá sárló nyer beosztást, ilyen minőségben Csongrádon működik. 1920-ban Zalaegerszegre vezénylik. 1922-ben Ukkra helyezik, ahol az őrs felállításánál működik. 1926 óta van Kapolcson, itt vonult 1928-ban nyugdíjba. 1925 decemberben Lentiben nyilvános di cséretben részesült az árvízveszély alkalmával tanúsított bátor magatartása elismeréséül, mert 3 személy életét megmentette és a víz alatt álló házakból saját életének veszélyeztetésével az embereket kimentette. Neje: Simon Julianna. Gyermeke: József KÁPTALANTÓTI. KERESZTÜRY JÁNOS körjegyző. * Ko csola (Tolna m.) 1898. Középiskoláit Zala egerszegen végezte, kereskedelmi érettségit tett. A jegyzői tanfolyamnak Szombathe lyen 1923-ban történt elvégzése után Mind szentkállón segédjegyzőként működött. 1925 óta káptalantóti körjegyző. Működése ide jére esik az új iskola épület emelése, levente otthon létesítése, a salföldi új iskola építése, az ábrahámhegyi vasúti megálló felállítása, a káptalantóti—badacsonytomaji üt kiépítése és a káptalantóti községháza felépítése, amely munkálatoknak kezdemény« 1 zője volt. 1917-ben a székesfehérvári 17. h gy. e.-hez mint e. é. ö. vonult be. 16 hó napot harcolt az orosz, olasz, albán harcjtléren. 1919-ben mint t. hadnagy > szereit le, de rövid idő múlva már a nemzeti hadsc regben szolgál. Kitüntetései: ezüst és bronz Signum laudis a kardokkal, arany v. érem, Károly cs. kereszt. Neje: Balogh Lujza. El höke a közbirtokosságnak, világi elnöke az egyházközségnek és törvhat. biz. tag. KÉKKÚT. KÉKKÚTI GYÓGY és ÁSVÁNYVIZVÁL LALAT. Tulajdonos: Oswald László, és fia, vezetője: Geörch Ede * 1903. Budapest. I« kóláit Budapesten végezte, majd a motorszerelői ipart tanulta ki. Budapesten működött segédi minőségben. 1927 óta az üzem kékkúti vezetője. KÖVESKÁL. Dr. DURÓ IMRE körorvos * 1895. Tetétlen. Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon végezte. 1922-ben a budapesti egyetemen orvosdoktorrá avatták. 1926-ig mint segédorvos a budapesti Sz. István-közkórház ban működött. Jelenlegi állását 1926-ban foglalta el. A világháború alatt a 37. gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot 1918 ig. Az OTI rendelőorvosa. Felesége: Vörösmarty Mária. Dr. IVÄNFFY EDE körállatorvos * 1892. Dombóvár. Középiskoláit Kaposvárott, az Ál latorvosi főiskolát Budapesten végezte el. 1917-ben nyerte oklevelét. 1917-ben az olasz frontra ment mint állatorvos. Innen Szerbiába helyezték át, ahol 1918 novemberig teljesített szolgálatot. 1925-ig különböző helyeken működött. Jelenlegi állását 1925-ben foglalta el. Élénk szakirodalmi tevékenysé get fejt ki. Világi elnöke a róm. kat. egy Sházközségnek. A községi képviselőtestület tagja. Felesége: Kremó Erzsébet, egy gyer mekük van. lődi NAGY KÁLMÁN körjegyző * 1875 Dég. Középiskoláinak elvégzese után jogi tanulmányokat folytatott. 1910-ben Budapesten elvégezte a jegyzői tanfolyamot. Mint. segédjegyző 1912-ig Kővágóőrsön, 1912— 1921-ig pedig Köveskálon működött. 1921 óta körjegyző. A világháborút a 20. honvéd gyalogezred kötelékében küzdötte végig. Tar talékos főhadnagy. Tulajdonosa a koronás arany érdemkeresztnek, a vitézségi érem szalagján a kardokkal. Elnöke a Levente Egyesületnek, ezenkívül számos társadalmi