Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zala vármegye községeinek történeti ismertetése

208 Ugyancsak Zalabaksával közösen tartja fenn a község a Levente Egyesületet és a Polgári Lövész Egyletet. önálló iparosok száma 7. Huszonöt hol­don felüli birtokos egy van. A község vezetője : Rudas Ferenc köz­ségi bíró. CSABRENDEK. Nagyközség a sümegi járásban. Terü­lete 7809 katasztrális hold. Lakosainak száma 1910-ben 3295, 1920­ban 3111, 1934-ben pedig 3407. Színma­gyar lakosságának 98 százaléka római ka­tolikus, 2 százaléka izraelita. Római kato­likus plébános vitéz Koroncsay István, iz­raelita rabbi Klein Adolf. Állami elemi népiskolájában tíz tanító végzi a tankötelesek oktatását Tanay Jenő igazgató vezetése mellett. A csabrendeki állami elemi iskolán kívül a tankötelesek egyrésze a nagytarkonyi római katolikus elemi iskolában részesül oktatásban. Állami óvoda is működik a községben két óvónővel. A nagyközségnek posta- és táviró hiva­tala van, takarékpénztára : Csabrendek és Vidéke Hitelszövetkezete, Hangya-fiók. A lakosság főfoglalkozása a földművelés ós állattenyésztés. Marhavásárai messze földön ihjíresek. 29 huszonöt holdon felüli birtokosa van. Takácsipara igen jelentékeny és egy­re fejlődő. Az önálló iparosok száma 63, a kereskedőké 13. A község vezetője: Sipőcz Károly bíró, vitéz Bodó István főjegyző. A községben két orvos működik: Karát­son Gyula dr. körorvos és Juhász József. Társadalmi egyesületek: a Levente Egye­sülét, elnöke vitéz Bodó István, parancsnok főoktató Tóth Péter tanító, önkéntes Tűzoltó Egyesület, Tóth Péter tanító főparancsnok. Iparoskör : elnöke Házi JóEsef, díszelnök Barcza László dr. A község környékén rómaikori sírköve­ket találtak. Ez bizonyság rá, hogy már az ókorban is települési hely volt a mai Csab­rendek környéke. CSÁFORD. Kisközség a zalaszentgróti járásban. Te­rülete 4279 katasztrális hold. Lakosainak száma: 1910-ben 1430, 1920­ban 1580, 1934-ben 1520. Ebből 1518 ma gyar, 2 német anyanyelvű. A község vezetője: vitéz Vattay Lukács körjegyző, Géri József községi bíró. Római katolikus elemi iskolájában 3 ta­nító működik. Társadalmi egyesületei : Polgári Lövész Egyesület, elnöke: vitéz Vattay Lukács, ön­kéntes Tűzoltó Egyesület, elnöke Csonka István. A községnek hét 25 holdon felüli birtokosa van. önálló iparosok száma 6. CSAPI. Kisközség a nagykanizsai járásban. Te rülete 1762 katasztrális hold. Lakosainak száma 1910-ben 485, 1920 ban 410, 1934-ben 461. Ebből 451 római katolikus, 10 pedig ágostai evangélikus val­lású. A színmagyar lakosság hitélet szem­pontjából Zalamerenyéhez tartozik. A község elemi iskolát tart fönn. Huszonöt holdon felüli birtokosok száma három. Társadalami egyesületei: Levente Egye­sület, elnöke Tóth János, Polgári Lövész Egyesület, elnöke Styrvari Béla. A község vezetője : Tóth János és No vák János. A község régi neve «Schopy». Egyike azoknak a helyeknek, amelyeket Szent Ist­ván 1024-ben a zalavári apátságnak ado­mányozott. CSATALAKOS. Kisközség a novai járásban. Területe 350 katasztrális hold. Lakosok száma 185, vala­mennyi magyar anyanyelvű és római kato­likus, akik pasztorálását Farkas József he­lyi káplán látja el. A község vezetője: id. Kovács János bíró, Simánffy János körjegyző. CSEMEC. Kisközség a letenyei járásban. Területe 587 katasztrális hold. Lakosainak száma 489, valamennyi magyar és római katolikus. A község vezetője: Borovics István köz­ségi bíró. Társadalmi egyesületei : Polgári Lövész Egyesület és a Levente Egyesület. A község határa a herceg Esterházy Pál hitbizományi birtokhoz tartozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom