Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

138 Igaz, hogy a keleti veszted eleim elmultával nyugat felől felhősődött a másik vészterhes borulat. A császári zsoldosok, a «felmentő sereg», akik büszkén hirdették, hogy megtisztították Magyarországot a pogányságtól, törökiebbnek bizonyultak a töröknél és kétes hősiességük ellenértékeképen igyekeztek ott, ahol lábukat megvetették;, mindent felélni a vidéken, amit pedig magukévá nem tehettek,, azt elpusztították, kiirtották. Ez azután oly mértékben fokozta a lakosság elkeseredését, hogy minduntalan a szenvedélyek kirobbanásától kellett tartani. (Nem sokkal utóbb meg is szülte a megnyomorítás ökozti elkeseredés az általános népi megmozdulást, a Rákóczi-féle szabadságharcot.) Gyöngyösi Nagy György báró aranysarkantyús vitéz, a nemptii (lenti-i) és alsólyndvai (lendvai) királyi prezídiumok kapitánya és a kanizsai végvidék helyettes vioegenerálisa 1700-ban jónak látta elrendelni, hogy Egerszeg városa katonai redszabályokkal kormányoztassék, valószínűleg azért, mert a polgári közigazgatás eszközeivel már aligha lehetett volna féken tartani az adók alatt roskadozó és vegzatúrákkal agyonsanyargatott lakosságot. Ebből azután megint csak bonyodalmak és visszásságok támadtak, mert úgyszólván két malomkő közé kerültek. Egyfelől a «tekintetes vármegye» küldötte Egerszegre, valamint a többi városokra és helységekre is, parancsait és utasításait, másrészről pedig a császári seregek kapitányai dirigáltak és fenyegetőztek véres retorziókkal arra az esetre, ha rendelkezéseiket nem teljesítenék'. Végül is a vármegye elhatározta, hogy végleg feloszlatja a «vitézlő seregét», amely az osztrák császári tisztek vezetése alatt hovatovább az abszolutizmusra törő bécsi udvarnak lett engedelmes eszköze. Érthető viszont az is, hogy az egersziegi őrsereg a legnagyobb aggodalommal fogadta ezt az intézkedést, már csak azért is. mert úgy látta, hogy a vitézlő rend feloszlatásával a város előjogai sz-envednek sérelmet. Gencsy György akkori várkapitány, hogy a vitás helyzetet tisztázza, Batthyány Adám grófhoz fordul felvilágosításért. Batthyány Ádám gróf akkoriban nemcsak somogyi-zalai főispán volt, de horvát bán is, ezenkívül országbíró és valóságos belső titkos tanácsos, tehát Léopold kegyeltje. Ilyen exponált állásban levő embertől nem is lehetett más választ várni, mint amilyet adott. Bár az is igaz, hogy ez a válasz mindenképen illetékes helyről jött, mert ő volt egyszemélyben a Dfunántúl főkapitánya is és mint ezredes, további jog' címe is volt a «vitézlő seregnek» utasításokat adni. Batthyány válasza úgy szólt, hogy «a méltóságos Bellicum» (a hadügyminisztérium) semmi olyan rendeletet nem adott ki, amely a vitézlő rendet feloszlatni akarná, már pedig «nekünk a nemes vármegyéhez semmi közünk nincs», tehát amíg «onnan, felülről más resolutió nem jön», a kötelességeiket és hűségüket tartsák meg a katonák, «mert az nem oly dolog, mint aki a korcsmán jóllakik és elmégyen». Érdekesen jegyzi meg e Levél ismertetésével kapcsolatban Sebők Samu, hogy az joggal a diadalmas császári sereg féltékenykedésének dokumentumául tekinthető, mert az autonómiájának tudatában függetlenül intézkedő vármegyével nein tart semmi közösséget. A városiak azonban ennek ellenére is a régi állapothoz való visszatérés mellett foglaltak állást.