Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története
130 a zalaegerszegi járás főszolgabírói hivatala van. Ez is mutatja, milyen arányokban épült ki a város az utolsó másfél-, kétszáz év alatt. A régi határ. Ha meg akarjuk vonni a régi város képzeletbeli határát, akkor azt körülbelül az Újváros-utca keleti oldalán és a ~Mezö-utca északi házsorán kell elképzelnünk. Ez lenne tehát a nyugati és a déli határ Keletről a F eh érkép-utca, északról pedig a főtér (Kazinczy-tér és Vármegyeház-tér), valamint a Körmendi-utca határolhatták egészen a Vizslahidi patakig. • 4 A városi településhez, mint említettük, tekintélyes kiterjedésű szántóföld, szőlő, rét és erdő tartozott. Ezek nagyságáról régi peres iratokban érdekes adatokra bukkanunk. A város lakosságát Ergelius veszprémi püspök (1628. febr. 8-án) három kategóriába sorozza1. tisztán várbeli lakókra, 2. vámsorompón kívüliekre és 3. szőlőhegyiekre. Tehát a vitézlő seregbeliek, városi polgjárok és környékiek tették együttvéve a lakosságot. A vitézlő sereg a városkapitány parancsnoksága alatt volt a sorompón kívül lakó polgárság és a szőlőhegyekben lakók viszont a veszprémi püspöki uradalom törvénykezése alá tartoztak. A városkapitány teljhatalommal van felruházva a falakon belül lakókon, ő oszt igazságot, felettük ő ül törvényt, a király nevében. A püspöki uradalommal szemben a vár lakossága teljesen egyenlőjogú fél. Sebők Samu, Zalaegerszeg múltjának egyik hivatott kutatója egykorú okmányok adataira támaszkodva kimutatja,, hogy «Egurzug > lakosai soha nem voltak jobbágyok, mert mindig előjogokat és kiváltságokat élveztek. Egurzug maga pedig soha nem volt falusi jellegű, hanem azt úgy királyaink, mint a hatóságok mindenkor városnak tekintették. Püspöki földesuraság és „királyi nép". A városi határban levő birtokok ősi időktől a városi lakosság tulajdonát képezték és az örökösödés útján szállt nemzedékről-nemzedékre. Ahhoz a földesuraság, akár a király, akár a Kanizsfair család, vagy a veszprémi püspökség volt is az, soha jogot nem formálhatott. A termés után ugyan kötelesek voltak tizedet, — bor és szőlő után kilencedet, — fizetni a püspöki uradalomnak, ez azonban nem jelentette polgári jogaik csorbulását, mert ők az adózás ellenére is «agilisek»-nek tekintették magukat, ami körülbelül középút és átmeneti fokozat nemes úr és jobbágy között. Ebből a jogi helyzetből fejlődött ki később, az iparosodás idején a polgárság. Jeltemző a városi lakosok jogi helyzetére az az 1371-ből való okirat, amelyet a veszprémi káptalan intézett László nádorhoz. Ebből megtudjuk, hogy ez idő tájt éles pörösködés folyt a város és a püspöki uradalom k özött bizonyos legelők birtokjogának tisztázása miatt. Ebben az okiratban, amelyet egyébként eredetiben őriz Zalaegerszeg város levéltára, Egurzug mint «possessio nuncupata», azaz királyi birtok szerepel. Az eme okiratot legelőször ismertető Sebők professzor már 1902-ben kimutatta, hogy ilyen királyi birtokokon a lakosság soha nem élhetett jobbágy-sorban. Kizártnak tartja azt is, hogy az «egurzugiak» valaha is robotot teljesítettek volna, vagy erre bárki is kötelezni akarta volna őket.
