Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Tapolcai járás

Dr. ACSAY SÁNDOR, ny. földművelésügyi miniszteri tanácsos Vácott született 1874 március 7-én, középiskoláit részben ott, rész­ben Selmecbányán, jogi tanulmányait pedig Budapesten végezte és 1899-ben tett doktorátust. Utána a föld­mívelésügyi minisztérium szolgálatába lé­pett, majd áthelyezték az aradi m. kir. jószágigazgatósághoz, később pedig a ko­lozsvári m. kir. telepítési osztály helyettes főnöke lett. Onnan vonult hadba 1914-ben a 21. kolozsvári népfelkelő gyalogezred­del. 1917 november 10-én mint századost hivatalból felmentették és minisztériumi szolgálatra rendelték be, ahol a mező­gazdasági ügyosztályban dolgozott, főleg mezőgazdasági munkásügyekben. Saját kérelmére 1925-ben nyugalomba vonult és előbb Keszthelyre költözött, majd pedig Szepezden telepedett meg. Te­vékenyen résztvett a község ügyeinek intézésében. A Signum Laudis a kardokkal és a polgári érdemkereszt tulajdonosa. A régi kulturális életnek számottevő tagja volt és a Rákosszentmihályi Kaszinó meg­alapítása is az ő nevéhez fűződik. BIRKÁS GÁSPÁR, kertészeti főintéző Szepezden született 1882-ben, középiskoláit Keszthelyen, a kerté­szeti tanfolyamot pedig Budapesten végezte. Önkéntesi évét a 17. hon­véd gyalogezrednél szolgálta. Hosszabb külföldi tanulmányútja után Sepsiszent­györgyön működött, majd Ungváron volt négy évig. Tarcalon, később Budaőrsön a Kamaraerdőben dolgozott, aztán kilenc esztendeig Tapolcán élt, melynek kertésze­ti telepét ő létesítette. Sok érdemet szerzett a marosvásárhelyi gyümölcsészet fejlesz­tése körül. A kommün alatt Tapolcáról tá­voznia kellett és szülőfalujába vonult visz­sza. A kommün után ismét jelentkezett és akkor a jászberényi iskolába helyezték, ahol egy esztendeig működött. Saját ké­relmére 1920 végén nyugdíjaztatta magát, azóta ismét Szepezden gaz­dálkodik saját birtokán. Irodalmi szakmunkásságot is fejtett ki, mun­katársa volt a földmívelésügyi minisztérium szaklapjának. Taliándörögd PÁLMAY JENŐ, főjegyző Hollóházán (Abauj m.) született 1902 november 15-én. A felső­kereskedelmi iskola elvégzése után Szombathelyen elvégezte a köz­igazgatási tanfolyamot 1924-ben. Közigazgatási pályáját Nemestörde­429

Next

/
Oldalképek
Tartalom