Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Tapolcai járás
vitéz dr. PRÓNAFALVY ALBIN, körorvos A nyitramegyei Németpróna községben születeti 1888-ban. Középiskoláit Gyöngyösön, az orvosi egyetemet Budapesten végezte és diplomáját 1912-ben szerezte meg. Legelőször báró Kétly és Bálint profeszszorok belgyógyászati klinikáin működött, majd 1914-ben hadbavonult és 36 hónapig frontszolgálatot teljesített Kitüntetései: négy Signum Laudis a kardokkal, koronás arany érdemkereszt, a hadiérem szalagon, II. oszt. Vörös Kereszt-díszjelvény, Károly-csapatkereszt és főparancsnoki dicséret. Leszerelése után visszatér a Bálint-klinikára és 1920 októberében elfoglalja Balatonlomajon a körorvosi állását, ahol egyben orvosa az OTl-nek is. Balatonenderics LÁZÁR GÉZA, h. körjegyző Hegyeshalomban született 1901 február 5-én. Középiskolái elvégzése után a gyógyszerészi pályára ment és mint nem okleveles gyógy szerészsegéd két évig működött, amikor is pályát változtatott és a községi közigazgatás szolgálatába lépett. Ötévi jegyzőgyakornokoskodás után elvégezte a közigazgatási tanfolyamot és mint okleveles jegyző félévig Zalaszentbalázson volt aljegyző. 1930 január 7. óta Balatonederics község h. körjegyzője. zolkai PÁTZAY GYÖRGY, ny. körjegyző, földbirtokos Kishörcsögön született 1866-ban. Középiskoláit Székesfehérvárott végezte, jegyzői vizsgát Zala vármegye jegyző-vizsgáztató bizottsága előtt tett. Pályáját Köveskálon kezdte mint segédjegyző, utána Vitán működött mint megválasztott jegyző. 1910-ben Balatonedericsen körjegyzővé választották meg. 1918ban nyugalomba vonult és azóta balatonedericsi birtokán gazdálkodik. Kommün alatt a vörösök mint ellenforradalmárt állandóan felügyelet alatt tartották és neve a ,,fekete listán" szerepelt. A Tapolcai Gazdasági Takarékpénztár egyik megalapítója és elnökigazgatója, a Hangya Szövetkezet megalapítója és elnöke, az Iskolaszék világi elnöke. TÁNCSICS LAJOS, leventefőuktató A vasmegyei Vép községben született 1907 május 16-án. Középiskolái elvégezte után a zalaegerszegi felsőkereskedelmi iskolában érettségi vizsgát tett. Közigazgatási pályáját mint jegyzőgyakornok Ságodon kezdte, ahol a leventecsapat főoktatója volt. Azután Teskándon, 414