Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Letenyei járás
leszerelése után Bánokszentgyörgy községben választották meg segédjegyzőnek. 1912-ben pedig Pusztamogyoród községben körjegyzőnek választották meg. A világháború kitörésekor a 26. közös gyalogezredhez vonult be és 1916-ban tartalékos hadnagyi rangban szerelt le. A Levente Egyesület elnöke. karmacsi, kismarosi és nagymarosi NAGY ISTVÁN, földbirtokos Pusztamogyoródon született 1882-ben. Középiskolái elvégzése után a magyaróvári gazdasági akadémián oklevelet szerzett, majd Pusztamogyoród község határában fekvő birtoka vezetését vette át. A forradalom alatt községéből menekülnie kellett, de három nap után ismét hazament és folytatta gazdálkodását. Kommün alatt a vörösök gazdaságában óriási károkat okoztak, terményeinek és lábasjószágainak nagy részét elvitték, lakásán pedig állandóan öt vöröskatona tartózkodott, akik őrizték. 1928-ban alapította meg a pusztamogyoródi Tejszövetkezetet, melynek azóta elnöke. Tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának, a község képviselőtestületének, igazgatósági tagja a Vármegyei Banknak és a letenyei Hitelszövetkezetnek elnöke. A vármegye életében a mezőgazdasági érdekek szószólója. Mezőgazdasági tevékenységével jelentős érdemeket szerzett és nagy szakismerete és széleskörű tájékozottsága folytán vármegyeszerte jó hírnévnek örvend. Pola KREJCSI ANTAL, igazgató-tanító A vasmegyei Kőszegen született 1883-ban. Középiskoláit Kőszegen, a tanítóképzőt Somogycsurgón végezte. Tanítói pályáját Máhomfa községben kezdte, ahonnan hét év után Adriancra került. 1911-ben Pola községben választották meg tanítónak, ahol igazgatói kinevezését is kapta. Kommün alatt a vörösök sokat kellemetlenkedtek neki és különösen azt követelték tőle, hogy az iskolai címert és a feszületet távolítsa el, amit természetesen megtagadott. Tagja a községi képviselőtestületnek, a Katolikus Kör titkára, leventefőoktató. Helvi lapokban kisebb pedagógiai közleményei jelentek meg. Működése alatt az iskolaviszonyok erősen megjavultak, az iskolalátogatók száma évről évre emelkedést mutat. A leventeképzés terén, különösen a nemzeti és hazafias szellem megerősítésében nagj* érdemei vannak. 34 S