Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Keszthelyi járás

Hitelszövetkezetet, melynek ügyvezető igazgatója lett. A közgazdaság körül kifejtett eredményes munkássága elismeréséül a kincstári taná­csosi címmel tüntették ki. A háború alatt a hadikölcsönkötvényjegy­zések körüli érdemeiért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adomá­nyozta neki a király. Tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának és a község képviselőtestületének. Ábrázoló mértankönyvet írt a pol­gári iskolák számára, mely nyolc kiadást ért meg, a rajzoktatásról számos szakmunkája jelent meg. ÉDER FERENC, Máv. főintéző Szombathelyen született 1878-ban. Középiskoláit Szombathelyen és a vasúti tisztképző tanfolyamot Budapesten végezte. 1899-ben a győrszemerei állomásra került és fokozatos előléptetés után 28 évig volt állomásfőnök, ahol kezdeményezésére és utánjárására szép, modern állomási épületet emeltek. 1927-ben a keszthelyi állomás főnökévé nevezték ki. Különösen nyáron nagy for­galmat bonyolít le az állomás és a folyton növekvő forgalomra való tekintettel küszö­bön áll az állomás kibővítése, minthogy a keszthelyi állomás nyáron majdnem kizáró­lag a fürdőforgalmat bonyolítja le. Új vágá­nyokat fektet le a Máv. és a szűknek bizo­nyult felvételi épületet is ki kell bővíteni. Az építkezés előmunkálatai már meg is kezdődtek és következő fürdő­évadban már modern állomáson fog a forgalom lebonvolítódni. ÉRSEK GUSZTÁV, telekkönyvvezető Nyirád községben született 1880-ban. Középiskoláit Tapolcán és Veszprémben, a tanítóképzőt Pápán és Esztergomban végezte. 1915-ben hadbavonult, ahonnan 1916-ban hivatal­ból, mint nélkülözhetetlent, felmentették. Köztisztviselői munkásságát az egri tör­vényszéknél kezdte meg, majd a péter­vásárai járásbíróságnál, a kalocsai tör­vényszéknél, a kalocsai járásbíróságnál folytatta. Ott érte a kommün és Számuelly borzalmas vérengzése, amely a környék lakosságát állandó rettegésben tartotta. Kalocsán tagja volt a Társadalomtudomá­nyi Egyesületnek és titkára a Katolikus Körnek. Az iskolánkívüli népművelési elő­adásokon számos szakelőadást tartott. 1926-ban helyezték át a keszthelyi kir. járásbírósághoz telekkönyv­vezetővé. A Kaszinó tagja. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom