Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zala vármegye 1919—1929
ragadva a kommunisták kiverésére indult. A direktórium c veszélyeztetett helyzetében nem mert fegyveresen fellépni, hanem tárgyalásokba bocsátkozott a felkelőkkel. Sikerült is a megegyezés, azonban Budapestről parancs érkezett, hogy az ellenforradalmi vezetőket fogják össze, s így tizenhat jómódú csabrendeki polgár került a budapesti gyűjtőfogházba, ahonnan kínzások és éheztetések után a diktatúra bukása után szabadultak. Budapestről Sümegre küldték dr. Kiss Ibolykát, id. Horváth János vasimunkást és Vidor László nevű álhírlapírót azzal a megbízássai, hogy forradalmosítsa a sümegi sajtót. Kelemen Dezső, egy részeges, kártyás és züllött tanító volt a központ spiclije, aki betolakodott társaságokba, ellenőrizte a polgárok beszélgetéseit és egymás után jelentette fel azokat, akik nem voltak elragadtatva a vörös uralomtól. Augusztus 1-én estefelé híre járt a diktatúra bukásának. Erre a vezetők hanyatt-homlok menekültek, szétszaladtak. Gellért Samu, a direktórium elnöke Tapolcára menekült, ahonnan másnap hajnalban visszatért Sümegre a hirhedt Dandd-féle terroristákkal. Ártatlan embereket összefogdostak, ahol a családfőt nem találták, elhurcolták a feleséget, gyerekeket, azokat inzultálták, akasztással fenyegették. Akkor történt Darnay Károly ny. huszárőrnagy rettenetes összeveretése is, melynek következtében néhány hét múlva mártírhalált halt. Az agyonkínzott embereket aztán 10—100.000 korona váltságdíjért szabadonbocsátották. Végre a harmadik napon megérkezett a felszabadító székely páncélvonat, amelynek hírére a vörösök a környékbeli erdőkbe menekültek. A páncélvonat legénysége a polgárőrséggel együtt lefegyverezte a vörösőrséget, összefogdosta a vörösbanditákat, helyreállította a rendet s a parancsnokságot átadta a később megalakult karhatalomnak. Paesa A pacsai járásban aránylag minden nagyobb emóció nélkül telt el az a rettenetes négy hónap, amely a szégyenletes proletárdiktatúra korszaka. A Budapestről Pacsára dirigált agitátoroknak sikerült az amúgy is laza erkölcsű embereket a világot megváltó eszméik mellé hangolni, azonban a komoly és vallásos lakosság távoltartotta magát a vörös eszméktől. Lomha egyhangúságban teltek a szomorú napok, a nép higgadtan viselkedett és várta a diktatúra végét. A járás politikai megbízottja Szalai Béla nevü fényképész volt, aki külsőleg elzüllött csavargó benyomását keltette. A járási direktórium elnöke Landi Ferenc kántortanító volt, aki a diktatúra bukása után szidta a vörösöket s fennen hirdette, hogy azért vállalta el a direktóriumi elnökséget, hogy megmentse a járás lakosságát a terrortól. Illetékes helyen elhitték neki ezen állítását és — internálták. Pacsán és az egész járás területén egyébként atrocitások nem fordultak elő. A kommunistáktól a nagykapornaki jezsuita atyák szenvedtek a legtöbbet. A zárdából elűzték a papokat, úgyszintén az apácákat is. A gazdaságukba beültek, elrabolták a 70.000 koronát kitevő kékpénziiket, elhajtották a nagyértékű állatállományt. Elkobozták a községekből a fegyvereket, melyeket állítólag Budapestre küldtek, de sohasem kerültek elő. Az erdőkből a fákat kivágatták és a pölöskei uradalom 22
