Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zalaegerszeg megyei város
ZARUBAY ANDOR, pénzügyi főtanácsos, a vármegyei számvevőség főnöke Magyarizsépen született 1878-ban. Középiskoláit pedig Nagybecskereken végezte. Pályáját Budapesten a budapestvidéki pénzügyigazgatóságnál kezdte, innen Sopronba ke rült, majd Nagybecskerekre és Pécsre. 1904-ben lépett a vármegye szolgálatába, előbb a zalaegerszegi pénzügyigazgatóságnál működött, majd a belügyminisztérium alá rendelt vármegyei számvevőség főnöke lett. 1922 július 13-án nevezték ki szám vevői főtanácsosnak, elismerve ezzel a kö?szolgálatban kifejtett érdemes munkásságát. Vezetője volt a vármegyei köz élelmezésnek, alelnöke a Számvevőszéki Tisztviselők Országos Egyesületének, a Számvevőszéki Tisztviselők Temetkezési Segélyegyletének és felügyelőbizottsági tagja a Vármegyei Bank és Takarékpénztárnak. 1928-ban ünnepelte munkásságának harmincéves jubileumát, mely alkalommal miniszteri elismerésben részesült, ami egyébként többször érte hosszú pályafutása alatt. Jubileumán az egész vármegye meleg ünneplésben részesítette. ZSUPPÁN JÓZSEF, áll. polgári iskolai igazgató Zalaegerszegen született 1888-ban, ahol középiskoláit is végezte, míg a főiskolát a budapesti egyetemen (Eötvös-kollégium). Pályáját Kolozsvárott kezdte, ahonnan Újpestre helyezték. Majd a világháború alatt bevonult és a szerb és olasz frontokon teljesített szolgálatot. Tulajdonosa kétszer az ezüst és bronz vitézségi érmeknek. Az összeomlás után tüzérfőhadnagyi rangban szerelt le. 1920-ban került a zalaegerszegi áll. polgári fiúiskola igazgatói székébe s azóta ott működik. Tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, a város képviselőtestületének és alelnöke a polgáriiskolai tanárok zalamegyei körének. ZSOMBOLY JÓZSEF, dohánytőzsdés Zalaegerszegen született 1895-ben. Iskolái végeztével különböző foglalkozásokat űzött és 1915-ben bevonult, végigküzdötte a világháborút, kétszer súlyosan sebesült és mint rokkant került vissza a polgári életbe. Tulajdonosa a II. és III. osztályú vitézségi érmeknek, a Károly csapatkeresztnek és a sebesülési éremnek. Súlyos rokkantságát és a hazának tett szolgálatát felsőbb helyen is méltányolták és 1921-ben Zalaegerszegen dohánytőzsde-engedélyt kapott, amelyet azóta vezet. Tagja a MOVE-nak és a zalaegerszegi Iparoskörnek. 196