Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Zalaegerszeg megyei város

lasztották meg főszolgabírónak és azóta a zalaegerszegi járás vezetője. A világháború alatt élelmezési ügyeket intézett, jelenleg a Levente­egyesület és a Polgári Lövészegyesület élén áll. velikei és besenyői SKUBLICS IMRE, kir. közjegyző Zalaegerszegen született a szabadságharc alatt 1848 január 29 én. Középiskoláit Nagyszombatban és Szombathelyen végezte, jogi kép­zettségét Pozsonyban szerezte meg, ügy­védi diplomát pedig 1874-ben Budapesten nyert. Pályáját Zalaegerszegen kezdte 1872-ben a kir. törvényszéknél mint al­jegyző. Amikor az ügyvédi vizsgát letette, Budapesten telepedett le és ott ügyvédi irodát nyitott, de 1876-ban, amikor a köz­jegyzői intézményt létesítették, Alsólend­vára nevezték ki közjegyzőnek. 1886-ban megüresedett a zalaegerszegi közjegyzőség, akkor nevezték ki zalaegerszegi közjegyző­nek és 46 év óta vezeti közjegyzői irodáját. A vármegye életében jelentős szerepe volt, különösen Jankovich főispánsága alatt, amikor az állandó választ­mány elnöke volt. Évtizedek óta tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak és legutóbb a Közjegyzői Kamara delegátusa, mint az ország legidősebb közjegyzője. Tagja a városi képviselőtestületnek és bölcs tanácsait mindenkor kikérik az egyes bizottságok, melyeknek ugyancsak tagja. A Természettudományi Társaság egyik alapítója, ren­des tagja a Balatoni Szövetségnek. Jótékonyságáról közismert és a IV. Károly-templom építéséhez 26 millió koronával járult hozzá. SCHISCHA DÁVID, felsőkereskedelmi iskolai tanár St. Veit a/d Triestingben született 1887 április 17-én. Középiskoláit Sopronban és Pozsonyban végezte, a középiskolai tanári diplomát pedig 1911-ben szerezte meg. Pályáját 1913-ban Zalaegerszegen kezdte meg és azóta állandóan ott működik. A világ­háború alatt, 1917 július 2-án bevonult a 67. közös gyalogezredhez, azonban ugyanez év szeptemberében hivatalból fel­mentették. A forradalmak alatt mindvégig kitartott meggyőződése mellett életbizton­ságának veszélyeztetése árán is, ami város­szerte nagy elismerést keltett. Tevékeny részt vesz kulturális és társadalmi intéz­mények munkájában, titkára a Kereske­delmi Körnek és a DEMKE helyi fiókjá­nak, elöljárósági tagja az izr. hitközségnek, gondnoka a Chevra Ivadi­sának, elnöke a tanügyi szakosztálynak, valamint tanárelnöke az iskolai Gyorsírókörnek. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom