Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Zalaegerszeg megyei város

nyekben és mindig első volt az elsők között. Kerékpáron ment Kolozs­várról Párizsba, ott nyolc napot töltött és Turin felé vette útját, hogy meglátogassa Kossuth Lajost. De nem találta otthon, mert Svájcban nyaralt és nyomban elhatározta, hogy utána megy. Azonban itt se tu­dott vele beszélni, mire 72 napig tartó útja és 4271 kilométer megtétele után visszatért Kolozsvárra, ahol a város társadalma feledhetetlen ün­neplésben részesítette. Pályáját mint tanár a kolozsvári gimná­ziumban kezdte, ahonnan a tordai unitárius gimnáziumba került. 1896­ban nevezték ki a zalaegerszegi állami gimnáziumhoz tanárnak és ott működött 1922-ig, amikor nyugalomba vonult. Egész éven át tanított, de nyáron amikor más pihenni szokott, nyakába vette az országot, fel­gyalogolt a Lomnici-csúcsig, bejárta a vadregényes Felvidéket, leeresz­kedett a Dunántúlra és 67 nap multán 30 vármegyén és 250 községen keresztül visszatért katedrájára. Már fiatal tanár korában Tordán ön­állóan szerkeszti az ,,Aranyosvidék" c. lapot és haláláig szorgalmas munkása volt a sajtónak. Ezerszámra írta cikkeit az „Ellenzék", az „Erdély", a „Történelmi Lapok", Pesti Hirlap, Magyarország, Magyar Nyelvőr, Zala vármegye, Zalamegyei Újság, Zalai Élet és unitárius egy­házi lapokban. Rengeteg önálló munkája jelent meg, melyek közül meg­említjük: Székelyek Erdélyben, Nyelvünk védelme, A holtak hónából, A bujdosó székely. Szemelvények a magyar nemzet történelméből, stb. stb. Tanítványai rajongtak érte és 1930 február 8-án, amikor meghalt, feljajdult az egész város és az egész vármegye, de sokan meggyászolták őt a bérces Erdélyben is. Dr. BOSCHÁN GYULA, ügyvéd Született Zalaegerszegen 1847 április 24-én, középiskoláit a soproni ev. lyceümban végezte, utána 2 évig Párisban a Sorbone-t, az École de Droit-t és a College de Francét látogatta, majd Budapesten megszerezte a jogi diplomát. 1872-ben ügyvédi irodát nyitott Budapesten, ahonnan később Szigethy Antal hívására, aki mellett régebben bojtároskodott. Zalaegerszegen telepedett meg és azóta folytat ügyvédi gyakorlatot. 1928 március 18-án a Zalaegerszegi Ügyvédi Kamara, amelynek ne­gyedszázadon át titkára volt, örökös díszelnökké választotta. 1924 feb­ruár 17-én pedig a zalaegerszegi izr. hitközség, amelynek huszonöt évig elnöke volt. választotta meg díszelnökévé. Számos társadalmi tisztséget tölt be, tizenkét évig a városi iskolagondnokság elnöke volt. és a városi képviselőtestület tagja, negyvenöt éve tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, alelnöke a városi ovodagondnokságnak. Előrehaladott korára való tekintettel — bár teljesen birtokában van szellemi erejének — ügyvédi irodáját fia, dr. Boschán Ernő vezeti. BRANDL MÓR, bőrkereskedő Dömeföldén 1887-ben született. Középiskoláit Csáktornyán végezte és ott sajátította el szakmáját is. A világháborúban a 48. gyalogezred kötelékében vett részt, de 1917-ben az olasz fronton ért légnyomása következtében rokkanttá vált. 1902-ben került Zalaegerszegre Fiú­méból. ahol Deutsch Manó és fiai cégnél működött, majd 1913-ban ön­15 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom