Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Zala vármegye országgyűlési képviselői

gyomoréi és teölvári GYÖMÖREY ISTVÁN, a kLskoináromi kerület országgyűlési képviselője Kőszegen született 1866 január 11-én. Középiskoláit Bécsben vé­gezte, majd ugyanott folytatta jogi tanulmányait. Pályáját a várme­gyénél kezdte 1909-ben, mikor is mint tb. szolgabírót a balatonfüredi járáshoz osz­tották be. 1910-ben azonban már központi szolgálatot teljesített. Egy esztendő múltán Novára kerül mint h. szolgabíró, 1919 március 12-én Nagykanizsára nevezik ki h. szolgabírónak, de ugyanez év május ha vában már megválasztják ugyanott szolga­híróvá. A világháború ebben a pozícióban találja, ö azonban teljesíteni akarja hon fiúi kötelességét és mint huszárönkéntes bevonul a cs. és kir. 11. huszárezredhez. Ezredével az orosz frontra kerül, résztvesz a kelet-galiciai harcokban, míg az egyik ütközetben megsebesül. Hadi­tetteinek elismeréséül megkapta az arany érdemkeresztet, az I., II. és III. oszt. vitézségi érmeket, a sebesülési érmet és a Károly csapat keresztet. 1916-ban hivatalból felmentették és 1918-ban mint tart. fő­hadnagy szerelt le. Felmentése után átvette a nagykanizsai járás veze­tését, ezt a tisztségét látta el egészen 1918 október l-ig, amikor Viosz Ferenc, volt főszolgabíró elhalálozása után a főszolgabírói állást Koller István töltötte be. 1918 november 5-én fontos megbízatással Letenyére, majd november 20-án Perlakra és 22-én Csáktornyára küldetett ki, hogy a fosztogató hordáktól veszélyeztetett vidéken rendet teremtsen. Ott érte a megszállás és csak ez év december 28-án engedték ki a meg­szálló csapatok. Hazajövetele után megnősült, majd 1919 február 15-én átvette a nagykanizsai főszolgabírói hivatal vezetését. 1922-ben v álasztották meg ebben a járásban véglegesen főszolgabíróvá. 1926-ban lemondott az állásáról és saját járásában országgyűlési képviselővé választották. Tevékenyen részt vesz Nagykanizsa társadalmi életében, elnöke a nagykanizsai Zrinyi Torna Egyesületnek. Választott tagja a törvényhatósági bizottságnak és ugyancsak tagja a kisgyülésnek is. Számottevő publicisztikai működést fejt ki főleg gazdasági vonatkozá­sokban. Ily irányú cikkei a helyi lapokban jelennek meg. gyomoréi és teölvári GYÖMÖREY SÁNDOR, ny. huszárőrnagy, a zalaszentgróti kerület országgyűlési képviselője Ukkon született 1871-ben, a katonai lovassági főreáliskolát Morva­fehértemplomon végezte, majd a bécsújhelyi katonai akadémián nyerte el hadnagyi kinevezését. Csapatszolgálatra a 4. huszárezredhez vonult be Szabadkára és 1906 májusában, mint kapitányt Bécsből áthelyezik a cs. kir. 16. huszárezredhez. Ezredével 1908-ban Grácba kerül. 1910­Ih'u, mint rokkantat nyugállományba helyezik és visszavonul ukki bir­tokára gazdálkodni. A világháború kitörésekor önként jelentkezik és mint kapitányt all. huszárezredhez osztják be. A besszarábiai fronton harcol és 1917 elején őrnaggyá nevezik ki. Ugyanez évben édesapja 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom