Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

A zalai kereskedelem tíz esztendeje. írta: Schischa Dávid tanár

tek, nem a kommunizmushoz, hanem a főnökökhöz húztak s törekedtek a meglevő vagyonból menteni, amit lehetett. De még így is teljesen kifogyott az áruraktárak nagy része s a régi tulajdonosok közül számosan áru és pénz nélkül állottak. A kommün megszűnése után hasonlóan festett az üzletek képe, mint a háború után. Az üzletek még jó ideig üresen állottak, a vasúti forgalom bizonytalan volt, a csomagok sérült vagy megdézsmált állapotban, vagy egyáltalában nem érkeztek meg. Az interurbán-telefonforgalom teljesen szünetelt. De lassanként a bizonytalanság megszűnt s az üzleti élet megindult. A közönség aránylag jó anyagi viszonyok között volt, nagy volt a munkaalkalom, megindultak az építkezések, a gazdák terményeiket könnyen és jól tudták értékesíteni. Az üzleti forgalom fellendült s azok a kereskedők, akik az áruk beszerzéséhez hozzáláttak, látszólagos eredményeket is tudtak elérni. Ekkor kezdett a kereskedők foglalkozása irigyelt foglalkozás lenni, mert azt kevesen tudták, hogy erkölcsi tekintetben milyen kényessé vált a kereskedők helyzete, nem tudván, mikor kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, mikor követnek el árdrágítást, mikor kerülnek uzsorabíróság elé. A zalamegyei kereskedők dicséretére válik, hogy súlyosabb kihágást egyik sem követett el, sőt okmányokkal igazolható, hogy a kereskedők a rendőrség megkeresésére mérsékelték az árakat, a köztisztviselőknek kedvezményeket nyújtottak, a Horthy Miklós-féle jótékonysági akcióból derekasan kivették részüket. A komoly üzleti munkának csak látszólag volt meg az eredménye, mert dacára annak, hogy az inflációs időkben az árukínálat erősbödött, dacára a nagy forgalomnak s aránylag nagy haszonnak, a kereskedelem helyzete mégsem lett könnyebb, mivel a kereskedők az áruraktárt nem tudták kellő arányban pótolni és a pénz értéke naprólnapra romlott. Különösen nagy gondot okozott a kereskedőknek az utánpótlási ár megszabása, mert az uzsorabíróság statariális formája alkalmas volt arra, hogy a legbecsületesebb számítás mellett is exisztenciákat tegyen tönkre, a drágaság letörésére pedig mégsem vezetett. A legválságosabb volt a helyzet az 1924. év első hónapjaiban, amidőn a pénz rohamosan romlott, a közönség megrohanta az üzleteket, hogy pénzét áruba fektesse, a kereskedőknek egyáltalában nem volt módjukban az áruraktárt a forgalom arányában pótolni. Az inflációs idők múlásával, midőn a pénz értéke, — ha nagy számjegyekkel is — nagyjában állandóvá vált, a kereskedelem helyzete ismét javult s a kereskedők gazdasági helyzete átlag kedvezőnek volt mondható. Megnövekedett az üzleti forgalom a nagy kereslet miatt. Az időközben életbeléptetett forgalmi adó azonban ismét általános drágulást vont maga után, bár ez a kereskedők helyzetén nem sokat változtatott, legfeljebb az ellenőrzésével járó, néha igazságtalan zaklatások kedvét szegték a kereskedelemmel való foglalkozásnak annál is inkább, mert látták, hogy a kormány egyes vállalatokat kedvezményben részesít, amelyekkel a legális kereskedő nem tudja felvenni a versenyt. A kedvező konjunktúrát nívón tartotta ugyan 1926-ban a pénz stabilizációja, a pengőértékre való áttérés, de már érezhetővé kezd lenni a válság, bár a forgalom tekintetében lényeges csökkenés nem állott be. Ennek oka a megszorított hitel, az aránylag magas üzleti 99